Állami gimnázium, Gyöngyös, 1943
Háborús tanév. A nagy világégés ötödik esztendejében határainkhoz közeledett a második világháború. Ez a tény nem hagyhatta érintetlenül a magyar iskolák életét sem. Eddig szinte lényegében zavartalanul élő iskolák évi munkakerete s részben munkaterve lényegesen megváltozott, meghosszabbodott vakáció, lényegesen megrövidült tanév és korai befejezése mindaz, amit a külső szemlélő megállapíthat. Az ifjúság életét mindig figyelemmel kísérő és az iskolát tudatosan a nemzeti életfolyamat legfontosabb mozzanatának, intézményének tekintő pedagógus előtt felmerül a nagy kérdés: várjon mennyire és hogyan érvényesült e nagy és hosszú háborús korszak az iskola életében. Nincs terünk e kérdésről érdeme szerint értekeznünk, csupán néhány szint és halk hangot adunk az elmúlt háborús tanév életéből. A meghosszabbított szünidő után kezdődő tanévet egészen leegyszerűsített formában nyitotottuk meg. Veni Sancte után a szokásos évnyitó beszéd helyette néhány szó hangzott el: „Nem óhajtok elrészletező beszéddel évet nyitni, csupán rövid szóval a mához illő munkaelvet hirdetni. Ez a tanév a kettőzött munka éve; — nem a testet-lelket kimerítő és nem a túlterheléstől testet-lelket senyvesztő munkáé, hanem a tudatos ember, a kort megértő ifjú, a célt világosan látó, társadalmáért élő és munkaörömben zajló magyar tanuló nagy tevékenységének esztendeje. Ez a munkaelv a magyarság e súlyos korszakában egyformán vonatkozik a legmagasabb helyen álló felelős államférfiakra, a szürke élet minden munkapadjánál tevékenykedőkre és az iskola tantermében élőkre. Ezen munkaelv alapján és jogán nem késlekedünk jó munkára késztetni, aki jószántából nem akar, jó szándékkal figyelmeztetni azt, akinek munkája hiányos és boldog örömmel dicsérni, aki nemes lélekkel s erős akarattal végzi kötelességeit — legyen a munkája akár iskolai akár társadalmi. Ily munkához kívánok erőt, kitartást és kérem a jó Isten segítő kegyelmét.“ E rövid évnyitás után tisztelgés az intézeti zászló előtt, utána a munka megkezdése. A kényszerszünet okozta tanulás-tanítás hiányát tanügyi hatóságunk rádió-iskolával igyekezett pótolni. A rádió-iskola részben pedagógiai részben szociális okokból nem lehetett általános és kötelező. Hallgatásában az ellenőrzés nélkül is megnyilatkozó egyéni érdeklődés s kötelességérzet késztette a tanulókat. Végeredményben a kényszerhelyzet szülte rádió-iskola megtett mindent, amit a technikai tanítás természete megengedett. Nem volt hiábavaló. A hosszú kényszerszünettel kapcsolatosan volt egy