Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1955. április (11. évfolyam, 77-101. szám)

1955-04-29 / 100. szám

Dulles suflóérteresletének amerikai visszhangja Az amerikai sajtó bőven kom­­­­mentálja Dulles amerikai kül-,­ügyminiszter keddi sajtóértekez­­leti nyilatkozatát, amelyben Csou En-laj április 23-i javaslatával foglalkozott. A sajtó nem annyi­ra Dulles felolvasott nyilatkozatá­nak szentel figyelmet, mint in­kább a neki feltett kérdésekre adott néhány válaszának. Ezeket a válaszokat úgy tekinti, mint amelyekben kifejezésre jut, hogy az Egyesült Államok hajlandó megvitatni Kínával néhány távol­­keleti problémát kétoldalú tár­gyalások útján, a csangkajsekis­­ták részvétele nélkül. Dulles sajtóértekezletének az amerikai külügyminisztérium ál­tal átszerkesztett szövegében meg­találhatók többek között az ame­rikai külügyminiszternek azok a válaszai, amelyek nyilván okot szolgáltattak annak a következ­tetésnek levonására, hogy az Egyesült Államok beleegyezik a kétoldalú tárgyalásokba. A New York Times washingto­ni tudósítója megjegyzi, hogy Dulles külügyminiszter a sajtóér­tekezleten több ízben különbséget tett a kommunistákkal egyfelől a fegyverszünetről, másfelől a na­cionalista Kína érdekeit érintő más kérdésekről folytatandó tár­gyalások között. A külügyminisz­térium április 23-án közzétett hi­vatalos nyilatkozata azonban nem tett semmi ilyesféle különbséget. A kormány álláspontjának meg­változását nyilván három tényező magyarázza: George szenátor nyílt és erős nyomása, George ugyanis tárgyalásokat követel a tűzszünetről akár a nacionalisták részvételével, akár nélkülük, az angolok és néhány ázsiai ország hasonló jellegű nyomása. . . vé­gül Dulles úr visszatérése az ál­lami ügyekhez. A tudósító a továbbiakban azt írja, hogy miután Dulles vissza­tért Washingtonba és tanulmá­nyozta a bandungi nyilatkozato­kat, valamint George szenátor be­szédét, amely pozitív választ sür­getett Csou En-laj javaslatára, arra a következtetésre jutott, hogy a kialakult helyzet bizonyos mértékig más választ igényel, mint amilyent a külügyminiszté­rium április 23-án adott. S. Alsop, a New York Herald Tribune szemleírója szerint senki sem várja, hogy a Kínai Népköz­­társaság beleegyezzék a hivatalos tűzszünetbe, mert ez lemondást jelentene tajvani igényeiről. Ehe­lyett most olyan megoldásban re­ménykednek, amely lehetővé tesz­i a tekintély megmentését. Lényegében az Egyesült Álla­mok tekintélyének megmentésé­ről van szó. ★ A Daily Telegraph And Mor­ning Post angol lap „Az Egyesült Államok kész találkozni Kínával. Kétoldalú tárgyalások a formó­­zai tűzszünetről. Londonban üd­­­vözlik Dulles engedményét* című­­ kommentárjában annak a véle­­­­ményének ad kifejezést, hogy „a nyilatkozat engedményt jelent az amerikai politikában." A News Chronicle „Amerika megváltoztatja kínai politikáját. Dulles lemond a béketárgyalá­­sokhoz kitűzött feltételeiről“ cím alatt hangsúlyozza, hogy „az ame­rikai külügyminisztériumnak Csou En-laj tárgyalási javaslatá­ra adott első reakciója nyugat­-­, sokakat rémületbe ejtett. Ez a régi vonal zsémbeskedő megis­métlése volt.“ A lap szerint „Dul­les tegnap változtatott álláspont­ján.“ A cikk befejezésül megálla­pítja: „most nem az az idő járja, amikor a korábbi álláspontokhoz kell ragaszkodni. Most itt az ide­je a következetes és ésszerű tisz­tázásnak." Június 22-re halasztanák el a béke-világtalálkozót A Béke-Világtanács titkársága Frédérick Joliot-Curie, a Béke- Világtanács elnöke aláírásával az alábbi közleményt tette közzé: Különböző országok befolyásos szervezetei azzal a kéréssel for­dultak a Béke-Világtanácshoz, hogy a májusban Helsinkibe ösz­­szehívott béke-világtalálkozót ké­sőbbre halassza el. Ugyanilyen kéréssel fordultak a Béke-Világ­tanácshoz olyan személyek is, akik részt óhajtanak venni a világta­lálkozón. A Béke-Világtanács ezért úgy döntött, hogy a béke-világtalál­­kozót június 22-től 29-ig tartják meg Helsinkiben. Ma délután hét órakor nyitja kapuit a budapesti helyiipari vásár Külföldi vendégek jelenlétében , csütörtökön délután mutatták be­­ a budapesti helyiipari vásárt a sajtó képviselőinek. Szili Géza, Budapest Főváros Tanácsa végre­hajtó bizottságának elnökhelyet­tese tájékoztatta a megjelenteket a vásár előkészületeiről, méretei­ről, jelentőségéről. Ennek a vásárnak az a­­rendel­tetése, hogy bemutassa: mit ter­mel a helyiipar a dolgozók min­dennapi szükségletére.­­ Ezúttal a vidéki helyiipar is ízelítőt ad termékeiből. Hat me­gyéből jöttek tanácsi vállalatok és szövetkezetek, hogy dokumen­tálják vidéki helyiipar kifejlődé­sét.­­ Meghívásunkat elfogadva, s gazdag, színes és tapasztalatcsere­­ szempontjából is rendkívül érté­kes bemutatóval jelent meg vásá­runkon Moszkva, Peking, Varsó, Berlin és Szófia helyiipara. Ez nagymértékben járul hozzá a vá­sár érdekességéhez és sikeréhez, de ugyanakkor a szoros baráti, gazdasági együttműködéshez, a kölcsönös támogatás elmélyítésé­hez és ezen keresztül a Szovjet­unió vezette béketábor erősítésé­hez.­­ A vásár pénteken délután két órakor nyitja meg kapuit a nagyközönség számára. Ettől kezdve május 9-ig naponta reggel nyolc órától este nyolc óráig lesz nyitva. j­e­l­e­n­t­é­s a felszabadulási, begyűjtési verseny utolsó napjairól A Begyűjtési Minisztérium leg­utóbbi értékelése szerint, a me­gyék,­ a járások, a városok, a köz­ségek és a termelőszövetkezetek között a következő sorrend alakult ki. 1. Győr, 2. Zala, 3. Komárom, 4. Veszprém, 5. Nógrád, 6. Heves, 7. Vas, 8. Somogy, 9. Csongrád, 10. Pest, 11. Szolnok, 12. Borsod, 13. Baranya, 14. Szabolcs, 15. Fe­jér, 16. Tolna, 17. Békés, 18. Haj­dú, 19. Bács. A nagyobb járások közül a csornai járás a harmadik helyen áll, a kisebb járások versenyében a soproni járás vezet. A kishatárú városok között első Sopron. A kis községek versenyében első Feketeerdő, második Magyarfal­va. A kisebb termelőszövetkeze­tek élén a Soproni Haladás TSZ áll, második a Balfi Micsurin TSZ. Április hó 29-én délután 3 órakor ülést tart a Győr Városi Tanács A Győr Városi Tanács április 29-én, pénteken délután 3 órai kezdettel a tanács székházának nagytanácstermében ülést tart. Az ülésen megvitatja a végre­hajtó bizottság munkájáról szóló beszámolót, megválasztja a város legeltetési bizottságát, megtár­gyalja a községpolitikai terv költ­ségvetését. Tavaszi szemle a textilbolt­ok kirakatai előtt „Vásároljon az Álla­mi Áruházban“, „Tava­szi áruk textilboltjaink­ban“ — ilyen és ha­sonló hívogató plakátok figyelmeztetik a járóke­lőt a boltok tavaszi és nyári áruféleségeire. Igaz ugyan, hogy még mindig nem került le a kabát, de a meleg idő már ablakunkon beko­pogtat. El is készültek foga­dására Győr valameny­­nyi textilboltjában. A díszes, bő választékot mutató kirakatok vonz­zák a vásárlókat Aki a kirakatok előtt elsétál és szemügyre veszi a sok-sok árut, kedve tá­mad bemenni az üzlet­be, hogy vásároljon Sok a vásárolni való, sok a vásárló és ahány vásárló, annyiféle az ízlés. Egyben azonban minden vevő egyforma. Szereti már a kirakat­ban megnézni, kiválasz­tani az anyagot, vagy ruhát, megnézni az árat, a minőséget. Ezért szük­séges, hogy a kirakat­ban ne mintadarabok le­gyenek, hanem amit a vevő ott meglát, azt megtalálja az üzletben is. Bizonyára minden győ­ri dolgozó örömmel üd­vözli azokat a textil­anyagokat, amelyeket ta­valy egyáltalán nem, vagy csak kis választék­ban lehetett kapni. Az idén több az anyag és sokat javult a választék, több az ízléses apró min­tájú, vagy teljesen sima ruhaanyag és sok a kon­fekcióban csinosan elké­szített ruha is. Városunk valamennyi textilboltjának kirakatá­ról elmondhatjuk, hogy bemutatja mind­azt a sok új és változatos árut, amelyben bővelkedik az üzlet. Megtalálni még a kirakatban a tavaszi szövetféleségeket is, de nagyrészt már a nyári anyagok csábítják a ve­vőt. Könnyűiparunk ré­gen nem látott válasz­tékkel lepte meg a dol­gozókat. A selyem anya­goknak már hosszú évek óta nem volt annyi vál­tozata, mint most. Öröm­mel üdvözlik a női vá­sárlók a piké anyagot is, amely egyaránt al­kalmas otthoni, munka­ruha, sőt csinos ünnepi ruha elkészítéséhez is aszerint, hogy milyen mintából, vagy esetleg egyszínűből választják. Tavaly gyakran hiába kerestek egyszínű vá­szonanyagot a vevők. Most minden kirakatban ott láthatók az egyszínű vászon­anyagok is. Nincs hiba a konfekciónál és a férfiruha anyagoknál, vagy készruháknál sem. Régen nem voltak már olyan szép női selyem­ruhák, mint az idén. A férfiruha anyagok is megtalálhatók több szín­ben a kamgámtól a sportszövetig. Nem lesz hiba az idén a textiláru ellátásban. Ezt tükrözik most a vá­ros kirakatai. Egy megjegyzésünk azonban lenne: a Lenin úti 1. számú Textilbolt­ban a szemre teljesen egyforma crepp anya­goknak négyféle ára is van. Ez nem megnyug­tató a vásárlóknak. Ezért fel kellene tüntet­ni, az árcédulán, úgy ahogy azt a rendelet elő­írja a minőségi különb­séget és a kelme széles­ségét is. Ez vonatkozik Győr több textilüzleté­re is. A SZOT uln­ökségein­­k k­alaszata a húsz budapesti ipari vállalat felhívásával kapcsolata Húsz fővárosi nagyüzem mun­kásai, műszaki, gazdasági vezetői és alkalmazottai felhívással for­dultak országunk minden dolgo­zójához: teljesítsék az 1955. évi tervet minden részletében határ­idő előtt. A SZOT elnöksége melegen üd­vözli az élenjáró vállalatok nagy­szerű kezdeményezését. A szocializmus építése, a lakos­ság jólétének növekedése, bizton­ságunk, függetlenségünk, békénk megőrzése csakis a termelés eme­lésével, a munka termelékenysé­gének fokozásával, az önköltség csökkentésével, a minőség javítá­sával, az exporttervek határidő­re történő teljesítésével valósítha­tó meg. Ennek egyik döntő esz­köze a szocialista munkaverseny továbbfejlesztése, a munkások, a mérnökök, a technikusok, a mű­vezetők és az alkalmazottak ter­melési aktivitásának, alkotó kez­deményező készségének fokozódá­sa. A hazánk felszabadulásának ti­zedik évfordulója tiszteletére ki­bontakozott tömegméretű verseny és ennek nyomán elért kezdeti eredményeink már megmutatták, dolgozó népünk lelkesen helyesli és követi pártunk Központi Ve­zetőségének márciusi határozatát. A márciusi határozatok mara­déktalan végrehajtásáért indult harc jut kifejezésre a húsz élen­járó üzem dolgozóinak felhívásá­ban is. A felajánlások teljesítése, a termelékenység emelése, az ön­költség csökkenése, a minőség ja­vulása, ez biztosítéka a Központi Vezetőség határozata végrehajtá­sának a szocializmus építésében való előrehaladásnak. A SZOT elnöksége felhívja a bizalmiakat, a műhely és üzemi bizottságokat, a területi bizottsá­gokat, a szakszervezetek megyei tanácsait, a szakszervezetek köz­ponti vezetőségeit és valamennyi szakszervezeti aktívát, hogy ma­gyarázzák meg a dolgozóknak az éves tervek határidő előtti telje­sítésére induló verseny jelentősé­gét, segítsék őket vállalásaik meg­tételében, támogassák őket ezek teljesítésében, terjesszék az élen­járók tapasztalatait. Szervezett dolgozók! Induljatok harcba a tervek túlteljesítéséért, a munkafegyelem megszilárdítá­sáért. Előre az 1955. évi tervek minden részletében való határ­idő előtti teljesítéséért! Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége. Lelkes készülődés megyeszerte Csornán, valamint a járás te­rületén, már április 30-án este többhelyütt fáklyás felvonulással kezdik a dolgozók a május else­jei ünnepségeket. Rábacsécsény­i­ben például csónakos lampionos felvonulás lesz 30-án este 8 órakor a DISZ rendezésében. Május j­­én a járási székhelyen reggel 6 órakor zenés ébresztő köszönti a város lakosságát, majd 8 órakor a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, üzemek dolgozói fel­díszített kocsikkal mennek a sportpályára, majd a Fő térre vo­nulnak a seregszemlére. A mene­tet a Dózsa és a Traktor sport­egyesület, a Csornai Mezőgazda­sági Technikum, a Hunyadi János Gimnázium, valamint a csornai kultúrcsoportok jelmezes, egyen­ruhás fiataljainak felvonulása te­szi színesebbé. Délután 3 órától este 10 óráig, a Beloiannisz-park­­ban kultúrműsor szórakoztatja a dolgozókat. Este 10 órakor tűzi­játékban gyönyörködhet minden­ki, majd reggelig tartó tánc lesz. A járás több községében ren­deznek nagyobbszabású felvonu­lást, többek között Kóny és Szany községekben, ahol az ifjúság ve­zetésével lampionos seregszemlét tartanak a dolgozók. Kapuvárott május 1-én 9 óra­kor lesz a felvonulás, melyen minden iskola és tömegszervezet résztvesz. A gartai templomtól in­dulnak a vár elé. A legjobb 4 csoportot jutalomban részesítik. Felvonulás Után egész estig gaz­dag műsor szórakoztatja az ün­neplőket A II. számú Általános Iskola kínai táncot mutat be. Az I. számú iskola népi táncot, a házhely DISZ csoportja szintén népi táncot ad elő. Ezenkívül más tánccsoportok is fellépnek, töb­bek között a Kapuvári Földmű­vesszövetkezet, valamint a Kapu­vári Erdőgazdasági Vállalat tánc­csoportja. A kapuvári kultúrott­hon 27 tagú zenekara és a gim­názium énekkara szintén gazdag műsorral szerepel. A járási tanács kultúrgárdájának műsorszáma a Csárdás királynő operett egyik részlete lesz. A gazdag kultúr­műsoron kívül színes sportműsor is lesz. Május 1-én a sportver­seny keretében délután fél 2 óra­kor a kapuvári erdészet és Kis­­tölgyfamajori Állami Gazdaság között bajnoki labdarúgó mérkő­zés lesz, fél 4 órakor pedig a Győri Postás játszik a Kapuvári Kinizsi labdarúgócsapata ellen. Május 1-e nagy utcabállal zárul, melyen a talp alá valót a föld­művesszövetkezet zenekara adja. A járási székhelyeken kívül a járási községekben is mindenütt megünneplik május 1-ét. Abdán 30-án este 7 órakor a Kocsonya Mihály házassága című színdara­bot mutatják be a színjátszók a község lakosságának. Május 1-én reggel 6 és 7 óra között zenés éb­resztő lesz, majd fél 10-kor a község lakossága az iskolában gyülekezik, ahonnan a kultúrott­­honba megy, hogy résztvegyen az ünnepségen. Délután és este a sportműsor után táncmulatság lesz. Abdán, Tényőn, Győrszent­­mártonban, Gönyün és Nagyhaj­óson körzeti kultúrbemutatói­­lesznek. A bemutatókon szereplő legjobb kultúrcsoportokat a DISZ kongresszus idején Győrbe hoz­zák vendégszerepelni. A Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár legjobb dolgozói viszik az étüzemjelvényt a május elsejei felvonuláson A Mosonmagyaróvári Kötött­árugyár is csatlakozott a Győri Pamutszövő- és Műbőrgyár kez­deményezéséhez és április 20-án kezdődött vállalatunknál a „má­jus 1. műszak“. A vállalat dolgo­zói nagy lelkesedéssel fogadták ezt a nagyszerű kezdeményezést. A műszakot ünnepélyes keretek között a DISZ fiatalok indították be és az eddig elért eredmények bizonyítják, hogy a verseny élő­vé vált. Kaiser Judit a műszak előtti 185 százalékról 240, Tóth Irma orsózónő 150 százalékról 170, Kozma Erzsébet 180 száza­lékról 196, Kudoba Erzsébet 218 százalékról 240 százalékra emel­te teljesítményét. A dolgozók teljesítményét na­ponta értékelik és a versenyben élenjárók nevét dicsőségtáblára írják ki. Lelkesítőleg hat dolgo­zóinkra, hogy vállalatunk első negyedévi jó munkája elismerése­képpen, most másodszor nyerte el az élüzem címet. Dolgozóink a tizenegyedik szabad május else­jét a munkásosztály nagy nem­zetközi ünnepéhez méltóan ün­­neplik meg. Üzemünk elvállalta, hogy a fő­útvonalat feldíszíti. Az üzem legjobb dolgozói viszik a menet élén az élüzemjelvényt, utána a sportolók csapata, majd a tánccsoport következik. A zene­kar után a DISZ fiatalok halad­nak, akik teljesen egyforma ru­hában vonulnak fel. A menetben ezután a vállalat dolgozói követ­keznek. Az üzemrészek a gyártási folyamat sorrendje szerint vonul­nak fel. Dolgozóink május elsejei felvonulásukkal, nagyszerű ter­melési eredményeikkel is hitet tesznek törhetetlen békeakaratuk mellett. Zsiga Magdolna, levelező, Mosonmagyaróvári Kötöttáru­gyár.

Next