VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 6. ÉVFOLYAM (1960)
1960 / 1. sz. - ROGER GARAUDY: Az ateista egzisztencializmus
A csömör az az érzés, amely a valóság láttára kél az emberben, mikor ráébred, hogy nincs értelme, hogy képtelenség. Attól a perctől kezdve, amikor életét már nem irányítja semmiféle cél, vagyis nincs többé semmi értelme, Roquentin úgy érzi, hogy csupán úgy létezik, mintha valami dolog vagy tárgy lenne. A dolgok, a tárgyak, a világ ugyanakkor szintén elvesztették értelmüket. Hiszen ha az életnek nincsen célja, akkor számára többé már a dolgok sem célja eléréséhez szükséges eszközök vagy támaszpontok, ahol megvetheti a lábát; sem szerszámok vagy akadályok, azok is éppoly értelmetlenül vannak, akárcsak ő maga: „A szavak elenyésztek, s elenyészett velük együtt a dolgok jelentése, felhasználásának módja is." A dolgok és a szellem között megszakadt minden kötelék. Mivel immár semmit sem befolyásol többé a jelentése, a ,,néven nem nevezhető" dolgok" egyszerre csak indokolatlanul áradni kezdenek: ,,Minden véletlen és oktalan, a kert, a város, önmagam. S amikor erre rádöbben az ember, felfordul tőle a gyomra, minden lebegni kezd körülötte ... Ez a Csömör, és az Aljasok ezt . . . igyekszenek elleplezni azzal, hogy jogot emlegetnek. De micsoda nyomorult hazugság, hiszen joga senkinek sincsen; ők maguk is tökéletesen ok és céltalanok, mint akárki más, csak nem szeretik magukat fölöslegesnek érezni." A Csömör lényegét jelentő metafizikai élmény „alkotóelemei" állanak itt előttünk: a tisztán esetleges Lét leleplezése; azé a lété, amely elborít bennünket, ha nem tartjuk magunktól távol oly módon, hogy egy jelentéssel túlemelkedünk rajta; a szabadság leleplezése abban a szorongásban, amellyel tudatosítjuk magunkban, hogy képesek vagyunk értelmet adni a dolgoknak, egy saját magunk teremtette jövő eszközeivé téve őket. A Csömör annak a tudata, hogy mi is csak a dolgok módjára létezünk, mihelyt megszűnünk kellő távolságban maradni tőlük, értelemmel ruházva fel őket. Az „aljasok" pedig azok, akik belemennek ebbe a lemondásba, elfogadják, hogy úgy éljenek, mint a dolgok, amelyeknek lényege előbb van, mint a létezése és irányítja azt; azok, akik mindenféle igazolást keresve maguknak, rosszhiszeműen menekülnek a szorongás érzése elől. „Megértettem — mondja Roquentin—, hogy megtaláltam a létezés kulcsát, a csömöreim, a saját életem kulcsát. Valóban, bármit tudtam is meg a továbbiakban, az mind visszavezethető erre az alapvető értelmetlenségre." És meghatározza, mi az értelmetlenség: „Amit nem lehet levezetni". Ez Sartre kiinduló pontja, eredendő élménye. A tárgy, az objektív világ kritikája szorosan kapcsolódik az objektív igazságok és a megállapított értékek polgári világáról gyakorolt kritikájához. Pályájának ebben a szakaszában még „a hagyományos formák szétbontásánál" tartunk, amit már húsz évvel előtte elvégzett a szürrealizmus. Az elveknek ez az összeomlása nagyon üdvös dolog. A felszabadulás érzése kél bennünk, ha bebizonyítjuk, hogy az eresztékeiben recsegő-ropogó világ konvencióinak felületes kérge alatt semmi egyéb sincs, csak alaktalan dolgok, zűrzavar. 2 Sartre: А С sömör 24. 3 Sartre: A Csömör 22. 4I. m. 29. 5 A Csömör. 164. 6Jeanson: Jean-Paul Sartre és az erkölcs kérdése. 113.