Gyulai Hírlap, 1970. július-december (11. évfolyam, 51-101. szám)

1970-10-27 / 83. szám

Kukorica-rekorderek Október végéig betakarítják a kölest • Elindították külföldre az első szállítmányt Hazánkban a mezőgazdasági­­ nagyüzemek egyikében-másiká­­­ban manapság már nem­­ érika a­ világszínvonal. Erről bizonyko­­­­dik az Orosházi Állami Gazda­­­­­ság példája. Ebben az állami­ gazdaságban igen meghonoso­­­dott a hosszú tenyészidejű ku­­­­korica és rekordtermésekkel ti­zet. 1069-ben Holdanként 45,i­­mázsát takaríthattak be rhájl/sil morzslk­én át szám­ítva. Az idén­ nem kedvezett az esztendő és a­ fagy is rendkívüli károkat oko­­zott, mintegy 10—13 százalék­­nyit rabolt el a termésből. Még­is nagyon szép eredményeket l­átnak az állami gazdaságban. Holdanként 40—42 mázsás máju­­­si morzsolt kukoricát főz fü­l,- de miképp­en rekord. Ha hektálja, átszámítjuk és a nemzetközi ter­­­­méseredményekkel összemérjük,­­ akkor rögtön látjuk, hogy nem­­ csak az ország­ egyik legjobb­ kukorica-rekordere az állami gazdasági. Hanem Európa és a­ Világ egyik legjobb rekordere.­­ A kukoricalerl­lő amerikai te­rületeket is károsította az idén betegség, így tehát az összeha­­­sonlítás mégi kedvezőbb képet mutat. A gazdaságban október 9-én kezdték meg a betakarítást; na­ponta négy Ernái csötörö ku­ko­­ricakombájn dolgozik, a napi teljesítményátlag 20 vagon. Ki­vált eddigi munkájával Molnár József és Szvarcez István trök­­torok, hiszen 70, illetve r­o­nos teljesítményt ért el. Az állami gazdaságban 560 holdon fizet a BFSK 1—6 fajta. Az össz-szán­tóterületnek a ku­korica jelenleg csak 1o—15 szá­zalékát foglalja el. Nem hasz­nálják, nem alkalmazzák a faj­­talépcsőt, nincs rövid tenyész­idejű kukoricájuk, csupán ez a késői érésű, hosszú tenyészide­jű, de bőven termő fajta. Az eddigi tapasztalatok szerint be­vált. Október elején megkezd­hető a betakarítás. Bár az idei­­­év kitolódott, regionnal kény­t siethettek érésre szeptember végén. Húsz nap alatt így aztán­ betakaríthatják a csöveket. Megéri a region kiszórása, hi­szen holdanként nem kerül töb­be egy mázsa kukorica értéké­nél a vegyszer, viszon a termés időben fedél alá­ kerül, s így jobban fizet. Mar 1 jól bevált módszerekkel és agrotecnikával készítik elő a talajt, ősszel szán­tanak, m­űtrágyáznak, tavasszal <­ kilogrammot vetnek holdan­ként és vetés után azonn­al a te­rülés teljes egészén vegyszerez­­nek. Jövőre, éppen mert a re­kordok köteleznék is, 2 ezer hol­don termesztenek majd kukori­cát, ugyanezt a fajtát, s remél­hetőleg hasonló eredményekkel. Igen intenzív az állami gazda­ságiban a növényt­erm­esztés. Ész­­télidőről esztendőre ezer holdon díszük tavasszal a borsó. A Sze­gedi Konzervgyárral jó kapcso­latot építenek ki és ez a növény garantálja, hogy már a tavaszi hónapokban pénzhez jut a gaz­daság. A borsó betakarítása után a területet disztillerezik, kultivátorozzák és előkészítik a magágyat, vetésre a kölesnek. Nagyon megéri. Exportálják. Holdanként 10 és fél mázsát fi­zet, ami már szép pénz. Auszt­riába és Németországba küldik innen Orosházáról a megrakott vagonokat. Egy holdról aztán kölesből 6—6 és fél ezer forintot, borsóból 9 és fél—10 ezer forin­tot tudnak levenni. A termesz­tést teljesen gépesítették, nem foglalkoztatnak kézi munkaerőt. Ezekben a napokban nyolc kom­­bájn dolgozik a kölestáblákon, október végéig befejezik a beta­karítást. Erre a pénzes növény­re sem járt rá ez esztendő, ta­valy 12 mázsát adott holdan­ként, az idén­ tíz és felet. Elindí­tották már az exportszállít­mányt is, október 19-én Auszt­riába. Annál inkább megéri a kétszeres hasznosítás, mert a köles után még búza alá is el­készítik a területet. Egy-egy ilyen táblára egy évben 10—20 mázsa műtrágyát szórnak ki. Sz. Lukács Imre I­ szakszervezeti jogok érvényesülésének tapasztalatairól tárgyalt a SZOT elnöksége A Szakszerv­ezetek Országos Tanácsának elnöksége hétfőn ülést tartott a SZOT székház­á­ban. A tanácskozás elé terjesz­tett javaslatok alapján a szak­­szervezeti jogok érvényesülésé­nek tapasztalatairól és a szak­­szervezeti taggyűlések helyzeté­ről, továbbfejlesztéséről tárgyal­tak. A öEQT elnöksége határo­zottan állást foglalt abban, hogy a szakszervezeti taggyűlést to­vábbra is az alapszerv legfel­sőbb fórumának kell tekinteni. A választott vezető testületek­nek e tanácskozáson kell a szer­­vezeti dolgozók véleményét ki­kérni és a korábbi határozatok végrehajtásáról beszámolni, in­dokolt azonban, hogy a­ szak­szervezeti taggyűlések kötelező megtartásában több szabadkézt kapjanak az alap­sz­e­rvezetek. lehetővé kell tenni, hogy éven­te ne négyszer, hanem kétszer le­gyen kötelező a taggyűlés, azzal a fenntartással, hogy minden esetben,­­amikor a döntésre ke­rülő téma indokolja, össze le­hessen hívni a taggyűlést. Ezt a javaslatot majd a Magyar Szak­szervezetek XXII. kongresszusa elé terjesztik. Az új Munka Törvénykönyvé­ben rögzített szakszervezeti jo­gok hatálybalépése óta csaknem három év telt el. Megállapítot­ták, hogy a vállalati kollektívák megelégedéssel fogadtak a kikő­élnek velük, gyakorolják azokat. A szakszervezetek eddig a kö­zös szabályozási, a döntési és az egyetértési jogkört gyakorolták leginkább. Sokan nem ismerték még fel, hogy a véleményezési, az ellenőrzési és a beszámolta­tási jog is jelentős eszköz az üzemi demokratizmus fejleszté­sében. Találkozni azzal a szemlé­lettel is, amely a Vétójogot te­kinti alapvetőnek, e felfogás hí­veit meg kell győzni arról, hogy ez csak a végső eszköz a dolgo­zók jogainak védelmében. A vi­tákat elsősorban egyeztetéssel kell megoldani. A SZOT elnöksége megállapí­totta, hogy a szakszervezeti jo­gok köre elegendő, újabbak ki­alakítása nem szükséges, a meg­levőket kell határozottabban al­kalmazni. A felsőbb szintű szak­­szervezeti testületek az eddigi­nél hatékonyabb oktató-nevelő és irányítói munkával gondos­kodjanak arról, hogy a vállalati szakszervezeti szervek az érdek­­védelem és az üzemi demokrácia éppen olyan fontos részének te­kintsék az ellenőrzési és véle­ményezési jogkört, mint az egyetértési és döntési hatáskört. (MTI) A Felszabadulási Emlékműtől a Kner Nyomdáig Kiállítás és lakásbemutató nyílt meg a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat fennállásának 25. évfordulója alkalmából Fennállásának negyedszáza­dos jubileumát ünnepli a Bé­kés megyei Állami Építőipari­­ Vállalat. Ebből az alk­alomból tegnap. Hétfőn ünnepséget ren­deztek Békéscsabán, a vállalat központi irodájának tanácster­mében. A megemlékezésen meg­jelen Simon Jenő, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium Iparfejlesztési Főosztályának helyettes vezetője, Csepregi Pá i, a megyei tanács vb elnökhe­lyettese, Gyulavá­ri Pét, a bé­késcsabai Városi pártbizottság első titkára, Pauka Mihály, a megyei pártbizottság ipari és közlekedési osztályának vezető­je, Vantetra János, a városi ta­nács vb elnökhelyettese. Knei­fer Alttáti az Építők Szakszer­vezete Megyei Bizottságának titkára, Galdberger János, a RiSZOV elnöke, a megyeszék­hely több vállalatának igazga­tója, valamint a vállalattal kap­csolatban álló üzemek néhány képviselője. Ott voltak a vál­lalat alapító tagjai közül: Ö6­­csifc Mihály művezető, id. %Si­lók Mihály kőműves, Kiss Já­nos kőműves, Korbács Pál ács, országgyűlési képviselő és Mé­száros Mihály ács, akik jelen­leg nyug­díjas éveiket töltik. A vállalat fennállásának 25. évfordulója alkalmából rende­zett ünnepségen Slvlenyovszky János, a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója tartott ünnepi beszédet. Ebben megemlékezett az elmúlt, ered­ményekben és gondokban gaz­dag negyed évszázadról. *— Ezerkilencszáznegyvenöt május 3-án­ ötvenkét szervezett építőmunkás — kezdte ünnepi beszédét — megalakította a Bé­késcsabai Építőmunkások Ter­melőszövetkezetét. A szövetke­zet egyre növekvő tagsága mindjárt a megalakulás után bekapcsolódott a háború okozta rombolások, épületkárok hely­reállítási munkálataiba. Ezerki­­lencszáznegyvennyolc áprilisá­tól kezdte meg működését a je­lenlegi állami építőipari válla­lat, mint a szövetkezet jogutód­ja. Az elmúlt negyed évszázad­ban a vállalat dolgozói jelentő­sen hozzájárultak a felszabadu­lás idején igen elmaradott Bé­kés megye arculatának átfor­málásához. Alig van manapság a megyében olyan helység, ahol kisebb-nagyobb objektumok ne őriznék kezük munkáját. De ezenkívül az ország más részein is ott voltak a vállalat dolgozói a jelentősebb beruházások meg­építésénél. A vállalat igazgatója részle­tesen­ szólt az elmúlt 25 év munkájáról. Többek közt el­mondta, hogy eddig csaknem négy milliárd forint építkezés megvalósításában vettek részt Békés megyében, s mindezzel jelentősen elősegítették a megye iparosodását. A vállalat dolgo­zói büszkék arra, hogy a Vi-Háf SSiokböfi olyan országos je­­lentőségű üzemeket építettek, mint amilyen Orosházán az üveggyár, Békéscsabán a kom­­­ervgyár, a szerszám- és gép­elemgyár, a kötöttárugyár, va­lamint a rekonstrukciók, ame­­lyek megyénk ipari fejlődését segítik elő. A vállalat dolgozói jelentősen közreműködtek a me­zőgazdaság fejlődésében is. Az elmúlt negyed évszázad alatt több tízezer férőhellyel növel­ték a korszerű állattartást szol­gáló létesítményeket. A lakásépítési programot minden esztendőben becsület­beli ügyüknek tekintették s ar­ra törekedtek, hogy túlteljesít­­sék a megadott tervszámot. Az eltelt 25 év alatt csaknem öt­ezer lakást építettek. Eközben igen jelentős az a lakásszám, amelyet az OTP lakásépítési ak­­ciójának keretében emeltek meg,y éü­kben. Lehetőségeikhez mérten töre­kedtek a műszaki fejlesztésre és a korszerű technológia al­kalmazására. Így jórészt saját erőforrásaikból és a Békés me­­gyei Tégla- és Cserépipari Vál­lalat közreműködésével létre­hozták a poligon-üzemet, ahol korszerű nagypaneleket gyárta­nak a lakásépítkezésekhez. En­nek létjogosultságát és jelentő­ségét bizonyította különben az ünnepség után az az 3­1 lakásos épülettömb, amelynek átadását a napokban kezdték el Békés­csabán. Az eredményekben gazdag évfordulóhoz igen sokban hoz­zájárult a vállalat dolgozóinak szocialista munkaversenny-moz­­galma, hiszen jelenleg már 72 szocialista címet nyert brigád csaknem 750 tagja vesz részt ebben a szocialista embert for­máló folyamatban. Az ünnepi beszéd után a meg­­hívott vendégek és a vállalat dolgozói megtekintették a ne­gyed évszázados fejlődést bizo­nyító kiállítást, ahol fényképek, grafikonok és makettek szem­léltetik a megtett utat. A ha­tást még csak növelte az a filmvetítés, amely áttekintést nyújtott a sikerekben gazdag 25 esztendőről, a békéscsabai Fel­szabadulási Emlékmű építésétől a Kner Nyomdáig. Ezen felül az is, hogy ebből az alkalom­ból nyitották meg­­— a jubile­umi kiállítással együtt —­ a mű­szaki-propaganda könyvhónapot. Az ünnepség után a részve­vők ellátogattak a kerámia nagypanelekből épített 50 laká­sos tömbhöz, ahol a modern ha­­kásbemutatót tekinthették meg. Az épületben három lakást bú­torozott be a Békéscsabai Fa­ipari, a Mezőberényi Faipari, valamint a Gyulai Fa- és Fém­bútoripari Ktsz. A látogatók el­ismeréssel nyilatkoztak a lakás­­bemutatóról, mivel a három la­kást igen célszerűen és eszté­tikailag is minden igényt kielé­gítően rendeztek be a kisipari szövetkezetek. A kiállítást és a bemutatót követő fogadáson a Körös Ho­telben Simon Jenő, az Építés­ügyi és Városfejlesztési Minisz­térium Iparfejlesztési Főosztá­lyának helyettes vezetője pohár­­köszöntőjében nagyra értékelte a vállalat 25 év alatt elért ered­ményeit, főként azokat az erő­feszítéseket, amelyeket a mű­szaki fejlesztésért tett. Mint mondotta: Békés megyében pél­damutatóan megvalósult az épí­tők, a beruházók, a tervezők és az építőanyagot gyártók együtt­működése. Bunkó Mihály, a megyei pártbizottság ipari és közlekedési osztályának vezető­je azt kérte az építőktől, hogy ezután is legjobb tudásukkal segítsék a tervezett beruházások végrehajtását, a megye arcula­tának formálását. I*. P. Ursenyovszky­­ János Igazgató Ünnepi beszédében m­él­tatja a vál­lalat elmúlt 30 évének munkáját és megnyitja a kiállítást. V keré’ iir u­: pn*- ->f 1 épített 75 lakásos tömbben három lakást ’ '‘orozott be a'Békéscsabai Fa­ipari, a M ' herényi F" Ipari és ‘ 'gtilai Fa- és I ' Útoi­pari K­S­.. A látogatók­­­­ismeréssel nyi­latkoznak a korszerű elemekből­­ ellett lakásokról és bútorokról. (Fotó: Demény Gyula)

Next