Szent Orsolya-rendi Nőipariskola, Győr, 1940
Leányhivatás — papi hivatás. A virág magában nem sokat ér — kell ember, aki az illatát magába szívja. A zászló magában nem sokat ér — ember kell, aki hordozza és meglobogtassa. Az igazság magában nem sokat ér — kell ember, aki azt hirdeti. Az eszme, az ideál — legyen bármennyire magasztos — értéktelen, ha nincs ember, aki azt hússá, vérré, életté változtatja. Különben görögtűzzé, üstökössé változik, amelyik megvillan és kápráztat itt is, ott is, de az életbe nem nyúl bele, izzó zsarátnokát nem dobja bele az emberek lelkébe. Az élet törvényei ezek az igazságok. Ha tehát a katolikum, a vallásosság élet — márpedig az élet, bőséges élet (Já.) — akkor számolnia kell az élet törvényeivel is. Az Üdvözítő számolt velük. Az Olajfák hegyén felcsendültek ajkain az isteni szavak: »Elmenvén tanítsatok...« (Mt.) Az apostolokat és azok utódait eszméinek életbeállítóivá, igazságának hivatásos hirdetőivé tette. Azt akarta, hogy papjai körülhordozzák mindenkor keresztjét, mint valami véres kardot és felrázzák az emberek lelkiismeretét; akarta, hogy papjai áldását hintsék szerte a világra és akarta, hogy naponként újítsák meg az oltárokon a Golgota véres drámáját, hogy a holtrafáradt emberiség erőt meríthessen tikkadt lelkének. Tanítani, áldani és áldozatot bemutatni! Fenséges hármas papi hivatás. A katolicizmusnak és a katolikus ifjúságnak azonban nem szabad elfelejtenie, hogy mindannyian Krisztus házanépe vagyunk és az egyház, a hit, az erkölcs állása nemcsupán a papok gondja. Gyóntatószékbe csak pap ülhet. Isten igazságainak hivatásos tanítója a szószékeken csak Isten felszentelt szolgája lehet. Az Üdvözítőt csak felszentelt ajkak hozhatják le az égből a szentmiséken, de ezek mellett mégis igaz Szent Péter .