Állami leánygimnázium, Győr, 1942

Vitéz Nagybányai HORTHY ISTVÁN kormányzóhelyettes 1942. augusztus 20-án, Szent István királyunk napján, amidőn a Buda várába felsorakozott ünneplő magyarság a nemzet nagy körmenetében az áldott Szent Jobb után lépdelt, az édes, boldog órákban hirtelen mint éles, hegyes tőr járta át a fájdalom a magyar nép kitárult szívét. Onnét, ahol gigászi méretekben a magyar nemzet élet-halálharca folyik, a keleti harc­térről könyörtelen, kegyetlen hír robbant elő. A ország határain messze túl a magyar nép biztonságáért és boldogabb jövendőjéért dicsőségesen harcoló honvédeink sorában hazafias kötelességét példát adóan teljesítő Főméltóságú Kormányzóhelyettes Urunk, vitéz Nagybányai Horthy István repülő­főhadnagy első szent királyunk ünnepének hajnalán repülőgépen hősi halált halt. A döbbenet pillanatok alatt letarolta az élet színét, az örömet és bol­dog mosolyt a nemzet arcáról. A marcangoló fájdalom minden szót elnémí­tott az ajkakon, szállt, rohant a hír végig az országon és nyomában minden magyar szív zokogásba kezdett. A reggel még piros-fehér-zöld zászlók mellé pillanatok alatt úgy omlott a gyászlobogó, mintha az egész nagy ravatal volna. Szívből gyászoljuk benne a haza iránti kötelességét egész a haláláig híven teljesítő magyart és hős katonát, aki még halálával is nagy szolgálatot tett szeretett nemzetének, s minden idők magyarjai számára ragyogó példáját szolgáltatta a haza iránti kötelesség hű és maradéktalan teljesítésének. Életét áldozta fel, hogy ezzel is új erőt, fokozottabb áldozatkészséget és odaadóbb hazaszeretetet hívjon életre a magyar szívekben, s megerősítse hitünket a magyar nemzet boldogabb jövendőjében.

Next