HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 41. ÉVFOLYAM (1995)

1995 / 1-2. sz. - KÖNYVEK

KÖNYVEK mellékesen és inkább a történeti részben emlí­ti), arra viszont ügyel, hogy tapintatosan és az eddigi eredményekhez illesztve, azokat mintegy to­vábbgondolva, figyelmeztessen: tudományunkban óhatatlanul szükség van például Barthes, Kriste­va, Derrida vagy akár a sokat idézett, kevesebbet elemzett Bahtyin műveinek végiggondolására. Az architextusról, intertextusról és kontextusról szó­ló, tömörségükben is figyelemre méltó fejezetek éppen a kötet közepén helyezkednek el, történeti részek közé ékelődve, azokba belesimulva, s egyben jelezve, hogy a szerző nem lát lényeges módszer­beli eltéréseket a szinkronikus és diakronikus, a poétikai és a történeti poétikai módszertani eljárá­sok között, sőt, az inkább célkitűzésükben, mint gondolatiságukban — „végeredményük­ben kü­lönböző szemléletek együttes érvényesítése mellett szavaz. Az összegző jellegű munka példaanyaga a szerb olvasót célozza meg, ezért különösen fontos számunkra, hogy a magyar irodalom és irodalom­tudomány ilyen súllyal van képviselve a kötetben. Konstantinovicnak ezt a könyvét oktatási céllal és okulási céllal egyként haszonnal forgathatjuk. FRIED ISTVAN „die signale (...) sie kommen von allen Seiten." Viktor Suchy: Studien zur österreichischen Li­teratur. Zum 80. Geburtstag hrsg. von Heinz Lunzer. Wien, Zirkular 1992. Sondernummer 32. November A bécsi Dokumentationstelle für neuere öster­reichische Literatur im Literaturhaus tanulmány­kötettel emlékezett meg alapítója, Viktor Suchy 80. születésnapjáról. A Heinz Lunzer gondozá­sában megjelent kötet Suchy tizenöt írását össze­gyűjtve ad hosszmetszetet a szerző szerteágazó és immár több mint négy évtizedes irodalomtudomá­nyi és­­kritikai munkásságából. A cím tanulmányokat ígér az osztrák irodalom­ról, s a kötet be is váltja az ígéretet. Ez azonban csak úgy válik lehetségessé, hogy a szerző értelme­zi az osztrákság, illetve az osztrák irodalom távolról sem egyértelmű és minden vitán felül álló fogal­mát, azaz felmutatja azokat a specifikus vonásokat, amelyek nyugati szomszédaink irodalmát a német nyelvterület egyéb nemzeti irodalmaitól jól elkülö­níthető módon megkülönböztetik (Kontinuität und Traditionsbruch in der österreichischen Literatur der Gegenwart. 1975.). Az osztrák tradíció Suchy számára két alape­lemből áll össze: az egyik az úgynevezett „Habsburg­mítosz" (Claudio Magris), mely Hofmannsthal, Schaukal és Wildgans értelmezésében mint a kon­zervatív kultúrkritika szolgálatában álló „osztrák gondolat" jelenik meg; a másik a századfordu­ló bécsi modernsége, melyet Suchy nem szűken irodalom-, hanem sokkal inkább szellemtörténeti­leg értelmez, beleértve például Mach és Wittgen­stein neopozitívista filozófiáját vagy Freud pszicho­analízisét is. A szerző ugyanakkor gondosan elkerüli a tra­dicionalizmus csapdáját. Perspektívája kezdettől fogva európai — már 1952-es Zukunftsvisionen des 20. Jahrhunderts. Der utopische Roman der Ge­genwart als Diagnose der Zeit című tanulmányában tárgyalja a német szerzők (többek között Ernst Jünger, Hesse, Werfel) mellett Huxleyt és Onvellt is —­­ ráadásul a maga részéről — úgy tűnik — meglehetősen szkeptikus az említett osztrák tradí­ciónak a jelenben való érvényességét és a jövőben való folytathatóságát illetően. Ez a szkepszis rend­kívül termékenynek bizonyul, mert lehetővé teszi, hogy Suchy soha ne veszítse el nyitottságát az új és egyre újabb irodalmi áramlatok iránt, így aztán a háború utáni Ausztria konkrét és experimentális költészetéről (Wiener Gruppe) éppoly lebilincselő tájékozottsággal értekezik, mint Grillparzer Melu­sinajáról, melyet rendkívül alapos és szerteágazó, egészen a keleti mitológiákig visszanyúló motívum­történeti vizsgálatnak vet alá. Őrá is érvényes tehát az a mondat, melyet Frie­derike Mayröckertől — nyilván nem véletlenül — többször is idéz: „die signale (...) sie kommen von allen Seiten." Van a kötetnek néhány érdekes magyar vo­natkozása is, mindenekelőtt a Pyrker László és Grillparzer kapcsolatát bemutató tanulmányban (Franz Grillparzer und Ladislaus Pyrker, 1976.), il­letve az „osztrák gondolat" kialakulását tárgyaló, nem annyira irodalom-, mint inkább szellem- és politikatörténetinek nevezhető írásban (Die „öster­reichische Idee" als konservative Staatsidee bei Hugo von Hofmannsthal, Richard von Schaukal und Anton Wildgans, 1977.). A kötet anyagát áttekintve Suchy munkásságá­nak két alapvonása tűnik szemünkbe: sokoldalúsá­ga és egységessége. Sokoldalúsága, ami a tárgyalt témákat, műfajo­kat, korszakokat és szerzőket, illetve az alkalma­zott vizsgálati módszereket illeti , Suchy egyként otthonosan mozog a szellem- és motívumtörténet­ben, az ideológiakritikában, a szociológiában és a politológiában, valamint a pszichoanalízis C. G. Jung által képviselt válfajában, s módszereit mindig funkcionálisan választja meg.

Next