HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 20. ÉVFOLYAM (1974)
1974 / 1. sz. - ÉVFORDULÓ - KÖPECZI BÉLA: Esztétikai érték és etikai érték: Petőfi Sándor élete és életműve
harcoknak az emlékei, de a romantikus irodalom történeti és nemzeti ideológiája is, meg van győződve arról, hogy csak a nemzeti függetlenség és egység biztosíthatja a haladást a magyar társadalomban. A nemzet ügye szorosan össze van kötve az ő felfogása szerint az emberiség szolgálatával. Az Egy gondolat bánt engemet c. költeményében a világszabadság hirdetőjeként lép fel a népek testvériségének jegyében: Ha majd minden rabszolga-nép lármát megunva síkra lép Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: „Világszabadság !" 1848/49-ben azonban mint költő és mint katona az ország függetlenségéért harcol, s elítéli az osztrák, orosz, szerb és román támadást a felkelő magyarok ellen, és teszi ezt nemcsak nemzeti szempontból, hanem az egyetemes szabadság érdekében is. Amikor 1849 júliusában megállapítja, hogy „Európa csendes", a magyarokat a világszabadság utolsó harcosaiként mutatja be, s ezzel az internacionalista meggyőződéssel hal meg a csatatéren. Petőfi politikai gondolkodásának lényeges eszméit emeltük ki, mivel ezek tekinthetők mind műve, mind élete irányító elveinek. Egyesek úgy vélik, hogy Petőfi költészete és különösen politikai költészete többé-kevésbé túlhaladott, inkább retorika és propaganda, nincs belső, esztétikai értéke. Lukács György, amikor Petőfi, Majakovszkij és Éluard költészetének példáját vagy Goya és Daumier karikatúráit idézi, hangsúlyozza, hogy azok a művek, amelyeknek sikerül egyedi és ugyanakkor tipikus módon ábrázolni a történelem egy különös pillanatát, esztétikai értéket képviselnek, még akkor is, ha az esemény már elvesztette időszerűségét. Tegyük hozzá, hogy nemcsak egy bizonyos történelmi valóság tükrözéséről van szó, hanem a vele szembeni emberi magatartás kifejezéséről is. Egyébként azok, akik megelégednek a leegyszerűsítő ítéletekkel, gyakran elfelejtik, hogy Petőfi műve nagyon összetett politikai szempontból is. Heinrich Heine, aki Petőfinek csak néhány költeményét ismerte, Burnshöz és Béranger-hoz hasonítja őt, és dicséri egyszerű és romlatlan természetét, amely szembenáll egy beteg világgal, de megjegyzi: „dagegen scheint mir sein Geist nicht eben sehr tief und ihm jener Hamletzug zu fehlen, zu seinem und seiner Natur Glück".10 Már felhívtuk a figyelmet azokra a feszültségekre, amelyek Petőfi életében és művében megnyilvánulnak, akinek vannak kétségbeesett és lelkes pillanatai, amelyek az emberi mélységeket és magasságokat tárják fel. Elég egyetlen példát idéznünk. Az apostol c. elbeszélő költemény, amelyben Petőfi a forradalmár áldozata hasznosságának kérdését veti fel, magas művészi fokon tükrözi műve értelmi és érzelmi gazdagságát, amely a romantika és a realizmus különös szintézisét mutatja. Költészetének értékét kiemeli a szavak és tettek közötti teljes összhang, vagyis az „emberi sorsnak" egy bizonyos felfogása és megvalósítása. A hős halála, aki önmagáért hal meg, de a többiekért is, megtisztító hatást gyakorol . G. LUKÁCS: Die Eigenart des Aesthetischen, 802 — 835. (Die Katharsis als allgemeine Kategorie der Aesthetik.) 10 Vö.: Gedichte von Alexander Petőfi. Aus dem Ungarischen übertragen von K. M. KEHTBENY, Frankfurt am Main, 1849.