Községi Fiú Iparostanonc iskola, Gyula, 1934

I. A tanév története Az 1934—35. tanévet a miniszteri rendeletnek megfelelősen kez­dettük meg. A beírások szeptember hó 4.-től 9.-ig bezárólag tartottak. Ezen idő alatt beiratkozott összesesen 176 tanuló. A tanítás szeptember 10.-én vette kezdetét és ezen idő óta szabályszerűen folyt egész éven át. Rendkívüli szünet a tanév folyamán nem volt. A rendtartásilag biztosított szünnapokat betartottuk. A januári és a májusi vásár alkalmából a tanuló ifjúság, úgy mint a múltban, elnöki szünnapot kapott. E tanévben tanulóink létszáma lényegesen emelkedett. Míg a múlt tanévben beiratkozott összesen 214 tanuló, addig az idei tanévben a beiratkozott tanulók száma 256. Ez a létszámgyarapodás azt jelenti, hogy már túlestünk a mélyponton, amely a múlt tanévben volt. Ugyanis az 1933—34. tanév — az iskola felállításának 52. éve — volt az az év, amelyben a tanulók létszáma még az alapítási évszám tanulóinak lét­számán is alul maradt. Tanévközben beiratkozott 80 tanuló. Egész év alatt beiratkozott 256 tanuló. Felszabadult 35, szerződést bontott 7. Meg­halt 1­ tanuló. Felvételi vizsgálatot tett 1 tanuló. Korábbi szabadulás céljából a IV. osztályról sikeres vizsgálatot tett egy tanuló. Nagykorú, vagy érett­ségi alapján felmentett tanulók száma: 14. A két főhivatású tanerő e tanévben is gyarapította iskolánk szemléltetőkép állományát. Kiss Sándor elkészítette a nyomdászipari szakrajz tanmenetet és a festőipar szakrajz menetét. Bevezette a festő­ipari szakrajzba a patronvágást, amit a tanulók igen nagy ambícióval végeztek. Eredményes voltát igazolja az a körülmény, hogy három fes­tőipari tanuló három általuk tervezett és festett freskót készített három ajtóbejárat felé. E három tanuló : Dandé Mihály, Koszár László és Sajti Lajos. A nyomdászipari tanulók a klisé készítésének a módozatait is megtanulták, ezt igazolja Értesítőnk külső címlapja, melyet Károlyi Gá­bor nyomdásztanulónk tervezett és készített, illetve metszett. Az építő tanfolyam végén, március havában a festőipari tanulók, akik felszabadulás előtt állottak, azzal a kéréssel fordultak az iskola igazgatójához, hogy tegye lehetővé, hogy felszabadulásuk után mint egy rendezendő tanfolyam hallgatói tovább képezhessék magukat szakmá­

Next