Református gimnázium, Gyönk, 1870

I. Rövid áttekintés az 1870. iskolai éven. Az 187­0­. -dik tanév kezdetét vette 1870. október 10-dikén, a Szentlélek segítségül hívá­sával kezdvén meg azt, mely alkalommal I. Bocsor Lajos tanár úr adott szavakat a zsenge ifjúság érzelmeinek. Ennek végeztével a templomból az iskola egyik termében jövén össze a tanulóság, ott a törvények felolvastattak, mely után nt. Kálmán Dániel kölesdi lelkész úr, a fentartó testület részé­ről bemutatá az ifjúságnak Varga István urat, ki a mult iskolai év végén Menyei János volt tanár helyébe választatott tanárnak. Az iskolánkban több mint nyolcz éven át fennállott haladó osztályrendszer helyett, felsőbb akarat folytán, a jelen iskolai évben a szakrendszer lett alkalmazásba véve, mely a gyakorlati ered­­ményrt tekintve, siker és czélszerűségben nem sokat enged osztályrendszer testvérének; míg a tanárra nézve mind physikai mind szellemi tekintetben könnyebbnek mutatja magát, csakhogy az elmúlt rendszer útján, a mintegy atya és fiú közötti szellemi közösség nagyobb mértékben fejlődhe­tik ki, annak minden következményeivel együtt. Egyszóval ezért mind a két rendszerrel lehet elérni, csakhogy az osztályrendszernél a tantárgyak beosztása és kivitele öszhangzóbbá tehető, és lélektani alapra jobban fektethető, de az osztálytanárra nagyobb munka, teher és a felelősségnek, nagyobb sőt egész súlya nehezül e rendszer mellett. A szakrendszernél az osztályt kezelő tanároknak nagyobb összetartása, a tapasztaltaknak egymás között időnkénti közlése szükségeltetik, de a tanárra nézve tagadhatlanul könnyebb, és a tanóráknak más-más osztályban való töltése változatosságot idéz elő, a kedélyre meg éppen jóté­kony hatású a helynek és személyeknek időnkénti fölcserélése. Haladó osztályrendszer a növendéknek vagy sokat használhat, vagy sokat árthat, a szak­rendszer pedig több szellemi élet biztosítási képességet nyújt minden körülmények között. A vallásosságban való gyakorlást illetőleg jelen évben a gymnasiumban levő tanulók négy felekezetből valók lévén, mindenik felekezetbeli saját hite szerinti templomban elégíthető ki vallásos szükségét, a róm. katholikusok a negyedóra járásnyira levő szakadáti r. k. egyházba jár­ván. A reform, növendékek pedig minden vasárnap a templomba menetel előtt egy órával egy közös­teremben összejönek, hol előlegesen elgyakorolják a templomban éneklendő énekeket, közben-köz­­ben a bibliából olvasnak fel; isteni tisztelet után pedig, a rájuk felügyelő soros tanár által, az egy­házi beszédből hallottak felöl kérdések intézteinek hozzájuk, figyelem­gerjesztés tekintetéből. Erkölcsi magaviseletéről szólván a tanulóságnak, nincs miért­ tagadni azt, hogy az iskolai törvényeknek évenként kétszeri felolvasása, egész év folytán azokra való hivatkozás, tanári intések, feddések daczára is fordultak elő részint téves szoktatásból, részint emberi gyarlóságból eredő, már a gyermeki korral is közös botlások, szabályellenes cselekedetek, de olyan vétkek, melyek életbevágó büntetést vontak volna maguk után, alig említhetők, legfeljebb csak mint idegen plánta fordult elő aféle példány. És hogy a különösen itten kezdő tanulóknál, említett vétségek nem is for­dulhatnak elő, az­t a tanároknak a törvények szem elé tartása mellett alkalmazni szokott atyai intés

Next