Gyöngyös, 1880 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1880-10-10 / 41. szám
Mellékesen legyen mondva, mindannak dacára, hogy az idén silány termés volt, mennyiségre nézve mégis nagy külömbség tűnik fel a korai s a késői metszés eredményénél. Egyes szőlőtáblákra, melyek egyenlő nagyságúak, egyenlően műveltek tudnék hivatkozni: mily külömbséget tett a korai s a késői metszés! Mivel azonban ott, hol ez évben későn s termésre metszettek legtöbb helyen magasra csapokat hagytak , azokat az őszszel megtisztítani elodázatlan kötelesség. De külömnben is szokásos a szőlőket baltázni is. Vannak, kik azt őszszel, vannak kik tavasszal eszközölik. Én azt ajánlom a szőlősgazdáknak, hogy a szőlők baltázását most ősszel midőn a szőlő nedvkeringése legnagyobb részben megszűnt eszközöljék. És pedig azért, mivel tavasszal a tőke sok éltető nedvet veszít, de a napszám is felette drágább, sőt a tavaszi erős baltázás folytán a tőke annak is ki van téve, hogy a tökén ejtett nagy sebek nehezen hegednek be, s a korai meleg s száraz időjárás folytán el is száradhatnak. Tehát a baltázás a szép napos őszi időjárás mellett, felette előnyösen eszközölhető. De eszközölhető a rész fajták kivágatása is; méltóztatnak még visszaemlékezni olvasóim azon szüret előtt írt cikkemre, midőn azt ajánlom, hogy a rész fajta szőlőtőkék részei megtörendők, hogy azok jegyesek lévén, szüret után kivághatók legyenek. Aki nem volt rosz szőlőjében a rész fajta tőkék vesszőit megtörni, azok most annak kivágattatását is eszközölhetik. Tehát ezúttal csak három tennivalót említek fel. Első a csapok tisztogatása , a második a ba 1tázás, a harmadik a résztökék kivágattatása . Más dolgokat is lehet előnyösen a szőlőkben eszközölni, azt jövőre mondom el. János gazda: értesültem, hogy a kertész ha élni akar, ezt tennie kell , mert ő a kertért bizonyos évi bért fizet. Bár ezen intézkedés nem egyedül az elöljáróság de a választmány beleegyezésével történt , mindamellett egyéni nézetemnek adok kifejezést s hiszem sokan lesznek, kik velem egyetértenek midőn azt mondom , a Gazdasági egyesület nem azért hívta életre s építette nagy áldozattal a makettet, a város nem azért adta oly potom árért majdnem ingyen azért, hogy az krumpli vagy burgondia földdé alakitassék át, vagy pláne egyeseknek láncszámra ily használatra kiosztassák ; mert ezzel a gazdaközönség, a tagok érdeke legkevésbé van megóva ; — de igen is azért, hogy ha bár áldozattal is, de oly kertként álljon fel, mely a tagok érdekeit kielégítse. Egy egyleti tag. A gazdasági egyesületről,több cikk. I. A gazdasági egyesület egy oly egyesület, mely ha nem léteznék, az minden körülmények között bár nagy áldozattal is de életre hívandó lenne. A gazdasági egyesület fennállása azért szükséges, hogy a földművelés terén feltűnő hasznos és célszerű újítások felismerésére, a kormánnyal egyenes összeköttetésben egyen, s hogy általa a gazdaközönség ezen előnyös intézkedéseind értesítessék. A gazdasági egyesület, a tagok által fizetett tagsági díjból áll fel, mely összeg jogosan megköveteli azt, hogy takarékosan kezelve, ez által a tagok érdekei minden időben figyelemmel tartassanak. Hogy a gazdasági-egyesület feladatának mennyiben felel meg, arról alkalmilag elmondom nézetemet, ezúttal azonban egy körülményre akarom úgy az egylet vezetőit, valamint a tagokat felhívni, mely a következőkből áll. Van a gazdasági-egyesületnek egy nagy áldozattal s sok évi fáradsággal létrehozott s ápolt kertje, melyhez a lelket, az ügy iráni tekintetből a város felette csekély díjért adta át. Ezen kert életrehivásának célja az volt, hogy ott nemes fák neveltessenek, az újonnan felmerült növények kísérletül tenyésztessenek ; az eredmény, valamint a szerzett tapasztalatok a gazda-közönség tudomására hozassanak. De tulajdonképen a gazdasági-egyesület, kertjének nem lehet más célja, mint a gazda-közönség s a tagok érdekeinek figyelemmel tartása, emelése. A tavaszon a gazdasági-egyesület kertjét, midőn megkerestem, úgy tapasztaltam, hogy azon áldozat, mely a tagsági dijak által hozatik , nem hozza meg gyümölcsét, a kivámiómnak a keresletnek nincs elég téve. A nyáron, midőn meglátogattam úgy tapasztaltam, hogy azon tér, mely nemes gyümölcsfák s uj növények kísérletére rendeltetett: krumplival a kertész szükségleteinek fedezésére szükséges zöldséggel volt beültetve. Sőt mint tudom, e kertben idegen emberek is bírtak láncszámra krumpli földet Midőn e felett megbotránkoznám úgy Az adóvégrehajtás. Rövid idő múlva bekövetkezik azon idő, midőn az állami adók a legerélyesebben hajtatnak be. Nem célunk nekünk az adóbehajtás ellen szólni s izgatni, adót fizetni minden állampolgárnak kell, de mégis helyén látjuk azok részére, kik azt nem tudnák bemutatni, hogy a törvény mily tárgyakat von ki a végrehajtás alól. — Különösen azon okból közöljük ezeket, mivel a végrehajtó urak a szegényebb házaknál anélkül, hogy a törvény erre vonatkozó pontjait figyelemre méltatnák, foglalnak mindent ami szemük elé kerül. S azt mit a törvény sérthetlennek nyilvánít: a szegény néptől erővel el ne vonszolják. Az 1876. évi XV. t. c. 54. §-a a következőket mondja : „4. A zálogolás alól azonban kivételnek : a) a végrehajtást szenvedőnek és családjának szükséges ágy és ágynemű ; b) ugyanazoknak szükséges öltözéke ; c) az egyetlen vagy utolsó darab haszonmarha és annak egyhavi takarmánya; d) a földkivtítéshez szükséges eszközök ; e) a gazdaság folytatására nélkülözhetlen igásmarha; f) az adózónak iparűzése, vagy a napszámosnak munkájára nélkülözhetlen műszerei; illetőleg : g) az adózónak hivatásszerű munkája folytatására nélkülözhetlen könyvek és egyéb segédeszközök 50 frtnyi érték erejéig, annak választása szerint ; •h) a végrehajtást követő 15 napra élelem ; i) a szükséges vetőmag, következő megszorítással; ha a zálogolás az év február, ápril időszakában történik, tavaszi vetőmag címén 1,25 hektoliter ; ha a zálogolás az év szeptember novemberi szakában történik, őszi vetőmag címén 1.25 hektoliter hagyatik mentén minden katasztrális hold szántóföld után, melyet a végrehajtást szenvedő tulajdonos bir és házilag mivel, vagy műveltet;és pedig mindkét esetben annyi katasztrális hold szántóföldet számítva őszi, illetőleg tavaszi vetés alá, amennyit a végrehajtást szenvedő évenként tényleg elvetni szokott. A vetőmagnak ily módon kiszámított mennyisége, azonban nem lehet nagyobb azon mennyiségnél, mely a végrehajtást szenvedő által a megelőző évben ugyanazon gabonanemekben tényleg fölhasználtatott. Ha a törvény azon rendelete megsértetnék, a végrehajtást szenvedő a zálogolástól számított 8 nap alatt, az adófelügyelőnél kereshet orvoslást, ki a panasz fölött végérvényesen intézkedik.“ Ezek azon pontok, melyek a végrehajtót a foglalásoknál a le nem foglalható tárgyaknál utasítják. Idéztük a törvény idevonatkozó részét egész terjedelmében azért, hogy ismerkedjenek meg azzal az adózók, é s mindannyiszor, amennyiszer azok az illetők által megsértetnének, tájékozván magukat, sérelmeiknek orvoslást szerezhessenek, zsebre tette azon okból, hogy ezen kitüntetés folytán borait a nagyközönség előtt jobb árért értékesíthesse.“ A cikkíró lapunkban az illető nevét elhalgatta, de irodánkban személyesen megjelenvén azt nekünk tudomásunkra hozta. Az elmondott dolog, amennyiben az oly visszaélésről falzifikációról szól, mely a közönséget érdekli , bennünket is érdekel, a közönséget érdekli pedig azon szempontból kiindulva, mivel az illető borkereskedő, ha az elmondott dolog csakugyan való , azt a közönség rászedésére is felhasználhatja. Elfoglalt álláspontunkban pedig az ily visszaéléseket ostorozni magunkévá tettük ; ezekből szóltunk s szólunk hozzá, s ez okból tettünk lépéseket a való felderítésére nézve; az eredmény a következő : D. H. Weisz urat felkerestük s megkértük miként nyilatkozzék arra nézve, miszerint Weinberger Albert borkereskedő volt-e nála azon okból, hogy tőle néhány üveg bort azokból kérjen, miszerint azt több bécsi cégnek eladás végett mint mustrát elküldje. D. H. Weisz e dologra vonatkozó válasza a következő: „Weinberger Henrik ur volt nála azon okból, hogy tőle egy kis hordóból felmaradt 1874 évi bort vásároljon. 1. H. Weisz. Weinberger szavára, a maradék bort néhány napon át hordón hagyta, várta annak elvitelét; vevő azonban azzal késvén , a bort a többi közé beöntette. Később azonban midőn ő távol volt, megjelent W. úr s honlevő nejétől néhány üveg bort kért, melyet a nő férje távollétében vonakodott adni, mig végre hosszú kérésnek engedve pincekulcsot vett s Weinberger Henrik úr az általa kijelölt 1874. évi borból néhány üveggel kivett s ezzel eltávozott. Azon kérdésünkre vajjon ugyanazon bor volt-e az, melyet Weinberger ur a kassai kiállításra elküldött kijelenté, hogy azt ő határozottan nem állitja de azt hiszi, hogy az lehetett, máskülömben távollétte alatt miért sürgette volna a hon levő házi asszonytól a nehány üveg bor kiadását ! Lapunk múlt számának megjelenése után még hétfőn délelőtt megjelent, nálunk Weinberger Henrik úr s elmondá, noha a lapban az illető ratiifikátor nem neveztetik meg is, de ő, mivel ily hír a városban napok óta tartja magát , magáévá veszi s kijelenti, hogy az valótlanságot tartalmaz. Kijelentünk Weinberger H. urnak, hogy az ügyet magunkévá tesszük s utánna nézünk, s ha neki úgy tetszik, e hét végén látogasson meg, s ha érdeke úgy kívánja s neki úgy tetszik, feltett kérdéseinkre válaszoljon. Weinberger H. ur betartá szavát s e hét végén pénteken délelőtt meglátogatott. Elmondánk neki D. H. Weis úr állítását, azt elfogadta azon kijelentéssel, hogy ő a D. H. Weis úrtól hozott üveg borokat a kassai kiálllitásra nem küldötte el. Azon kérdésünkre, hogy hát az elhozott borokat mire használta fel kijelenté, hogy részint saját fogyasztásukra, részint saját boraiknak töltelékére; mivel mint monda : nekik kitűnő boraik vannak s azon borok is, melyek a kassai kiállításon kitüntetést nyertek, saját boraikból valók voltak. Sőt felhívott, hogy ez érdemben látogatnánk meg s győződnénk pincéjükben arról, hogy hasonló minőségű borokkal rendelkeznek. Magától értetődik, hogy ezen felhívását nem fogadtuk el, amint nem is toldunk hozzá s nem veszünk el semmit a dolgok állásától: a közönségen a sor az elmondottak után ítéletet mondani. Mi kötelességünket teljesítettük , felhiva lévén: eljártunk s az igazság érdekében nyilatkozunk. Az igazság érdekében. Lapunk múlt számában arra nézve hivattunk fel, hogy tudnánk meg:való-e az, hogy egy helybeli lakos „a kassai borkiállításra más borait állitotta ki, s az azért nyert aranyéremet Levelezés. Bjelina, 1880. évi október 8-án. Tek. Szerk. Hr a bosnyák atyafiak denique még most sem hajlandók a mai korszak követelményeinek magukat alárendelni, s a szabadság-, egyenlőség- és testvériség zászlója alá sorakozni. Nem célom a bosnyák nemzetnek csupán árnyoldalait föltüntetni, de kötelességérzetem sugallja az emberiség felismerhetlenségig beszennyezett, gyámoltalan zokogó öreget, kit ölébe karolva vitt a vezér előtt e szavakkal: — Megengeded uram ? hogy eddigi hivatalomat folytathassam; én a betegek ápolója voltam; szives kegyelmedből ez öreget is ápolás alá veszem. — Mehettek, volt a nem egészen rideg , Ic a válasz. A szerzetes saját cellájába vive a szelíd öreget, oly fájdalmasan, oly kinosan nyögött fiának karja közt. Majd levetkőzteté a sárral födött aggot, megmozsd alá, szép hasznn haját és szakállát, rendbe szedő, fűszeres visontai meleg borral felfldité az erőtlen tagokat s midőn látá, hogy enyhe álom környezi a megtört szemek pilláit, megcsókolá a veritékfödött homlokot e szavakkal: — Pihenj jól édes öregem, nemsokára visszatérek, csak többi véreim sorsát akarom tudni. Mig az öreg szíjgyártó jótékony álomba merült, azalatt fiatal szemekkel vizsgát tartott az érkező gyöngyösi és vidéki atyafiak fölött, s a vezér engedelmével üdítő ételt s italt szolgálva nekik, városukba s falvaikba visszabocsáttatának. Összesen mintegy ezer török maradt vissza őrizetnek a zárdában s midőn Halil basa délután megérkezett, s a helyiségek fölött szigorú kémszemlét tartva az erődkét elfoglalta, az ebédlő nagyteremben összegyűjtő a tisztikart s következő rendeletét adá hírül: — Én, ki vagyok a győzhetetlen igaz hívők gyöngyösi győzhetetlen seregének hires párán , ■ csalója, Hald basa, rendelem, hogy Hali térjen vissza Gyöngyösre a dicső szultáni fölség kamarai erős városába, a többi aghák és béghek vitéz csapatai pedig a falukra vonuljanak, s ott maradjanak, mig parancsomat nem fogják venni. Te pedig gazda —■ szólt gúnyosan a szinte jelen levő Eustákhoz — hozasd föl a legjobb boraitokat, mert ma nagy áldomást iszunk! — Amint parancsolod, kegyelmes uram! ; volt a válasz. A nagyszerű pincék csakugyan megnyíltak s a házi gazdának Eustáknak minden hordó tartalmából innia kellett bornemissza j természete mellett is legalább néhány csöppet , annak jeléül, hogy a hordó tartalma nincs megmérgezve. Nagyobb serlegekből iszogattak a török atyafiak, s öreg este nőtte ki magát az alkonyból, midőn a csapatok a közeli falvakba elszéledének. A saári zárda nem látott még, nem hallott meg csendes falai között oly dorbézolást, oly lármát, mint épen ez alkalommal. Kusták a legalkalmasabbnak vélt pillanatban kedves betegéhez távozott szobácskájába. Megjérkezésekor borzadva vette észre, hogy a jó öregapa nemsokára szebb hazába költözik. A láz igen rohamosan fejlődött, a verejték hidegülni, a tagok merevedni kezdenek. Amint a szobácska ajtaja csikorogva nyílt, a beteg, s megtört fényű szemeit az ajtó felé fordítás félig mámorba merülve, fájdalmasan nyögött. A jó gyermek férfiasan, erőteljes lépésekkel közeledett atyja halálos ágyához s könynyel szeljen, megsimitá és megcsókolá atyjának homlokát. A mell hörgött. A beteg az utolsó vigaszban részt véve s mintegy pillanatra megerősítve magához inté fiát, s megcsókolva őt e szavak közt: Isten áldjon meg... jó fiam... köszön... lehunyta szemeit s megszűntek szenvedései. A páter térdelve imázott sokáig, forrón a kiszenvedett oldalánál, midőn egyszerre egy szolga jelent meg a cella küszöbén, jelentve, hogy: — A nagyúr mulatni, inni akar veled, jőj azonnal — Megyek azonnal, de atyám halálát bevártam. Az őrségen kívül minden mámorban s csendben aludt. Az öreg Mátra nagyon csipős őszi szelet fújt végig a visontai völgyön és erősen zúgott. Unalmas, komor, ködös idő volt; épen olyan mint miliő a legkedélyesb fiatal embert is próbakőre teszi, s legalább percekre unatkozottá változtatja. Busták már több nap óta álmatlanul tölté az élét, meglehetősen kiderültnek látszik, s elvonulván reggel felé szobácskájába a reá erőszakolt ital mámorától is elnyomva erősen aludt. (Folyt. köv.)