Gyöngyös, 1880 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1880-01-04 / 1. szám
IX. Évfolyam. 1880. --------------------------------------------------------------------9 Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. — Fél évre 3 frt. Évnegyedre 1 frt. 50 kr. Egyes szám ára: 12 kr. Előfizetés, levelezés, úgy minden, a lap szellemi részét illető küldemény, kiadóhivatalunkba utasítandó. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. --------------------------------------------------------------------A első szám Gyöngyös, január 4. 9---------------------------------------------------------------------4 Hirdetési díjak: Minden halálozott petitsorhely után 6 kr. Nyílttérijeit egy petitsorhely ára 20 kr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri közléséért 30 petit sorig 1 frt. 50 kr., ezen felül 2 frt. előre fizetendő, e.--------------------------------------------------------------------« VEGYES TARTALMÚ TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Az év első napjaiban. (Cs. K.) Lapunk megjelenése vasárnapra esvén, nem leheténk szerencsések uj év napján elmondani mindazokat, melyekkel tisztelőink, jó barátaink, de leginkább azoknak tartozunk, kiknek lapunk 8 évi fönállását, 8 évi szerkesztői tisztes állásunkat köszönhetjük. Megragadjuk tehát az alkalmat s különösen igen tisztelt előfizetőink, pártolóink, és munkatársainknak: boldog új évet kívánunk! Az uj év napja, fáradalmas utainkon nekünk is egy oáz, hol kipihenve uj erőt nyerünk; egy kimagasló pont, melyről a múltra tekintve olvasóink elé állunk, hogy elvállalt kötelességünk teljesítése fölött nyilatkozzék ; egy ünnepélyes időköz, melyben a közönség ítélete: mellőzésben vagy pártolásban nyilvánul. Nem először állunk az Ítélet piedesztálján ; 8 éves szerkesztői állásunk többször a közvélemény ítélete elé vont. Legnagyobb örömünkre az eredmény eddig kedvező volt, s a kezdet nehézségeivel küzdött szerény lapunk iránt a pártolás fokozatosan emelkedett. Ami a csata zaját, küzdelmeit s szenvedéseit átélt harcainak az érdemjel, az a szerkesztőnek az : elismerés. Azt új tettekre lelkesíti, ezt bátorítja, s az uj küzdelmekre, a munkára kedvet, erőt s kitartást ad. Az elsőnek úgy mint az utóbbinak : kitartásra, lelkesítésre elkerülhetlen szüksége van. Az, a csata zajában, kardja! kezében küzd az ellenség ellen: ez, tollal kezében fejleszti az üdvösét, a hasznost, s egyszersmind ostorozza, az utóbbi időben rettentően erőt vett hallatlan és vakmerő társadalmi ferde kinövéseket. Mintha a megbuktatásunkra törekvő elleneink célzatosan szórták volna el a társadalmi bűnök ezerféle magvát, — mintha az alvilág lakói oltogatnák az emberek szivébe a könyörtelen szívtelenséget,—mintha a büntető kéz tépte volna szét a szeretet láncait, oly rohamosan ütik föl fejüket s foglalnak tért hazánkban, az eddig nem ismert ocsmány bűnök. A sikkasztások, a becstelen üzérkedések, a meggyőződések elárusitásai — fenn a magasban kezdetnek, s innen hóditnak tovább, mig hullámai a társadalom minden rétegét elözönlik. Mintha kilépett volna a világ járásából, s idegen természetű sáska had — mely méhében hordja a bűnt, lepte volna el a szent hazát, — mintha a vész madarai a világ minden részéből öszegyüjtve, ide repítették volna a csalások s raffineriák ezer ágát, — mintha a szivtelenség, lelketlenség ülne diadal-lakomát az erkölcs s a testvériség fölött: oly szomorú kép látszik mindenhol széles e hazában A bűn az emberrel egyidős, vele született és élt. Ezt bizonyítják a különböző hit ágazatok, melyek kezdetben, a bűnök kiirtására, s a beteg társadalom gyógyítására nyertek életet. Bűn, társadalmi ferde kinövés mindig volt, de azon körmönfont raffineriák, a csalások ezer fajai, azon hajmeresztő erkölcstelenségek, melyek kedves hazánk jó hírnevét a külhon előtt beszennyezik: ezektől tiszta volt a magyar nemzet. Hol nyerte életét, honnét származott: ne kutassuk ; de hogy a munkátlan pénzimádók, a könnyen megélhetésért ennek talajt készítenek s ápolják, arról a naponként felmerülő botrányos esetek, a legmagasabb bizalomnnali viszaélés, a leghazafiasabb ügynél felmerülő sikkasztások, megbotránykoztató bizonyságot tesznek. Hajmeresztő, midőn a lapok egy miniszternek arcába vágják, hogy állását előnyére használja föl!... borzasztó midőn egy miniszteri titkár viselt dolgaiban az szerepel, hogy 100 ezer frt. borravalókat fogad el ! . .. megrendítő midőn a hatalmas és fényes ősi nemes magyar neveket, holmi, „Lusztigból”- lett „Véghek“ kompromitálólag felhasználják s a legmegbotránkoztatóbb viszaélések nyernek leleplezést. Korrupció uralgott, honnan az erkölcsnek kellene áldásos sugarát szétlövelni! . . Sikkasztás tűnik föl ott, hol a szegény nép megtakarított filléreit bizalomteljes nevek őrzik; s mindez mit von maga után ?... bizalmatlanságot és sülyedést, mely után az árvíz következik. Hol nyernek mindezen bűnök méltó megtorlást ? a törvény holt és száraz betűiben ? .. Nem mindig... Vannak a bűnöknek oly nemei, mint a legutóbbi „rendje ” peru is, melyre elasztikussága miatt nem olvasható reá a büntetés. Vannak bűnök, melyek elkövetői legtöbbször a kegyes protekció folytán a büntetés alól kisiklanak... Kinek kell tehát ezen törvény paragrafusai alól kibújt, de a társadalmi életre káros bűnöket büntetnie a sajtónak. Ennek kezdődik büntető joga ott, hol a törvény hiányos. Hogy pedig hiányos, mutatja az utóbbi „rendjelper“, s a naponként előforduló lelketlen uzsoráskodás. De mutatja azt is, hogy ezek, de különösen az első, a „rendjelper“ oly bűntény, mely nemzetünk életében minél kevésbé vagy talán sohasem fordult elő. Hol a test beteg, ott orvos kell, hol bűn létezik, ott a törvény sujtókezének büntetni kell. Hol azonban az újabb elemek raffineriai, világcsalásai a törvény száraz betűi alól kibújnak, ott társadalmilag kell büntetni, mely egyedül s leghathatósabban , a sajtó által érhető el... TÁRCA. A kedves levele. .A szép aranykor elszáll, édesem ! És nem marad fen tán emléke sem ? Mert hisz feledhetsz ; — de lelked, ne hidd — Hogy tovább élhet, mint emlékeid. Mi is lehetne lelked élete, Ha emléked mind semmivé leve ? Uj álmokat, szó ábrándozva tán ? Újabb reménynek függ csaló szaván ? Uj gyönyöröknek vágyától hévül ? Uj és uj szívért ég szünetlenül ? ... Hiszen volt álma, s már szebb nem lehet; Mint volt, nem szőhet szebb reményeket. S reménye, álma, vágya mind betelt: Minden kincsével bírta e kebelt! Oh, ha a múltnak üdvét megveted, Ha összenézed szent emlékidet : Lelked mit bir még ? ... adhat még e föld Édesbet, többet, éltetőbb gyönyört ? ! A szép aranykor elszáll, édesem !. .. Rám komor bu száll gyászos-rémesen ... Hazug lett volna hát minden szavad ? Hűséged lánca lánc volt s elszakadt ? Az elborult arc álarc lehetett, Alidén panasztád szivkeservedet ? ! S tán nem is szintéd a kínos közönyt, Alidén ott jártunk ellenink között ? Mosolyod, kedved, melyen más indult, Gúnyomra bumért szolgált csak díjul ? Ha csak mesélted, hogy szived beteg, Hogy csak szerelmem gyógyíthatja meg? S a nyújtott üdvöt köszönve ajkad, Titkon a nőt, a gyöngét, kacagtad ? ! Csak tettetés volt, játék mind, mivel, Lelkedet látszál értem tenni fel! — És tán hazug volt maga is — szivem , Átkos mérgem volt hő érzelmiben ? Hitem te benned, a mely éltetett, Mely tisztán, dicsben őrzé képedet, — Mely messze űzte lelkem kételyit — Hah, gyilkosommá lett maga e hit ? ! S mit csak áldásul hitt, birt e kebel — Átokra fordul, rád zúdulva fel ?! Ez átkok súlyán szivem megtörik .. . De lelkedet tán mit sem gyötörik ; Hisz, ha tenüdvöd veszte sem gyötör : Átkom, keservem, rád tán még gyönyör ? . . ... Nem, nem !... enyém vagy, enyém mindened ! Tudom önüdvünk játék nem lehet; S miért szivem is oly forrón dobog : Együtt lehetünk mi csak boldogok. ...........................................* *..................... A szép aranykor elszáll édesem ! . .. Száll, száll a szózat...s elhal csendesen ... s Merengek némán ; — lelkem elborul, Csak szivem ver fel szótlan válaszul; S mintha minden szó, lelkéből folyva, Csak szívverésem visszhangja volna . . . E hang, e hang — jaj ! ép ugy dübörög, Mintha koporsót zörgetne a rög — S a koporsóba én lennék zárva — S szorongó szivem csak arra várna: Kétségbeesve — mikor reped meg . . . — Jaj, engem élve — élve temetnek1 A fehér cár életéből. Remete. A fehér, azaz költőileg helyesebben halvány, prózailag igazabban sápadt, egyszerűen pedig szegény cár, minden muszkáknak ural 1 Fejétől bűzkődik a hal, hol fönt oly ocsmány dolgok történnek, ott alant kisebb kiadásban mint a férgek milliárdjai lepik el a társadalmat. A fővárosi sajtó az ország szivében felmerülő, leginkább magasabb miveletű, visszaéléseket ostorozza; büntető keze a vidékre, az itt meghúzódott, de folytonosan működő csalások s raffineriákra vajmi ritkán terjedhet ki. Ezek ellenőrzését s ostorozását a vidéki sajtónak tűzte ki feladatul. Tekintsünk szét társadalmi életünkön, amit ott fenn nagyban, titokban , itt alant aránylag kicsiben legtöbbször nyíltan űznek. A könnyű pénzszerzés, a raffineria, a csalás, az uzsoráskodás, az önérdek, a meggyőződések áruba bocsájtása szerepel itt is igen sok helyen. Ott fönt a „mester,“ védelmére kel bűnökkel terhelt s az ország által elitélt titkárának, kit azonban az egészséges társadalom minden befolyás s magas protekció dacára roppant szavazat-többséggel kebeléből kizár. Itt lent egymás bűnei fölött szemet huny a homogén elem. Ott a bűnöst, a 100,000 frtos borravalós urat fényes fogatok repítik, itt lent az uzsorás fölemelt fővel jár s pusztítja a szegény népet;. . . s vannak emberek, kik erkölcsösséget hirdetnek, de ha kell, mellék érdekeik miatt, a bűnös védelmére kelnek. Az érdek, a mozgató kodója, amely boldogságban és magasztosságban látszik föltűnni a csaló és csalékony világ előtt látszatban , oly nyomom s nem irigyelhető az ő gyarló helyzete. Minden percben remegni élete miatt ? száz és ezer testőrrel kisértetni magát ? még egy ártatlan orosz egérben is oroszlánt képzelni ? szomorú és nyomor dolog. . . A szegény cárnak mindene van, csak nyugalma nincs. Ezt keresi ö mindenütt, ha merészli, de sehol nem találja. Még legörömesebben időz Livádiában, birodalma nagyon déli részén, hol bámulatos szép kéjlaka van, s hol élvezni vagy legalább pihenni óhajt. De épen nem mondhatnék, hogy az ünnep, a pihenés napjai azok, melyeket a livádiai kéjlakban tölt a minden oroszok legfőbb orosza, a minden muszkák legszegényebb muszkája . . . mert cárja. Az orosz birodalom, sőt az egész Európa minden nevezetes!) pontjáról útja van készítve azon röpülő szörnyetegnek, melyet a palóc legalkalmasabban drót postának, a jászok téli grófnak, mások hírverőnek, távirónak sőt még telegraphnak is neveznek. Az ily után érkező tudósítások rendesen igen szomorú tartalmúak lehetnek, mert a cár homloka örökösen redőbe, hangulata komorságba van húzódva. Alig pár mérföldnyi távolban vannak az egykor „leronthatlan és bevehetetlen“ néven ismert s a boldog emlékű 56-iki török-angol háborúban az ágyuk ezrei által tönkre lőtt Sebastopol