Katolikus Polgári Fiúiskola, Gyöngyös, 1938
Az elmúlt esztendőben húsz évnek a vágya ment a gondviselő Isten segítségével részben teljesedésbe Megmozdultak a trianoni határok és miénk lett újra Komárom, Léva, Losonc, Kassa, Ungvár, Munkács, Kárpátalja. Másfélmillió felszabadult testvért ölelhetünk ismét a szívünkre. A magyar igazság elérkezett első állomására. A történelem rohanó árja itt kavarog még körülöttünk, nem tudhatjuk, mit hoz a holnap. De érezzük, hogy Trianon végérvényesen megbukott és az ezer esztendős jogon, kultúrán, gazdasági és természeti törvényeken nyugvó igazság elindult győzelmes útjára. Kételkedhetünk-e még a magyar feltámadásban ? Trianonban megfosztottak védelmünktől és a szenvedések keresztjére feszítettek bennünket. Talán történelmünk legkegyetlenebb megpróbáltatásainak két évtizedét éltük át, de mindenkitől elhagyatva, porig alázva, hittünk, reméltünk, dolgoztunk és vártunk. Sokat hibáztunk, sokat kellett vezekelnünk is. Bíztunk azonban az isteni Gondviselésben, mert tudtuk történelmünkből, hogy ha büntetett is az Isten, föl is emelt, ha visszatértünk hozzá. Húsz évig ostromoltuk az Eget könyörgésünkkel és Szent István évében a Szent Jobb áldólag emelkedett fölénk. Szent Mihály ünnepén összeültek Münchenben a nagyhatalmak képviselői. A magyarok Nagyasszonyának a napján meghozták döntésüket a németlakta területekre. Halottak napján a német-olasz döntőbíróság nekünk ítélte a Felvidék magyarlakta részét. És Szent Imre nevenapján megindult a dicső honvédsereg. Mindez az Eucharisztikus Kongresszus és Szent István évében, a Szent Jobb országlása idejében történt. . . A történelemben nincs véletlen. Lehetetlen az eseményekben az Isten szándékának a megnyilatkozását észre nem vennünk. A lelkesedés ünnepei után a hétköznapi munka következik. Teljesítenünk kell továbbra is a múlt és jövő által előírt kötelességeket. Feladataink nagyok, de megnövekedett az erőnk is. Hitünk és reményünk legyen a kísérőnk. De ne a vak hit, hanem az, amely fajunk erényeiből táplálkozik. Amely kötelezőleg vallja, hogy hazánkat a szentistváni hagyományok, a tántoríthatatlan hit, a megalkuvást nem ismerő erkölcsi felfogás, a mély szociális szeretet, egység, önzetlenség, a munkában való versengés, harcos szellem, teheti csak naggyá. Hálaénekünk pedig ebben az esztendőben szárnyaljon kétszeres erővel és áhítattal az Úr trónusához, hogy méltó köszönetet mondhassunk nemcsak a napi gondokban velünk járó kegyelméért, hanem országunk sorsának jobbrafordulásáért is. Te Deum laudamus. . . !