Gyöngyös, 1874 (3. évfolyam, 1-38. szám)
1874-01-03 / 1. szám
R pó tolná, mint a női nem ezredéves társadalmi állapota !... Az emberiség nyers erkölcsű férfiősei csakhamar fölényt vívtak ki a velük egyenjogúvá teremtetett, de náluk gyengébb alkotású nő fölött, s úgy kezdettek vele elbánni, mint valamely tárggyal, mely csakis eszközli! szolgál saját czéljaik valósítására. Az ekkép valódi rabszolgává alacsonyitott lényt azután lassankint áruczikké törpitették: leányvásárok támadtak, hol a szebb és dúsabb menyasszonyi hozománynyal kecsegtető eladót a vevőnek — vő, jobb áron adták el szülei. . . És az emberi nem felének jogát zsarnokilag letipró szokás idővel az uralkodó férfinem előtt természetszerű valaminek látszott; utóbb pedig a szokás törvénnyé vált. Napjainkban ugyan, kivált a mivelt keresztény nemzeteknél, többé a leány nem adás-vevési tárgy, mindazonáltal még korunk sem helyezte a nőt természeti jogainak birtokába, miért is jobbára csak a házi körben mozoghatnak szabadon. A női nem törvénytelen helyzete, mint az emberi méltóság még mindekkoráig helyre nem ütött csorbája, sebként tátong a társadalom kebelén .... Századunk haladó eszmeáramlata már-már teljesen elsöpré földünk színéről a kiváltságok sánczait, ledöntötte az egyes néposztályok, vallásfelekezetek és nemzetiségek közt létezett kínai falakat. Csakhogy néha korunk is félszegen tör előre ; az emberiség egyik felét, a nőnemet elfeledte még teljesen felszabadítani régi nyűgétől , pedig ennek vállvetett közreműködése nélkül sohasem lesz képes megoldani hivatását. Nem lehet tagadni, hogy ma már a női kérdés zászlaja nyiltan kibontatott, s hogy nemünk saját emberi méltóságát méltányolni képes része mind nagyobb számmal tömörül alája ; de fájdalom ! még most sem találkozik vezér, ki azt szerencsésen megoldva, diadalra juttatni képes legyen. A nö-emancipatio még ma csak a jó kívánat csak az önérzetes keblek jó szelleme, melynek megtestesülése még mindig a jövő titka . . . Maga a női kérdés, bár mindnyájunkat egyaránt érdekel, sok előtt tusértetként tűnik fel, míg mások azt megfejthetetlen talányoknak képzelik. A társadalomnak valóban hivatott orvosaiul üdvözöljük azért azon kevés elfogulatlan választottat, kik iparkodnak, tanulmányozás útján szerzett, s tapasztalás által éretteknek bizonyult nézeteiket közkincsé tenni, hogy ezt mindnyájunk javára értékesítsék. Értem a nő egyenjogositás valódi apostolait, kik behatón vizsgálván az emberiség baját, szóval és írásban nem szűnnek meg ajánlani azon gyógyszereket, melyek alkalmazása biztosítja a társadalom épségének helyreállítását. Azonban az ily önzetlen férfiak, kik készek önkényt megosztozkodni a nőnemmel a földi uralomban, még csak erkölcsi többséggel bíró ellenzéket képeznek a nagyobb számú conservativ párttal szemben. Hozzá még ezen ellenzék fönséges elvét nem fejté ki eddig oly s megkivántató részletességgel s világosan; azért, ha e nagy horderejű eszközt előteremteni képes vállalat merül fel, erkölcsi kötelesség azt megismertetni. Egy ily becses vállalat létrejötte indított engem e közlemény írására; tulajdonképi szándékom lévén azt „Gyöngyös“ műveit lelkű alsó közönségének bemutatnom. E vállalat egyik, korra nézve fiatal, de irodalmunk életében máris idős névvel biró pályatársam, Szemák István, kassai oki. főreáltanár irányműve. Irányművének czíme „A nőkérdés.“ E czimtételt tárgyalja a sajtó alá rendezett mű, melyet eredeti kéziratban voltam szerencsés megnézni. Szerző, mint a mű minden lapja tanúsítja, előszeretettel hosszú időn át tanulmányozta tételét — a nőkérdést. Nem kerülte ki, figyelmét legkisebb értekezés sem , mely ekkorig azon tételt választotta vitatás tárgyává ; minden a nő egyenjogositás érdekében megjelent munkák főbb eszméit igen czélszerűen szövi művének keretében alkalmas idézetekkel. Nem tudákos okoskodás, nem merev egyoldaluság, hanem megtestesített elméletet tartalmaz e mű, azaz, benne minden állítás történeti, tapasztalati igazságra van építve ; a nyomós következtetések és megdönthetlen érvelések pedig mind tényleges bizonyítékok. Nem hirdet e könyv nőistenitési tant, nem eszményíti rajongón a nőt , a csak egyenjogú lényt. Történeti hűséggel fejtegeti a nőnem társadalmi állását a különböző időszakokon át korunkig; tapintatosan jelöli ki a hatáskört, me yben az ma mozog és azon tért, mit az magának a jelentől követelhet, s mit a méltányos jövő jogosan ki is szab... Érdekesen mutatja ki a nő rendeltetési czélját: mi eddigelé csak mellékes eszköznek tekintetett ... Az egész mű lényege körülbelől azon három kérdés körül forog : 1) Milyen a női nem társadalmi állapota az emberiség történeti életében? 2) Tulajdonkép mi valódi czélja ? És 3) hogy mily egyenjogositás teheti csak lehetségessé, hogy a nő saját rendeltetésének s egyúttal az emberi nem főczéljának megfeleljen. Őszintén merem ezek után állítani, hogy nemzeti irodalmunkban eddigelé alig ismerek művet, mely a nőkérdést helyesebben felfogta, tisztábban megvilágította s elméletileg ügyesebben megoldotta volna, mint jelen munka. Emeli a mű előnyét, tárgyához méltó, erőteljes nyelve, a legfolyékonyabb nyelvezettel úgy fűződnek benne egymás mellé és — után teljes összefüggéssel, a magvas, szép gondolatok : mint fonódnak össze koszorúvá a virágok ...Ki olvasni fogja, szentül hiszem, hogy nem találja dicséreteimet túlzottaknak. Bátorkodom tehát felhívni azokat, kiket az oly égető nőkérdés érdekel, vagy foglalkoztat, ez ismertetett jeles műnek jövő számunkban szétküldendő előfizetési felhívását becses figyelmükre méltatni szíveskedjenek. .Kfontóczy Mihály. Folyóirattal ketten fegyvereiktől megfosztva kisértettek a község házához. A két betyár itt Károlyi kondásainak adta ki magát, kik sertést akarnak makkra hajtani. Megvizsgáltatván, midőn nálok szép összeg pénz találtatott, mentegették magukat, hogy azt a bojtárok kifizetése végett hozzák magukkal. Sisa összevert társa azonban a bámész nép elöl szerencsésen megmenekült és merre? hova lett? máig sem tudatik. Sisának azonossága csakhamar kiderülvén, másnap reggel erős kiséret fedezete alatt szállitatott Egerbe, hol is az egri k. törvényszék kezébe adatván, a legelső párbeszéd ebből állott : — S hát megkerültél fiam? — Me bi’ én, kérem alássan ! Sisa erős termetű, magas férfi , keleties arczvonásokkal, bátor, élénk tekintettel, s alig hinné az ember, hogy ő követte el azon csínyeket, melyek folytán ötven darab arany volt fejére kitűzve. Törvényszéki csarnok. Sisa elfogatása. A lóczi születésű, 26 éves Sisa kóbor betyár a karácsoni ünnepek második napján pénteken mulatott egy társával a heves-baktsi korcsmában, hova Ipacs- Mata Mátyás érsek-uradalmi cseléd is épen menni akart. Figyelmeztetve lévén arra, hogy két szegénylegény mulat a házban, föl sem vette azt, hanem belépett azon szavak közben, hogy különb legénynyel, Vidróczkyval is volt már neki dolga! Amint belépett, pisztoly szegeztetett mellének, de okkal-móddal annyira vitte a dolgot, hogy megengedtetett neki is leülni, s együtt mulattak. Mata azonban nemsokára hazaküldi titkon kis fiát, hogy az atyafiságot is hívja el, kik csakugyan lassanként bevetődtek. Midőn a mindenki előtt ismeretlen Lisa észrevenné, hogy talán már nagy is lesz az igen tisztelt közönség, kereket akart oldani, s minden szíves marasztalás mellett is kászálódott, sőt már a küszöbbre lépett, midőn Mata hirtelen hátulról átkapta derekát, s mindketten a földre zuhantak. E pillanatban Lisa társa is fegyverhez kapott, de az atyafiság által leveretett, s mind Levelezések. 1. Birindü Silvi napján 1873. Kívánom, hogy csekély soraim firis jó egísigben tanulják mind közönségesen ! Ma minket ugyan nem tanál többet senki nem hogy egisigben, de mig csak a magunk helyin se, mert hát má minket el nyel a hevesi gója, vagyis nem lesz márédemtus Jászság, hanem egybesült Heves-Jász megye, hjah biz igy megye! Ma minden kísz van, csak mig a jász-kürtnek nem tudják helyit tanulni, egyik a gója nyakába, másik a lábára, ez az orrára, az a hátára kívánja tenni az ősi szip ereklyét. Hozzám hasonló okos emberek azt tartják, legjobb lenne a kürtöt úgy pingani az egybesült megyik czimerinek, hogy a vikony vígín egy egér bújik be, a vastagon meg egy gója, oszt mind a ketten beszorúnak. Akik meg míg nálam is okosabbak, aszongyák, hogy semmit se kíné pingáni czimernek, csak a kürt két vígit: a vikonyabb lenne kis o, vastagabb nagy 0, ami azt jelenteni, hogy nem is egybe sült hanem megsemmi sült mind a kit fi, is lehet má nekik dudányi ! Oszt csak má letalább magok lennének a szíkhely; száraz időbe, ha sietnink, bemennink a magunk jószágán; ha meg sok vesztegetnyi való időnk véna, elmehetünk épen a gőzössel is, de hát mi a munka lesz belülünk, ha nekünk Egerbe kell mennyi a megyire? Hász a vasúival ne adj Isten Hatvantú Abonyig mennyi, mert akinek kínjába ott se megy el az esze, annak ugyan soh’ se vót. Vagy tán azt akarják, hogy a kistályaiút töltisrül hemperegjünk le, oszt kitörjük a nyakunkat, hogy avval is fogyjunk? de hallják-e, ha Recsky uramnak vót is ott veszteni való lova a múlt hetekben, meg minden színás kocsi behempereghet is abba a szip árokba az emeletes útról : minket ugyan inkább soh’ se lát Eger hogysem minden jószágostól ott vesszünk. Az is szomorú újság nálunk, hogy hideg csak van, de hó nincs mind e mai napig, tán épen ez az egyik oka is, hogy a világ mostani szomorú járásában nem kiálthatjuk hogy ho . . . hó! Ma most magamat ajánlom és mennél több előfizetőt kívánva a boldog új év mellé, maradok aki vólam Giriny Friczi *. k. Bel- és külföld. ÉDES HAZÁNK kölcsönére legtöbbet írtak alá az angolok és poroszok, legkevesebbet a pestiek, ami legvilágosabb bizonysága annak, hogy a pénz csakugyan nálunk a legkevesebb. — Országgyűlésünk egy bizottságot küldött kif *