HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 22. ÉVFOLYAM (1976)
1976 / 2-3. sz. - OSZTRÁK IRODALOM AZ I. ÉS II. KÖZTÁRSASÁGBAN - BAUER, ROGER: A "Wiener Gruppe" költői és a szürrealista örökség
mölcsözően hatottak arra az új művészgenerációra, amely 1945 után új utakat kezdett keresni. Nyilvánvaló, hogy amit a gyermekek előtt becsméreltek és előlük eltiltottak, az akkor megkülönböztetett figyelembe került. Példaként annak az — azt hiszem, 1947-es — kiállításnak a fiatalok körében elért hatalmas sikerét említeném, amely a párizsi iskola festőinek — Courbet-től és Manet-től Chiricóig, Modiglianiig, Daliig stb. — képeit mutatta be. Kétségtelen, hogy ez a hatás nem lett volna olyan gyümölcsöző, ha a mag kevésbé előkészített talajba hullott volna. A szürrealizmus nem volt teljesen ismeretlen fogalom, még a legfiatalabbak előtt sem. Ugyanis a hitleri idők és a művészet értékcsökkenése ellenére sem tűnt el hét év alatt valamennyi emlék és — gondoljunk csak a két háború közti Prágára — éppen Közép-Európában lendültek fel a párizsi modern irányzatok. Bécsben pedig a fantasztikum a háttérben és az emlékek dicsfényében élt tovább. Evvel kapcsolatban utalok a festőkre és grafikusokra — Alfred Kubinra, Oskar Laskera, Albert Paris Güterslohra. Örökségük jó kezekbe jutott — ezt ma Rudolf Hausner, Ernst Fuchs, Wolfgang Hutter és sokan mások igazolják. Az irodalom területén — ezzel párhuzamosan — a következő neveket kell megemlítenünk: Fritz von Hermanovsky-Orlando, George Saiko és — újból — Gütersloh, valamint „tanítványa" és prófétája, Hermito von Doderer. Hermanovsky-Orlando maga illusztrálta néhány burleszk jellegű fantasztikus prózai írását és jelentős grafikai életművet hagyott hátra, előtte pedig Schiele és Kokoschka sikerrel próbálkozott meg az írás művészetével. . . A továbbiakban meg kell említenünk, hogy közvetlenül a háború után Bécsben dolgozott a Saar-vidéki származású párizsi szürrealista, Edgar Jenő. Az ő műtermében hallottam a Párizsba tartó Paul Celant, amint még kiadatlan verseit olvasta fel: azokat az első költeményeket, amelyeket még erősen áthatott a szürrealizmus. (Celan egyébként mindig is osztrák költőnek érezte magát). A különböző művészetek tehát rendkívüli összhangban éltek a háború utáni Bécsben, éppúgy, mint egykor Párizsban, a ,,Bateau-lavoir" idejében. A bécsi „bateaux lavoir"-ok művész-kávéházak, műtermek és rögtönzött pinceszínházak voltak, amelyeket Gerhard Rühm mutat be a Wiener Gruppéről írt krónikájában. Akkoriban — 1945 után — az élretört művészek és írók atyjuknak és mindannyiuk mesterének az 1887-ben született Albert Paris Gütersloht tekintették. 1946-ban az újra megalakult „Művészklub" elnökévé választották. Amikor tehát a művészettörténész Hans Seldmayr H. C. Artmann Med aim schwaazen dintn. Gedichtar aus brandnsee (1958) című versesgyűjteményéhez írt előszavában a szerzőt a szürrealizmus hajósodrában haladó utasnak mondja, kétségtelen, hogy éppúgy gondolt a festőkre, mint a költőkre. Breitenseeben a bécsi külváros kapcsolatba került a szürrealizmussal és így született meg egy költő, egy igazi költő.9 7 Mikor Rühm Paul Celan szürrealizmusát emlegeti leereszkedően, amely 1950 körül „jött divatba", a szokásos belső szakadások egyikével állunk szemben. Ezenkívül Rühm a mozgalom szürrealista gyökereiről elég kevés kijelentést tett (másodkézből származó információk, Bosquet fordításaiból és helyi beszámolók). Mindez azonban nem zárja ki a szürrealizmus mélyebb hatását, talán épp ellenkezőleg. 8 Vö. Uo. 7. 9 H. C. ARTMANN: Med ana schwaazzn dintn, gedichtam aus brandnsee. Salzburg, 1958. — Ezekből a versekből természetesen jó néhányat már előzőleg is kinyomtattak — még újságokban is.