Állami Révai főreáliskola, Győr, 1923

2­ 12. A gyenge, egy-két tárgyból elégtelen vagy ismétlésre utasított tanulók szüleit, gondviselőit a legjobb szívvel figyelmeztetjük, igyekezzenek az ilyen tanulót gyakorlati pályán elhelyezni, ha erre már elég fejlett, vagy alacsonyabb fokú iskolában számára helyet biztosítani, ha még fejletlen, mert helyszűke miatt fokozatosan csökkenteni kell a párhuzamos osztályok számát s így csak a középiskolai oktatásra igazán alkalmas tanulót van módunkban felvenni. I. Tanártestület. Királyi igazgató: Simon Miklós (magyar-latin) a Besztercebányai kir. kath. főgimnázium igazgatója. Tanította a IV. osztályos magyart heti ,3 órában. Működik 19 éve (igazgató 7 éve), itt 1919. X. 23. óta. A Győri Urak Máriakongregációjának II. assistense, a Győrvárosi r. kath. önkorm. egyházközség elnöke, a Győri keresztény tanügyi egyesület tiszteletbeli elnöke, a Fiatalkorúak győri felügyelő hatóságának és a Győrvármegyei testnevelési bizottságnak kinevezett tagja, a Középiskolai magyar tanárok nemzeti szöv. igazgatósági tagja, stb. Beszédeket mondott. Elnökölt a VKM. megbízásából a Pécsi m. kir. Zrínyi Miklós reáliskolai nevelőinté­zet évvégi érettségi vizsgálatain. Igazgatóhelyettes : Kóczán Aladár (mennyiségtan-természettan). T. az V. o. mennyiségtant és a VII. o. természettant heti 9 ó., a győri iskolák fűtőbizottságának végrehajtója. M. 24 é., itt 1906. X. 21. óta. A református iskolaszéknek, a Protestánskor kulturbizottságának, a presbitériumnak stb. tagja, a Győrvárosi és megyei ker. szoc. pártszervezetnek társelnöke. Beszé­deket mondott. Rendes tanárok: Rászel Ernő dr. (magyar-német). T. a II. A., VI. és VII. o. magyart, a II. A. o. németet heti 16 ó., a II. A. o. főnöke. M. 17 é., itt 1912. IX. 1. óta. Győri Kisfaludy Irodalmi Körnek, Protes­tánskor kultúrbizottságának, Győri ev. hitközség képviselőtestületének, iskolabizottságának és belmissziós bizottságának választott tagja stb. Fel­avató beszédet mondott az ev. hitközség templomában elhelyezett hősök­­emléktáblájának leleplezése alkalmával. Bencsik Gergely (magyar-német): T. az I. A. és III. A. o. magyart és németet heti 16 órában; a III. A. o. főnöke, a Révai önképzőkörnek vezetője, a 142. Turul-cserkészcsapatnak parancsnoka, tandíjkezelő. M. 14 é., itt 1919. IX. 1. o. Debreczeny Elemér (mennyiségtan-természettan). T. a. IV., VI. és VIII. o. mennyiségtant, a III. A. o. geometriát és a VIII. o. természettant heti 17 ó., a VI. o. főnöke, a természettani szertár őre, az ifj. sakkor vezetője. M. 10 é., itt 1917. IX. 1. óta. Heppner Antal dr. (német-latin) T. a II. B. és a IV. o. németet, a II. B. o. magyart és az V. o. latint heti 17 ó.; a IV. o. főnöke, a Segítő­egyesület pénztárosa, a füzetek és Írószerek kezelője. M. 13 é., itt 1919 X. 17. o. Herritz Oszkár (művészeti és mértani rajz) festőművész. T. az I. A., I. B. és III. B. o. geometriát, a III. A., III. B., V. és VIII. o. szabadkézi rajzot heti 18 ó.; a szabadkézi rajzszertár őre. M. 17 é., itt 1908. X. 1. óta. A Győri képzőművészeti társaság tiszteletbeli igazgatója, résztvett több képével a társaság kiállításán. Kallós Béla (mennyiségtan-ábrázoló geometria). T. a III. A., III. B. és VII. o. mennyiségtant, a VI., VII. és VIII. o. ábrázolót heti 18 ó.; a VII. o. főnöke, a geometriai szertár őre. M. 18 é., itt 1908. IX. 1. óta. Titkára a volt intézeti tanítványok szövetségének.

Next