Katolikus Főgimnázium, Gyula, 1920

/73^ I REV 98 Az 1920—21. tanév rövid története. E tanévvel intézetünk életének 18-ik évét töltötte be. A magas tanügyi kormány 104.403. V—920. sz. rendeletével az I. osztályba jelentkezők számára előírt felvételi vizsgálat írásbeli részét aug. 27-én, szóbeli részét pedig 28-án és 30-án tartották Molnár Sándor szegedi állami főgimn­­tanár, főigazgatói biztos elnöklésével. A szorgalmi idő az augusztus hó 30-án tartott alakuló tanácsko­zással kezdődött. Ugyanezen napon folytak le a javító vizsgálatok, s ekkor készítették a magántanulók írásbeli dolgozataikat, míg a magánvizsgálatok szóbeli része augusztus 31-ikére maradt. Szeptember hó 1., 2 , 3. napján voltak a beírások, 4-én „Veni Sancte“, a tanév megnyitása, a fegyelmi szabályok felolvasása. 6-án, hétfőn, kezdettük meg az előadásokat. A tanügyi kormány 114.895. V.920 sz. rendeletére december hó 20-án befejeztük az első félévet, s kiadtuk a félévi értesítőket. Tüzelő anyagnak szűkében lévén, az előadásokat csak februárius 1-én folytat­hattuk. A VIII. osztály vizsgálatai május hó 9—14. napjain, míg az I—VII. osztályok befejező összefoglalásai június hó 22—27. napjain tartottak. Június hó 29-én volt a „Te Deum“, a tanév bezárása, Tanulmányi Érte­sítők kiosztása. A jelentkezett magántanulók írásbeli dolgozataikat június hó 22-én készítették, szóbeli vizsgálatra pedig a befejező összefoglalások napjainak délutánjain megállapított sorrendben állottak elő. A tanári testületben a következő változások történtek: Bartoss Ferenc, a tanintézet hittanára, a békéscsabai elaggott plébános mellé utódlási joggal segédplébánossá neveztetvén ki, 1920. szeptember 1-én állásáról lemondott. Helyére a nagymélt. és főt. nagyváradi 1. sz. püspök úr 1391—1920. sz. rendeletével Papp­ Béla oki. r. hittanárt nevezte ki­ Sajnos, ifjú kartársunk betegen érkezett körünkbe A repatriálás alkal­mával meghalt, pár heti erőltetett munka után ágynak esett, s 1921. februárius 7-én meghalt. Óráinak a tanév végéig való ellátásával dr. Lindenberger János püspöki helynök úr . Méltósága 70—1921. sz. intéz­­vényével Szabados Antal gyulai róm. kath. segédlelkészt bízta meg, aki működését­ 1921. februárius 1-én meg is kezdette. Ugyancsak a püspöki helynök úr Ő Méltósága ,hosszabbítá meg 577—921. sz. rendeletével az 1920—21. tanévre Kressnerics Gyula h. tanári megbízását, majd okleve­lének megszerzése után 316—921 sz. leiratával 1921. márc. 1-től szá­

Next