VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 9. ÉVFOLYAM (1963)
1963 / 1. sz. - I. G. NYEUPOKOJEVA: Az irodalmi kapcsolatok és kölcsönhatások kutatásának módszertani kérdései
ramjának világosan kirajzolódó elméleti tendenciája — mind arról tanúskodik, mily nagy jelentőséget tulajdonít a mai filológiai tudomány a kutatás ama szférájának, mely a nemzeti irodalmakat nem egymástól izoláltan, hanem a világirodalmi fejlődésfolyamatban jelentkező sokféle — kontakt és tipológiai — kapcsolatokban vizsgálja. Hadd utaljak itt arra a komoly érdeklődésre is, mely a szovjet filológusok részéről már magának a konferenciának a gondolata iránt megnyilvánult. • Az utóbbi években megfigyelhettük, hogy a módszertani problémák elsőrendű jelentőségű kérdésekként s ugyanakkor mind határozottabban vetődnek fel azokban az irodalmi kapcsolatokkal foglalkozó művekben is, melyek — anyaguk jellegét tekintve — irodalomtörténeti tanulmányok. E jelenség jellemző példájaként említhetjük Sőtér Istvánnak a XIX. századi magyar és orosz irodalom parallel jelenségeiről tartott előadását, melynek témája, módszere és széles történeti perspektívája az utrechti kongresszus (1961) számos résztvevőjének figyelmét felkeltette. Szeretném megemlíteni tisztelt kollégáim előtt, hogy a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Gorkij Világirodalmi Intézetében 1960. januárjában megtartott vitán a szovjet tudósok érdeklődésének homlokterében éppen az irodalmi kapcsolatok és kölcsönhatások kutatásának legfontosabb metodológiai kérdései állottak. Az utóbbi években egyre határozottabban, mondhatnám élesebben vetik fel a teoretikusok a metodológia kérdéseit az összehasonlító irodalomtudománnyal foglalkozó tanulmányaikban is. Mi váltotta ki ezt a fokozott érdeklődést a metodológiai problémák iránt? Ennek egyfelől mély társadalmi alapja van: korunkban nyilvánvalóan megnövekedett a nemzetközi kulturális kapcsolatok jelentősége; másfelől viszont össztudományos jellegű érdekek s végül magának a filológiai tudomány fejlődésének sajátos követelményei indokolják e kérdés felvetését. Ha a metodológiai problémák iránt megnyilvánuló aktív érdeklődés össztudományos okait vizsgáljuk, nyilvánvaló tény, hogy a filológiai tudományban — s ezen belül a bennünket jelenleg érdeklő területen is — fontos fejlődési folyamat játszódik le, hasonlóan a többi tudományágakhoz. A tudományok területén megfigyelhetjük a mélyebb, differenciáltabb és szűkebb körű specializálódásra való törekvést, amely lehetővé teszi, hogy az egyes nemzeti irodalmakat részletesebben és precízebben tanulmányozhassuk a maguk „mikroméreteiben", melyek az egésznek mintegy a komponensei. Ugyanakkor jellemző a mai tudományra az általánosabb kutatási elvek kidolgozására való törekvés is, melyek lehetőséget teremtenek arra, hogy az egyes nemzeti irodalmak fejlődéséről szerzett ismereteinket összesítve, egységes képet nyerhessünk a világirodalom fejlődési folyamatáról s kimutathassuk legfontosabb általános törvényszerűségeit. Hogy a kutató erőfeszítések e különböző utakon nyert tudományos eredményei gyümölcsöző szintézisben olvadhassanak össze, — ennek záloga éppen az adott tudomány közös alapvető metodológiai elveinek kidolgozása ... A kutatás tárgyának meghatározása a humán tudományágakban nem közömbös a kutatás metodológiája szempontjából. Ezért kézenfekvő, hogy most mikor nagy figyelmet fordítunk az egyes irodalmak sokrétű kapcsolatának, állandó és kölcsönös gazdagításának vizsgálatára, felhasználva ebben a különböző országok tudományos kutatói által összegyűjtött gazdag tényanyagot, — világosan látnunk kell azt a metodológiai határvonalat is, mely 2