HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 38. ÉVFOLYAM (1992)
1992 / 2. sz. - KÖNYVEK
KÖNYVKK zösség"). Ez elsősorban Fish-bírálat: Fish „nem helyezi el a szélesebb emberi világban" az értelmezői közösségek — valamint a professzionalizmus, az intézmények stb. — problémáját. A „Szellemi identitás" című fejezet az irodalomoktatásra (az iskolára, a tanárra) összpontosít, központjában pedig Jameson áll; az utolsó, a leghosszabb fejezet egyértelmű főszereplője pedig Foucault („A kritikai tudat politikai felhasználásáról"). A jegyzetek igen alaposak és terjedelmesek (több, mint 60 lap!); a kötetet névmutató zárja. Mármost Mered könyvének olvasója már az első oldalak után — főként pedig, ha a fejezetvégi és könyvzáró programmatikus megfogalmazásokat szemelgeti ki — könnyen azon kaphatja magát, hogy elnéző, megbocsátó, a kuriózumnak kijáró félmosollyal próbálja megérteni a nyugati baloldal eme termékét. Ez a magatartás azonban semmiképpen nem helyénvaló. Mindenekelőtt azért nem, mert ezzel magunk is éppolyan mélyen ideologikus, előítéletekkel és hatalmi függőségekkel terhelt viselkedést mutatnánk, amelyek Merőd elemzésének tárgyai: magunkon érezhetjük Merőd szigorú tekintetét, amely az anti-professzionalista baloldal elutasítását nyilván megfelelően megítélné. Ez azonban még nem érv. Két további fontos szempontot is figyelembe kell vennünk, amikor nem toljuk könnyedén félre a könyvet. Először is: nem tagadható, hogy Merőd élő, valóságos gondokat fogalmaz meg — már amennyire innen az amerikai kultúra belátható. Az értelmiség, a kultúraközvetítők és a potenciális olvasók közötti szakadék megléte, a politikai és társadalmi problémák felvetésének és megtárgyalásának gondos kerülgetése, az értelmezők önreflexiójának hiánya, a művészetnek, az értelmiségnek és a szövegnek a hatalomhoz való viszonya — mindez elegendő kérdést jelent, amelyeket megfontoltan meg kell válaszolni, ha tudjuk. Másodszor pedig: Meród elképesztő mennyiségű anyagot olvasott át és mozgat meg, dolgoz fel. Ez olykor határozottan bosszanthatja az olvasót: egy félmondat Habermas tornyosuló életművéről, egy zárójeles utalás Nietzschére, néha meglengetjük Gramsci zászlaját — hát lehet így? Lehet, mert egy-egy elkapkodott hivatkozás ellenére a könyv bizonyos részei egyenesen kézikönyvként olvashatók, olyan alapos összeefoglalások, a viták és a lehetséges vitakérdések olyan jól dokumentált leírásai találhatók bennük. Akkor is így van ez, ha az értelmezéssel nem értenénk egyet. Mered az európai hagyományban is ismerősen mozog, s — talán épp ezért — filozófiai átgondoltság dolgában mintha túltenne Fish-en. Megint csak, még ha kevésbé hiszünk is neki. Mered könyvében persze sok a naivnak látszó utópia, a megbélyegző stílusú marxista zsargon, a rövidrezárás. Akkor is: van benne annyi érték, hogy komolyan vegyük. KÁLMÁN C. GYÖRGY Causal Theories of Mind. Action, Knowledge, Memory; Perception, and Reference. Ed. Steven Davis. Berlin-New York, Walter de Gruter 1983. XII+421.; On believing. Ed. Herman Parrett. Berlin — New York, Walter de Gruter 1983. VIII + 356.; Meaning, Use and Interpretation of Language. Eds. Rainer Bauerle — Christoph Schwarze — Arnim Stechow. Berlin —New York, Walter de Gruter 1983. IX+490.; Meaning and Understanding. Eds. Jacques Bouveresse — Herman Parrett. Berlin — New York, Walter de Gruter 1981. X + 442.; Speech Acts, Meaning, and Intentions. Critical Approaches to the Philosophy of John Searle. Ed. Armin Burkhardt. Berlin-New York, Walter de Gruter 1990. 407. A Grundlagen der Kommunikation/Fundations of communication című sorozat, melynek most új kötetéről és négy korábbi darabjáról szólunk, éppen 15 éve, 1976-ban indult. Kezdetben Roland Posner egyedül szerkesztette, majd — 1983-tól — csatlakozott hozzá az ugyancsak kiváló Georg Meggle. A sorozat úgynevezett „könyvtári kiadása", amely kemény zöld vászonkötésben és igencsak borsos áron kerül az olvasókhoz — s minden bizonnyal főleg a tudományos könyvtárakba — egykét kivétellel gyűjteményes kötetekből áll. S mi is lenne megfelelőbb módja a gyűjtemények összeállításának, ha nem egy-egy speciális konferencia anyagának közreadása? A négy korábbi kötet közül három konferenciákra épül (bár kihagyásokkal és kiegészítésekkel közli az ott elhangzottakat); ezek a kötetek háromnyelvűek, az angol mellett francia és német közlemények is szerepelnek bennük. A negyedik kötet szöveggyűjtemény, s kissé ki is lóg a sorozat koncepciójából: korábban már megjelent, s nem is ismeretlen írásokat tartalmaz. Ami mármost a sorozat (vélhető) tartalmi koncepcióját illeti, a szerkesztők minden olyan terület iránt érdeklődést mutatnak, amely a kommunikáció elméletével, ezen belül az emberi, a társadalmi közlés sajátosságaival kapcsolatban áll. Ebbe beletartozik magának a kommunikáció-elméletnek és