HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 22. ÉVFOLYAM (1976)
1976 / 1. sz. - KUCZKA PÉTER: Jegyzetek a rémületről
Sadoul vallomása természetesen szatíra, ámbár sokan vallják mindezt irónia nélkül, őszintén. Tekintsük ideiglenesen komolynak ezt a két irányba vágó szöveget, mivel alkalmas kiindulópontot ad a szubkultúra, illetve a kultúra feletti töprengésünknek. Sadoul a kérdések és problémák egész tömegét dobja elénk. Mindenekelőtt kitűnően meghatározza saját kultúrájának formáját, tartalmát, körvonalait, de korlátozott mivoltát is. Szembeállítja ugyanakkor két másik kultúrával, a sznobok kultúrájával és a klasszikus hagyományokra épülő kultúrával, tehát többé-kevésbé megadja társadalmi helyzetét. Ezzel sajátságos értékrendet teremt, amelyben legalább egyenrangúnak tételezi ezt a háromféle kultúrát, hallgatólagosan közölve, hogy az értékrendben mekkora szerepet játszanak a szubjektív elemek, a csoportok ítéletei, megállapodásai. Könnyen kimutathatnánk Sadoul szövegéből, hogy az a társadalom, amelyben egyenrangúakká válnak egymástól ennyire elütő kultúrák és nyilván még más kultúrák is — valójában az értékek relativizálódásának végéhez jutott, s ez azt jelenti, hogy a kultúra elvesztette összetartó, szervező, kristályosító jellegét, és szélsőségesen individualizálódott. Messzebbre is mehetnénk ezen az úton, de itt álljunk meg és foglalkozzunk inkább egy másik azonnal észrevehető ellentmondással. Nem kétséges, hogy Sadoul kultúrája, illetve szubkultúrája nagyon meszsze van a hétköznapok gyakorlatától. Ez a kultúra már nem ad eligazítást az egyén és társadalom viszonyában, nem szabályozza az emberek egymás közötti kapcsolatát, nem segít rendezni és megismerni az életet. Nagyon valószínűtlen, hogy ennek a kultúrának a hívei Drakulát keresnék fel vérvizsgálat céljából, vagy Dr. Frankensteinnel operáltatnák a vakbelüket, mint ahogy valószínűtlen az is, hogy társadalmi érintkezésükben, vagy ismereteikben a Tarzan-történetekre, vagy a Mogyoró életfilozófiájára támaszkodnak. Világos tehát, hogy a Sadoul vázolta kultúra csak ellentmondásos része, lehet, hogy meghatározó része, de mégis csak része, a csoport kultúrájának. Mindennapi tevékenységükben ezt ők maguk is nyilván látják, s mégis ragaszkodnak hozzá, s ezt viszont mi látjuk, ha végiglapozunk egy nyugati könyvkatalógust, hanglemez-árjegyzéket, vagy moziműsort. Mert az is kétségtelen, hogy nagyobb tömegek nézik meg az Ördögűző vagy az Állkapcsok című filmet, mint Fellini vagy Bergman műveit, többen olvassák a Vampirellát, mint Bátor, vagy Bell regényeit, és hasonló a helyzet a zenével is. Miért ez a ragaszkodás a gyakorlatban szinte használhatatlan értékekhez, mi az oka annak, hogy a szubkultúra vagy szubkultúrák tengeréből már alig emelkednek ki a hagyományos, régi, vagy „hivatalos" kultúra szigetei? III. Ha megkísérelünk választ adni a kérdésre, általánosságokból kell kiindulnunk. Könnyű a dolgunk, ha az általában elfogadott definícióknál és az „anyagi" kultúra területén maradunk és elfogadjuk, hogy a kultúra „az emberi tevékenység specifikus módja", de még jobban járunk, ha azt mondjuk, hogy nem más, mint a legtágabb értelemben vett információk és ismeretek megszerzése.