Szent Orsolya-rendi Nőipariskola, Győr, 1940

Köszönetnyilvánítás. Őiszinte hálával mondunk köszönetet nagyméltóságú Val­lás- és Közoktatásügyi Miniszter Urunknak azon kegyes jó­indulatáért, amellyel az építkezési államsegély második részét folyósítani és a testnevelési ügyosztálytól tornaszerekre, vala­mint a tornatermi öltöző berendezési költségeinek fedezésére adományt kiutalni méltóztatott. Hálával emlékezünk meg dr. Beresztóczy Miklós minisz­teri osztályfőnök úr és dr. Ignácz László pápai kamarás, mi­niszteri titkár úr segíteni mindig kész nagy jóságáról, akik az iskolaépítés egész tartama alatt bölcs útmutatásokkal irányí­tották munkánkat és a nyár folyamán tanintézetünk kápol­nájának berendezési gondját vállalták. Őszinte szívvel fejezzük ki hálánkat dr. Ragáts János prépostkanonok úrnak is, aki évek hosszú sora óta szinte páratlanul áll nagy jótevőink között és aki a legönzetlenebb jósággal osztja, kegyes adományaival pedig könnyíti gond­jainkat. A sok-sok meg nem nevezhető adomány között külö­nöskép hálás lélekkel köszönjük meg az új tanintézet Szent József-szobrára nemes bőkezűséggel megajánlott 2500 pengőt. Nőipariskolánk igazgató­ irodájának teljes berendezését 3000 pengő értékben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ügy­vezető igazgatója, Conrád Ottó és neje ajándékozták. Ezúton is a leghálásabb szívvel fejezzük ki köszönetünket nagy jó­tevőink iránt, akik lelkük finom tapintatával mindig megtalál­ják — sokszor névtelenül — a jótékonykodásnak azt az útját, amelyet a szerzetesrendeket oly messzemenő bőkezűséggel támogatják. A legmélyebb tisztelettel mondunk hálás köszönetet a katolikus autonómia elnökének, Erdélyi Iván ny. h. polgár­­mester úrnak is önzetlen, önmagát nem kímélő, áldozatos munkájáért, amellyel építkezésünket a mai nehéz idők küzdel­mei közepett sikerrel befejezéshez segítette és bölcs útmuta­tásaival, tanácsaival nehézségeinket könnyítette. A jó Isten áldja meg sok-sok fáradozásáért!

Next