Állami Révai főreáliskola, Győr, 1935
Révai Miklós, (1750—1807.) Révai Mátyás (szerzetesi nevén Miklós) 1750. február 24-én született a torontálmegyei Nagyszentmiklóson. A szegényde magyarságára büszke csizmadia fia elég későn kerül iskolába. Szegeden a piaristák kiváló líceumában annál nagyobb buzgalommal veti magát a tanulásra. A nemzeti múlt nagysága már akkor megihleti lelkét és alapos ismeretekre tesz szert a reális tárgyakban is. Hivatása és hálája a rend kötelékébe vezeti; később azonban világi pap lesz, hogy szabadabb mozgása lehessen irodalmi és közéleti tevékenységében. A kecskeméti novíciust már a nemzeti művelődés nagyraemelésének tüzes készsége hevíti.. A veszprémi kezdő tanár már magyarul versel deákos mértékre. Ismételten megjárja Bécset, hogy magát az építészetben és rajzolásban képezze. A nyolcvanas éveket méltán nevezi Toldy az ő évtizedének. Pályájának küzdelmekben és sikerekben is gazdag szakasz. A nemzeti ügyért buzgó, fáradhatatlan, önzetlen nagy apostol útját tövisekkel rakja meg hajlíthatatlansága, szókimondása, rendkívüli érzékenysége és indulatossága. De ő mellőztetés és részvétlenség közepette is lankadalanul dolgozik a nemzeti nyelv, a nemzeti iskola, a nemzeti tudományosság felemelésén:apot szerkeszt, korának magyar íróival levelez, kiadja érdemes magyar költők verseit (Faludy, Orczy), hozzászól a magyar nyelvű időmértékes verselés és a nyelvhasználat tisztázatlan kérdéseihez, megvilágítja az ikes ragozást, becses nyelvészeti vizsgálódásokat végez, aminek gyümölcse lesz két korszakalkotó műve: az Antiquitates és az Elaboratior Grammatica (1803). Jelentősen izgat a Magyar Tudós Társaság felállítása mellett. Mindezt a hatalmas munkát a győri nemzeti rajziskolának, a mai győri reáliskola ezen ősének, szerény javadalmazású rajztanítója végzi, aki oktatói tisztét is kiváló pontossággal látja el. A szigorú, de igazságos, felfelé kíméletlenül bátor, lefelé emberséges tanár keserves filléreiből ötszáz forintnál többet áldoz iskolája felszerelésére; ingyenes különórákat ad szegénysorsú, derék tanulóinak és a pihenés óráiban költemények előadásával nemesíti lelküket. Vesződséges tanítói és nevelői évek múltán 1802-ben végre eljut emberünk arra a polcra, amely megfelelt kivételes tehetségének: a pesti egyetem magyar tanszékére. Bár olykor nincs mivel fűtenie, megjelenteti két hatalmas nyelvészeti munkáját, s ezekben — mint a történeti módszer első alkalmazója — a világ nagy nyelvtudósainak sorába emelkedik. A nyelv tanulmányozását ő helyezi először a fejlődés vizsgálatának termékeny elvére. A magyar teremtő és újító lángész rögös útjának emelkedő pályáján aratja le a halál e lobogó, olthatatlan buzgalmú lélek törékeny, sorvadásos hüvelyét 1807. április 1-én Pesten. Azóta a nagy Révai szelleme nemzeti művelődésünk és tudományosságun legjelesebb úttörői: Apáczai Csere, Bessenyei, Kazinczy, Széchenyi mellett ragyog múlhatatlan fénnyel.