Gyöngyös, 1879 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1879-10-19 / 42. szám
«?' VIII. Évfolyam. 1879.•9 Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. — Fél évre 3 frt. Évnegyedre 1 írt. 50 kr. Egyes számára: 13 kr. Előfizetés, levelezés, úgy minden, a lap szellemi részét illető küldemény, kiadóhivatalunkba utasítandó. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. VEGYES TARTALMÚ TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIIODALI He&Jelesilk ssalssilesa vasárnap. 42-ik szám. Gyöngyös, október 19. Hirdetési díjak: Minden hasálozott petitsorhely után 6 kr. Nyilttérben egy petitsorhely ára 20 kr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri közléséért 30 petit sorig 1 frt. 50 kr., ezen felül 2 frt. előre fizetendő. HETILAP. Pénzedet vagy életedet! (M. J.) „Megdöbbentő pressio az, amit városunkkal szemben az igazságügyminiszt. egy, újabban kelt rendelete gyakorol. Az ukáz, ugyanis, határozottan kimondja, hogy, ha a város, az eddig használt járásbírósági helyiséget 700 írtért haszonbérbe nem adja, vagy ennek megtörténte esetén, a telekkönyv részére ez árért más, alkalmas helyet Gyöngyösön nem kap, a telekkönyvi hivatalt az egribe fogja beosztani.“ Enyiben formuláztuk lapunk műit számában a botrányos eljárást, mely a leghatározottabban quadrál cikkünk címével. . . . Tehát csak mi vagyunk azok a mostoha gyermekek! Mi vagyunk, kik minden erkölcsi vagy anyagi támasz nélkül s a pártszenvedély alkotta kérdés élén önmagunkban mégis meghasonálva, lépésről lépésre sülyedünk a lejtőn, mely a bukás örvényébe vezet. Talán bombastikusnak is látszik e hang s sokan lesznek, kik azt fogják találni, hogy kezünkben a phraseologia puffanó fegyverével harcolunk ama visió ellen, melyet elfogultságunkban alkottunk magunknak. Ám legyen : éljenek ők e hitben. De mi tudjuk, mi látjuk, fokozatosan kísérjük s kimutathatjuk a hanyatlást, melyet a lefolyt évek során lehetetlen volt nem tapasztalnunk. Szőnyegre került az első kérdés, mely emelkedésünk csiráját hordta magában, s e kérdés, a vasút kérdése, számunkra a leggyászosabb megoldást nyerte. Pedig milyen reményeket kötöttünk hozzá ! Kereskedelmünk új lendületet nyer, iparunk a könyített közlekedés, az olcsó vitelbér mellett emelkedni fog; mi leszünk központjává, kereskedelmi gyúpontjává a vidéknek, mi leszünk, kiket a környék uralni fog. S mi történt ? A remény rózsaszíne fakóra vált. Türelmes megadással kell, végignézünk, mint épül az a magtár, s milyen mágneserőt kölcsönöz neki az a kéz, mely önérdekét mellőzve kötelességszerűen hivatva volt a mi javunkon nyalkálni. De hiába beszélt Mohamed a hegynek, a mi keservünk panasza hiába szált a légbe, a mágnes továbbra is csak oda szolgált, s mi szivünkben keserűséggel, lelkünkben megbotránkozással néztük, mint vonzza, ismét csak az a mágnes, először az első, később a többi sínpárt, majd ezzel álmodott jólétünket magához. Aztán következett a második pont: a megyeszékhely kérdése. Fölösleges tán boncolnom is, mit nyertünk volna ezzel ? Elég anyit tudnunk, hogy míg a közvetlen vasúti összeköttetés vagyonosodásunkat, addig ez, szellemi emelkedésünket, tekintélyünket, fölényünket biztosította volna. Harcoltunk is értté, kitartóan, ernyedetlenül, emberül. S mit nyertünk vele ? Az a kéz, mely az imént saját érdekében oly vasakarattal munkált, most midőn kellő, hogy értünk kötelességszerűen fegyvert emeljen, a küzdelem zajában. ■ — hisz a választáson már túlesett! — önérdeke vánkosan nyugton pihent. S mi még ily csalódások után sem okultunk. Engedtük, hogy az a kéz, a pártszenvedély tiszkét közénk dobja; engedtük, hogy jóbarátokat ellenekké, rokonszenvünket alattomos bossúvággyá alakítsa, s hajdan patriarchális társadalmi életünket megmérgezze. Mert erre vall a csatlóssá szerződött klikk munkájának szomorú eredménye. Erre, hogy egymást nem tiszteljük; erre, hogy a talmi aristokraták castszerűsége maholnap minden társulatunkon végigvonul; erre, hogy uton, útfélen halljuk a panaszt, melyet egyesek érdekében, számos érdemesebb mellőztetése ad a közönség ajkára; erre, hogy e klikk pöffeszkedése, lenéző gőgje mind nagyobb tért hódit s mind alább sülyeszti a szeretetek bizalmát, hitelt, közbecsülést, melyek pedig, az egészséges társadalmi élet nélkülözhetlen alapjai. S miért mindez ? Mert faragott képet csináltunk önmagunknak s ahoz hordjuk át a tömjént , melyet az egymástól megvont tisztelet morzsáiból összekuporgattunk. S ha megkérdjük : miért tesszük mindezt ? jobb ha hallgatunk; mert ellenesetben pirulva kényteleníttetnénk reá felelni. De tisztelet a kivételeknek ! Vannak, kiket nem az önérdek, nem a haszonlesés, elő a meggyőződés ferde iránya hajt e veszélyes áradattal Ezekhez nincs egyéb szarvünk, mint, hogy tekintsenek végig a felsorolt példákon, s ha még abból sem okultak : tekintsék a minisztérium legújabb rendeletét. Hol van az, akiben bízunk, hol van, aki a bizalom útján érdekeinket képviseli ? Ma újra hallgat, de annál sebtöbben beszél a miniszteri rendelet, melyet nincs, aki tőlünk elhárítson, melynek nincs aki elébe álljon. Vagy a meghittek minapi processiója e célból vándorolt az ő prófétájukhoz ? Engedjék, hogy az ellenkezőt hidjük. Elég, hogy az a hely, melyet a város legalább 1400 frtért könnyű szerrel értékesíthetne potom 700 írtért kell, hogy átmenjen a kormány haszonbérletébe, s ha nem , elvesztjük telekkönyvünket, mely egyetlen vagyonunk — szegénységünkben. Válassz tehát én elárvult népem: „Pénzedet, vagy életedet!. . “ TÁRCA. Kálmán napjára. Szelíd kis galambja emlékezetemnek, El tudsz-e repülni ahova küldelek, S hol tán nem is várnak ? S hová fájó lelkem olyan gyakran téved, Oda menj el kérlek, oda vigyen téged, Merész, röpke szárnyad! Oda menj el hozzá és kérdezd meg tőle : Hol van régi kedve? Tán a temetőbe Elásta a bánat ? A bánat, ez a vén sirásó, amelynek kertjében oly gyakran kényei pihennek Régi barátságnak. Ne bántson az téged, hogy a rút világon, Csak pohárcsengés közt ölelnek vidáman Testvért és barátot , Mig ha ennek vége: lakat van a szivén, Százszor is zörgethetsz a bezárt kilincsen , Nyitva nem találod ... Nyomorult egy világ. Hol a férfi szive, Irigység keresztjén vagyon kifeszitve. Nem igy volt ez hajdan ! Még apáink tudják, még ők benne éltek . Most is emlegetnek „régi jó időket“ Egy-két öreg dalban .... Ej de mit beszélek ! Hová elragadták Emlékezetemnek vándor kis galambját A zugó viharok .... Hiszen névnapod van édes, jó barátom ; Máskor rideg szobám oly vidámnak látom, Mulatni akarok! Mulatni, mulatni egyedül, magamban, Mig odabenn szivem nagyot-nagyot dobban, Aztán felsóhajtok: Köszönöm nagy isten, hogy e sötét éjben Keblemre vezetted vigasztalás-képen A legjobb barátot! Mit kívánjak neked , áldjon meg az isten? Élj hoszú éveket boldogan, örömben ? Bu gond ne érje főd ? ! Ezt én mind óhajtom , hiszen nagyon tudod, Hogy én veled érzek örömet, bánatot Most is mint ezelőtt! ! Majd ha arra megyek, majd ha fölkereslek , a viszontlátáskor sziveden pihenek, Mint levél az ágon , Az az egy ölelés, mindent elmond neked, Mit most elmondanom nem szabad, nem lehet. Egyetlen barátom ! Keleny Iván. Egyleti elet. A „Gyöngyösi Jótékony Nőegylet“ által 1879. év október 12-én rendezett „Hangverseny“ és táncmulatság bevétele és kiadásáról . Bevétel: Hangverseny jegyekért 350 frt 20 kr. Felülfizetések : Wesstphallen grnó 3 frt; Karpeles Albert és Vilmos 10 frt; Desewffy Jób 4 frt; Lehóczky Lajos 1 frt; Hirschl S. 2 frt; Zaleszky Józsefné 6 frt; Gosztonyi Géza 5 frt; Becsky Károlyné 6 frt; Kovács László és családja 25 frt; Bezerédy Viktor 5 frt; Latinovich Géza 3 frt; br. Flötting Adolf 1 frt. Báljegyekért: 98 frt. Kovács László a koszorú ára megtérítésére 30 frt. Összes bevétel: 551 frt 20 kr. Levonva a kiadást 239 frt 96 kr. Marad tiszta haszon 311 frt 24 kr. Kelt Gyöngyösön, 1879. október 14-én. Nanisi Imre, egyl. jegyző. Bírósági visszaélés. A kisebb polgári peres ügyek eljárásáról alkotott 1877. évi 22-ik t. c. életbeléptetése tárgyában kiadott min. rendelet 19. §-a kimondja, miként „a helyben teljesített végrehajtásért, valamint a bírói szemle foganatosításáért, dij nem jár“. — a közigazgatási megyei bizottság már nem ily értelemben hozta meg 56/1878. számú határozatát, mert egy végrehajtási foglalás, összeírás, árverés s leltározás, ha egy napnál hosszabb időt nem igényel, a székhelyen 1 frt eljárási díjat szabott meg, mely határozat Gyöngyös város közönségének 1878. évi március hó 25-én tartott képviseleti közgyűlésben tudomásul vétetett, mely díjra az 1878. évi szeptember hó 4-én tartott v. képviseleti közgyűlésben újabban is kimondatott, miszerint „a végrehajtási dijakra a peres eljárás gyakorlata szerint, a végrehajtási dij minden A repülőgép. — Elbeszélés. — írta: Medgyesi József. Motto: „Magyarország nem volt, hanem lesz“.. (Folytatás.) Végignézte aztán, alulról fölfelé, fölülről lefelé , végigsimította a bőrét: olyan sima , mint a posztó? megpöngette a sarkanytyúját, belenézett a szájába, nagyott rántott a strufliján s végül nagyújja csontos körmével a talpa keménységét tette próbára. Pedig hát ő vásárolta azt a bőrt, s az ő atyai utasítása szerint önté azt Miska a mostani formába. Hanem azért csak végignézte. S mikor készen volt vele átnyujtá az atyamesternek, az atyamester a jegyzőnek s ez pediglen a többieknek. De nem talált azon senki, még csak egy kommá hibát sem. Márpedig a céhtörvény egyik paragrafusa értelmében, nehogy a felszabadítandó netán talán elbizakodjék, valaminemű hibát mégis kellett azon találni. Annak okáért Zatykó uram a következőkben kezde nyilatkozni: „Rendén van a csizma megmunkálva, mindazonáltal” — s itt végignézett a hallgatókon — ; „mert a félkrajcárosnál felső burkus országban , kisebb pénzek is láthatók, a sarok hegyének még a félkrajcáros felénél is kisebbnek lehetett volna lennie!“ — Nemzetes majsztram, akarám mondani céhmestram — válaszolt erre Miska a megkívántai szerénységgel - felső burkus országban én még sohasem jártam. Megbotránkozással hallá ezt a gyűlés. A Dikis uram bajusza egész a szemöldje sarkáig kunkorodott s már már .... de még sem halgatott, s mindössze ennyit gondolt: „Mihály, Mihály, eljövend még az idő, mikoron e feleletet ráadással fogom fenéked visszaszolgáltatni!“ . .. Le kellene még írnom, hogyan avattatok Miska legénnyé , hogyan ütötte pofon az atyamester, jelezvén azzal, hogy ez az utolsó jogos ütleg, mely inas éveinek lábszijas napjait bekoronázza;