Református Gimnázium, Gyönk, 1920

2­ 1. Adatok az intézetnek 1920.—1921.-ik évi történetéhez. Az év története. Az elmúlt iskolai év szabályosan folyt le, sem tüzelő anyagban nem volt hiány, sem jár­ványos betegség nem akadályozta a tanítás menetét. A tanév folyamán a magas tanügyi kormány szerző­désben gyökerező jogánál fogva, intézetünkhöz, a német latin nyelvű tanszékre, Pintér Sándor volt kunszentmiklósi h. tanárt nevezte ki ugyanezen minőségben tanárrá; igy működő tanárok az igazgatóval együtt­­ voltunk, 6 tanár helyett; a hatodik latin—magyar nyelvű tanszék betöl­tése, sem pályázat útján, sem Miniszteri közvetítéssel nem sikerült. Így a hatodik tanszék munkáját egymás kö­zött osztották fel. Baky István r. t­nár 1 óra, Pintér Sán­dor h. tanár 3 óra, dr. Tüske Béla r. tanár 2 óra, Szé­kely János r. tanár 4 óra többlettel tanítottak. Óraszám 21, 22, 23, 24 volt; az igazgató 9 órában tanított. A nagyméltóságú Vallás-és Közokt. Miniszter Úr által elrendelt új tantárgyakat, mind tanítottuk; így a III.-ik osztályban a rendes földrajzi anyagon kívül, az ember­földrajzot, a történelemmel kapcsolatban közgazdaságtant; a IV.-ik osztályban történelemmel kapcsolatban jogisme­retet, a politikai földrajzon kívül a 75 ezeres térkép há­lózatát, készítését, a különböző projectiókat, ezenkívül heti egy órában gyorsírást (levelező rész) tanítottunk. A IV.-ik osztály ének órájából egy elvétetett, hogy a beve­zetett új tantárgyak tanítása lehetővé váljék. Az iskolai évet, illetve a tanítást szeptember 9-én kezdtük meg.

Next