VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 9. ÉVFOLYAM (1963)
1963 / 3. sz. - SZEMLE - DARABOS PÁL: J. D. Salinger útja
megrostálta és mindössze tizenegy novelláját tartotta önálló kötetben való megjelenésre érdemesnek. 1947-ig terjedő korszakából egyetlen novellája sem került ezekbe a kötetekbe. Első könyvalakban megjelent műve a The Catcher in the Rye volt (1951). Második kötete a Nine Stories (1953), az 1947 – 1953 között közölt, második és negyedik korszakából származó novelláit tartalmazza. Utolsó kötete 1961-ben jelent meg és két hosszabb elbeszélést tartalmaz, Franny and Zooey címen. Salinger mondanivalóját, szándékait és látásmódját a The Catcher in the Rye fejezi ki legvilágosabban és a legszerencsésebb művészi formában. Ez a regény mintegy lezárja Salinger fejlődésének első két korszakát, ugyanakkor eszmei és művészi szempontból egy új korszak kiindulópontjává válik. A lezárást akár szó szerint is vehetjük, mivel a regényt hat novella előzte meg és ezeknek összeötvözéséből, kibővítéséből és átalakításából született meg. A regény hőse a kollégiumból kicsapott tizenhatéves diák, Holden Caulfield. Holden elsőszemélyben beszéli el a kicsapatás napjától hazaérkezéséig eltelt három nap történetét. Ez az elbeszélő módszer kitűnő lehetőséget ad Salingernek arra, hogy érzékletesen ábrázolja az objektív és a Szubjektív valóságot, azaz Holden belső lelkivilágát és a társadalmi környezetet. A kettő párhuzamba állítása, folytonos kapcsolata és állandó kölcsönhatása, Holden reflexiói önmagáról és az eseményekről adják ennek a regénynek azt a bájt, amely a műnek a történet szomorúsága és reménytelensége ellenére is alaphangjává válik. Mert Holdennek mindenről megvan a maga véleménye, a legkisebb eseményektől a legnagyobb kérdésekig, öreg tanárának orrpiszkálásától az önmagát túlélt társadalom elviselhetetlen jelenségeinek bírálatáig. Ebben van Salinger humorának forrása is: egymás mellé állítja a kicsiny és a fontos jelenségeket. Holden tulajdonképpen egy introvertált Svejk, Svejk az életveszélyes helyzetekben is anekdotázik és ezáltal azok értelme visszájára fordul, Holden pedig minden eseményről elmondja belső monológját és reflexiói nyomán szintén új színben látjuk a jelenségeket. Azonban minden hasonlat csak egy bizonyos határig érvényes. A határ ebben az esetben nagyon is fontos különbségeket választ el. Svejk és Holden hasonlítanak abban, hogy mindkettőjük alaptulajdonsága a jóhiszemű naivitás, bizonyos fokú szellemi éretlenség, azonban alapvetően különböznek abban, hogy Svejk ravaszkodásaival mindig felülkerekedik, Holden pedig mindig alulmarad az ellenséges világgal folytatott küzdelemben. Holden életére ezek a folytonos kudarcok a jellemzőek. Háromnapos útja az iskolától az otthonig lényegében pokoljárás. De ez a pokoljárás nem itt kezdődött. Holden már a regény első lapjain közli, hogy a Pencey Prep a negyedik iskola, amelyet el kellett hagynia. De miért vándorol egyikből a másikba? Talán azért, mert lusta vagy tanulásra képtelen? Ezt kérdezi tőle öreg tanárja, Spencer is. Holden nem válaszol a kérdésre, hanem monologizálva elemzi önmagát: „Tizenhat voltam akkor és most tizenhét vagyok, és néha úgy cselekszem, mintha tizenhárom éves lennék. Ez valóban ironikus, mert hat és fél láb magas vagyok és ősz hajam van. Valóban van. Fejem egyik oldala, a jobboldal tele van milliónyi szürke hajszállal. Kölyökkorom óta ilyen. És mégis gyakran úgy cselekszem, mintha tizenkét éves letrnék. Mindenki ezt mondja, különösen az apám. Ez részben igaz is, de nem ez a teljes igazság. Az emberek úgy gondolkoznak mindig, hogy valami teljesen igaz. Én fütyülök rá, kivéve, ha néha untat az emberek figyelmeztetése, hogy cselekedjem koromhoz illően. Néha jóval idősebb módjára cselekszem, mint amilyen vagyok, valóban így cselekszem, azonban az emberek ezt sohasem jegyzik meg. Az emberek soha semmit nem jegyeznek meg."A Holden tehát egyáltalán nem buta, sőt ellenkezőleg, bizonyos tekintetben koraérett, és ez teszi lehetővé számára, hogy már most észrevegye az élet visszás jelenségeit. 2 J. D. SALINGER: The Catcher in the Rye. New York, 1951. 13.