HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 18. ÉVFOLYAM (1972)

1972 / 1. sz. - VALÓSÁG ÉS KÉPZELET - JUIN, HUBERT: A science fiction és az irodalom

misíteni az embert. Sőt: egyes elbeszélésekben és regényekben a gép végez gazdájával vagy fordul ellene. Sőt: maga az ember esik saját hatalmának áldozatául: el fog sorvadni egy, a számára lakhatatlanná vált világban . . . Látjuk, olyan játék ez, amelyben az ember hatalma a tét. Vagy nem bír az ember a hatalommal, és más valaki (a mutáció) születik meg, hogy kezébe vegye azt, vagy ez a hatalom a kozmikus erőket lorja majd ki, melyek aztán legyőzik őt, vagy pedig a hatalom az emberben saját korlátait leli meg és az ő halála az emberben az embert magát is elpusztítja. De valami más az, ami kér­déses: az emberi bölcsesség. Az ember nem képes többé arra, hogy eszeveszett rohanását megfékezze. Dühödten akarja elérni a lehetségest, megvalósítani a tudósok világát. Semmi sem fékezheti őt meg. De a szakadék áthidalásában önmagát semmisíti majd meg. A „science fiction" erkölcsi tanulsága Orwell fantasztikus elbeszéléseinek tanulságával találkozik: az győzedelmeskedik, ami embertelen. A rossz nem a tudományban van, hanem az emberek szívében. Természetesen ebben az antológiában apokaliptikus elbeszéléseket, regé­nyeket is találunk. A világ vége, az emberi faj kipusztulása nagyon jelentős szerepet kap a ,,science-fiction"-ban. Az embert legyőzik. A föld halandó. Az űr veszélyt tartogat . . . Ezeknek az elbeszéléseknek a mértéke korunk pesszimizmusa. Isten nélküli világot illusztrálnak. De olyan világot illusztrálnak, amelyben az ember üldözött. Mi is hát Richard Matheson szörnyetege ? Melyek azok a rend­kívüli képességek, amelyek itt minden oldalon előbukkannak: az ember, aki eltűnik, aki tökéletesen „el van törölve" (múltjával együtt, emlékeivel együtt, melyek barátai szívében élnek) és amit mind Matheson, mind Philip Mac­Donald mutatnak nekünk, az olyan rendkívüli adottságok, mint a telepátiáé, pszichokinézisé stb. . . ., és ezek a rendkívüli gyermekek? . . . Ezek, kétség­telen, álmaink képei. De több is rejlik bennük: ez már a reménytelenség kife­jezése . . . A tudományos fantasztikus művek jelentős szerzői Amerikában élnek: ez igen értékes jelzés. A cement, a gyorsaság, a zajok világában az író attól akar szabadulni, ami őt rettegésben tartja: egy embertelen, ijesztő, ellenséges világtól. Mi egyéb Robert Abernathy városa, mint álom egy létező városról, óriási falaival, hivatalaival, őrjöngésével, törvényeivel. De itt ugyancsak az ördögűzés lép a játékba. Az ember úgy van alkotva, hogy bosszút tudjon állni a valóságon azon képessége révén, hogy alkotni tud a nyelvben és a nyelv által egy olyan világot, amely megszabadítja őt a világ fenyegetéseitől. Említettem már: Lovecraft számára nincs szörnyűségesebb és borzalmasabb, mint a „névtelen" . . . Mert az embernek nincs menedéke, ha létező de megnevezhetet­len valamivel kerül szembe: ebben a pillanatban az ember a vesztes. Ugyan­úgy, ahogy Philip Mac­Donald emberei sorjában el vannak törölve, mert meg­közelítették azt, ami nem képes önmagát elmondani. . . 3. Nagyon nehéz e téren osztályozásra törekedni. A ,,science-fiction"­irodalomban legalább három tendencia létezik: a tudományos jövőbe vetítés, amelynek művelésében Van Vogt, Asimov és néhány más szerző szerzett hír­nevet; a szatíra, mely Ray Bradbury, Frédéric Brown (a Mars-lakók, menjetek haza Brown-ra) és Jean-Louis Curtis; a fantasztikum, ahol az első helyen Richard Matheson neve szerepel. . . 3 Helikon

Next