HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 18. ÉVFOLYAM (1972)

1972 / 1. sz. - VALÓSÁG ÉS KÉPZELET - JUIN, HUBERT: A science fiction és az irodalom

vetítés művei (e kifejezés a szóban forgó esetben helyesebb, mint a „science­fiction" vagy tudományos fantasztikum kifejezés) magukévá tesznek egy ötletet, és ezt az ötletet a végső kifejletéig viszik el. Megfigyelhetjük majd, hogy a „mutáció" témája mily jelentős szerepet kap e művekben. Tudjuk: a szakadékban, mely ma a valóságot a lehetőségtől elválasztja, az ember könnyen képzeli azt, hogy lemaradását csak felsőbb­rendű emberi formák megjelenése révén lehet jóvátenni. A szakadékot csak egy mutáció hidalhatja át. A nagy író, Theodore Sturgeon számára ez a fel­sőbbrendű alak A több mint emberi c. művében egy „ember-gestalt" vagyis egy több „emberből" összetett egész: ezek egyike a szív, másika az agy, megint másika a fej stb. . . . Ebben az esetben is egy ötlet, egy fogalom, egy elmélet végső kifejletig viteléről van szó. De ez túl egyszerű nézet. Vissza kell térnünk az ördögűzés fogalmához. Vannak még egyszerűbb nézetek: sokan úgy képzelik, hogy a „science fiction" elbeszéléseinek szükségszerűen a bolygóközi utazásokat kell felidézniök. Ez tévedés. A tudományos jövőbe vetítő elbeszélés egy kevésbé bonyolult mozza­natra hivatkozik: elképzelhető, hogy mi egy atom lakói vagyunk, mely maga is egy gigantikus lénynek a része, mely maga is . . . stb., ugyanakkor, amikor a bennünket alkotó részecskékben világok és gondolkodó lények gravitálnak, amelyek maguk is . . . stb. Ez nem a képzelet (olcsó, szemfényvesztő, szórakoz­tató) játéka, ez annak a nyugtalanságnak és bizonytalanságnak a formába öntése, irodalmi felhasználása, amely korunk emberének szívében él. Jön majd egy fizikus és azt mondja nekünk, hogy az anyag nem létezik. Hogyne képzel­hetnénk el, hogy a parány szemében mi úgy jelenünk meg, mint ahogy nekünk megjelennek a naprendszer és a galaktikák ? Mihelyt az ember megváltoztatja a fákat és az állatokat, vagy azokat — egyiket is, másikat is — laboratórium­ban kényszeríti permutációkra, hogyne képzelhetnénk el, hogy az ember valamikor maga is létrehoz egy „több mint emberit" ? És amikor a filozófu­sok befolyása alatt­­ a matematikusok újragondolják az idő és a tér fogalmát, elképzelnek egy görbe időt és görbe teret, egyenleteiket több dimenziós világba írják bele, hogy ne képzelhetnénk el legyőzött teret, s az időt, amelyet be lehet futni? Ha nem nyújtanák az embernek — a nyelv által, az irodalom által -egy felforgatott világ képét, hogyan viselné el azokat a bizonytalanságokat, amelyek csak fekete táblára írott számok és betűk, és amelyek csak számok és betűk formájában gondolhatják el önmagukat? Jegyezzük meg, ezek a tudományos jövőbe vetítések nemcsak a közön­ség legélénkebb érdeklődését váltják fel, de­­ úgy tűnik a leghatásosabban és a legtisztábban testesítik meg magának a „science fiction"-nak a kvalitásait is. Valójában tudományos jövőbe vetítések (inkább mint egy Jean Ray, egy Lovecraft, egy Matheson fantasztikus elbeszélései) azok, amelyek a mai ember nyomasztó rémképeire épülnek. Kettős arculatuk van. Az egyikről az ember hatalma olvasható le (a világon semmi nem állhat neki ellen). A másikon, sajnos a rettegés és a borzalom arcát látni: hol a gépek világa pusztítja el azt, ami emberi, hol a „mutációja" győzi le az embert, hol pedig a bolygókról jött lényekkel viaskodik az ember. Egyetlen dolog biztos itt, és ez fontos: az ember többé nem a világegyetem középpontja. A történelem már nem az ő javára alakul, íme, a történelem újból megvakult. Van célja ugyan, de ez a cél nem az ember, hanem olyan valami, aminek el kell jönnie, ami fenyeget, ami undorító keselyűként csap le a földre, az időnek és a térnek a másik végéről, ami talán ugyanezen a földön fog megszületni, de ez nem is fontos, mert meg fogja sem.

Next