Katolikus Leányiskola, Győrnádorváros, 1936
Annyi mondanivalójuk volt, hogyne lett volna, hiszen búcsúzniok kellett a kedves társaktól egy egész nyárra. Búcsúzniok kellett a termektől, a padoktól és mindentől, ami e fogalomhoz tartozik: »iskola«. Hia az élettelen dolgok testet ölthetnének, iskolánkat karjait kitárva láthattuk volna e percekben. Ölelni akart tán, vagy áldani? Mindkettőt természetesen. Hiszen mind akettő a búcsúzást jelenti. A kicsiny, a visszatérő gyermekek fejét mintha szívére vonta volna, hogy fülükbe súgja: »Vigyázz, őrködj a lelkedre nyáron át, hogy ősszel ismét ilyen kincsekkel térj hozzám vissza, mint amilyenekkel most elengedtelek...« Az áldás a nagyoknak szólt, akik szintén mentek, de többé mint gondatlan gyermekek ide viszsza nem térnek. Beszédje nincs most már a távozókhoz, hiszen négy év alatt elmondott mindent. Szavai most már csak felfelé a jó Istenhez szállanak, Akihez áldó karjait most kérve emeli fel : Miatyánk, ime visszaadom Neked a rámbizott kis palántákat, én a munkát már elvégeztem, vidd most beiratni őket az élet iskolájába, azonban ne hagyd ott se magukra, fogd kezüket és vezesd őket mindaddig, míg el nem jutottak Hozzád az örök élet vizsgájára, a te szent Szíved örömeibe! A zsibongó gyermekcsapat között járókelő tanárokat ezek a komoly gondolatok foglalkoztatták, miközben megszólalt az évzárós szereplők csengője, hogy mégegyszer bemutassák tudásukat az egybegyűlt nézőknek. Műsorra kerültek ez alkalommal a következő aktuális szerepek: Burkali Róza II. B) o. konferálása az egyes számok előtt. A balkezes piktor... vigjelenet. Előadták a III. osztályosok. Fülemüle... Szavalta: Bodor Brigitta III. o. Izgalmas kaland... előadták a IV. o. bentlakó növendékek. Mi a haza?... melodráma. Eljátszották az I.—IV. osztályos tanulók. Isten veletek kedves falak. Irta és felolvasta Bedy Erzsébet IV. o. Válaszúton... allegorikus párbeszéd. Előadta a IV. o. Búcsúbeszéd. Elmondta: Kerítés Margit önképzőköri elnök, IV. o. Messzeszállunk, szavalta: Keresztes Edit IV. o. Válás fájdalma... karének. Most évvégén, midőn a kis diákok mögött becsukódott iskolánk kapuja, pár nap múlva ismét megnyílott, hogy bebocsásson rajta kedvesarcú, vidám nagy leánysereget. A bejövök keresgélnek, összehasonlítgatnak, régi ismerősként járnak a jó öreg iskola épületében, mintha diákok volnának, azonban azok nem lehetnek, mert külsejük is elárulja, hogy hölgyek, felnőttek, a küzdők csoportjából jövők. Igen ismerősök, kedves ismerősök ezek is, az iskola diákjai, vagyis inkább voltak azok 5 évvel ezelőtt, amikor életük kis hajója elindult, a most már végigtapasztalt utakra. Most, 5 év