HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 22. ÉVFOLYAM (1976)

1976 / 1. sz. - KUCZKA PÉTER: Jegyzetek a rémületről

Sadoul vallomása természetesen szatíra, ámbár sokan vallják mindezt irónia nélkül, őszintén. Tekintsük ideiglenesen komolynak ezt a két irányba vágó szöveget, mivel alkalmas kiindulópontot ad a szubkultúra, illetve a kultúra feletti töprengésünknek. Sadoul a kérdések és problémák egész tömegét dobja elénk. Mindenek­előtt kitűnően meghatározza saját kultúrájának formáját, tartalmát, körvona­lait, de korlátozott mivoltát is. Szembeállítja ugyanakkor két másik kultúrával, a sznobok kultúrájával és a klasszikus hagyományokra épülő kultúrával, tehát többé-kevésbé megadja társadalmi helyzetét. Ezzel sajátságos értékrendet teremt, amelyben legalább egyenrangúnak tételezi ezt a háromféle kultúrát, hallgatólagosan közölve, hogy az értékrendben mekkora szerepet játszanak a szubjektív elemek, a csoportok ítéletei, megállapodásai. Könnyen kimutathatnánk Sadoul szövegéből, hogy az a társadalom, amelyben egyenrangúakká válnak egymástól ennyire elütő kultúrák és nyil­ván még más kultúrák is — valójában az értékek relativizálódásának végéhez jutott, s ez azt jelenti, hogy a kultúra elvesztette összetartó, szervező, kristályo­sító jellegét, és szélsőségesen individualizálódott. Messzebbre is mehetnénk ezen az úton, de itt álljunk meg és foglalkozzunk inkább egy másik azonnal észreve­hető ellentmondással. Nem kétséges, hogy Sadoul kultúrája, illetve szubkultúrája nagyon mesz­sze van a hétköznapok gyakorlatától. Ez a kultúra már nem ad eligazítást az egyén és társadalom viszonyában, nem szabályozza az emberek egymás közötti kapcsolatát, nem segít rendezni és megismerni az életet. Nagyon valószínűtlen, hogy ennek a kultúrának a hívei Drakulát keresnék fel vérvizsgálat céljából, vagy Dr. Frankensteinnel operáltatnák a vakbelüket, mint ahogy valószínűtlen az is, hogy társadalmi érintkezésükben, vagy ismereteikben a Tarzan-történe­tekre, vagy a Mogyoró életfilozófiájára támaszkodnak. Világos tehát, hogy a Sadoul vázolta kultúra csak ellentmondásos része, lehet, hogy meghatározó része, de mégis csak része, a csoport kultúrájának. Mindennapi tevékenységük­ben ezt ők maguk is nyilván látják, s mégis ragaszkodnak hozzá, s ezt viszont mi látjuk, ha végiglapozunk egy nyugati könyvkatalógust, hanglemez-árjegyzé­ket, vagy moziműsort. Mert az is kétségtelen, hogy nagyobb tömegek nézik meg az Ördögűző vagy az Állkapcsok című filmet, mint Fellini vagy Bergman műve­it, többen olvassák a Vampirellát, mint Bátor, vagy Bell regényeit, és hasonló a helyzet a zenével is. Miért ez a ragaszkodás a gyakorlatban szinte használhatatlan értékekhez, mi az oka annak, hogy a szubkultúra vagy szubkultúrák tengeréből már alig emelkednek ki a hagyományos, régi, vagy „hivatalos" kultúra szigetei? III. Ha megkísérelünk választ adni a kérdésre, általánosságokból kell kiindul­nunk. Könnyű a dolgunk, ha az általában elfogadott definícióknál és az „anya­gi" kultúra területén maradunk és elfogadjuk, hogy a kultúra „az emberi tevé­kenység specifikus módja", de még jobban járunk, ha azt mondjuk, hogy nem más, mint a legtágabb értelemben vett információk és ismeretek megszerzése.

Next