HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 43. ÉVFOLYAM (1997)

1997 / 4. sz. - SZEMLE - SZILVÁSSY ORSOLYA: A lehetséges világok Umberto Eco szemiotikájában

SZILVÁSSY ORSOLYA / A LEHETSÉGES VILÁGOK UMBERTO ECO SZEMIOTIKÁJÁBAN 487 szólva, ha egy világ megengedi, hogy egyedei egyidejűleg rendelkezzenek is meg nem is egy adott tulajdonsággal, akkor ez a világ felépíthetetlen, strukturáli­san felfoghatatlan. Ahogy már utaltunk rá, az a tény, hogy Eco interpretáció-elméletében főként narratív példákat vesz alapul, nem zárja ki a modell tágabb alkalmazhatóságát. A narrativitás kritériumainak eleget tesznek látszólag nem narratív szövegek is, mivel ennek a minimális feltétele egy történet, amelynek ágense, valamint eleje és vége van. Ily módon narratívának minősülhetnek vallási, filozófiai és termé­szettudományos szövegek is, mert e kritériumok tükrében egy vitairat sem más, mint egy megnyert csata története. Ezzel azt állítjuk, hogy az elbeszélés nem terméke, inkább szervezője a megértésnek. „Röviden, azért értjük meg a monda­tokat, mert képesek vagyunk rövid történeteket elképzelni, amelyekre a monda­tok utalnak."­ Az elbeszélésnek ilyen kitüntetett szerepet tulajdonító felfogásnak nemcsak kortárs forrásai lehetnek, hanem sokat hivatkozott olasz előzményei is. Amikor Benedetto Croce az elbeszélés és elemzés - a kanti terminusoknak megfeleltet­ve intuíció és fogalmi gondolkodás - szintézisének fontosságát hangsúlyozza, voltaképpen a narrativitás és a történelmi valóság kapcsolatára irányítja a fi­gyelmet. (Ilyen irányultságot egyébként már a „verum ipsum factum" elvet hirdető Viconál is találhatunk.) Econál a narrativitás és megértés közt a lehet­séges világ logikai hídként közvetít. Azt is mondhatnánk, hogy a lehetséges világ hivatott szemiotizálni, a szemiotikai vizsgálódásra alkalmassá tenni ezt a kérdéskört. A Sugli specchi... (A tükrökről) címmel 1985-ben kiadott és szélesebb közönsé­get megszólító, populáris hangvételű írásokat magában foglaló kötetben Eco a lehetséges világokat létrehozó mechanizmust, a konjektúrát a kultúra és az em­beri gondolkodás egyik legfontosabb momentumaként értékeli. Borges és Rioy-Cassares Don Parodi történetei kapcsán a problémamegoldás olyan ősi módszerét mutatja fel a hipotetikus eljárásban, amely nélkülözhetetlen a nagy tudományos felfedezésekben éppúgy, mint a kriminalisztikában. A peirce-i abdukcióra visszavezethető feltételezés-modell bizonyos adatokhoz konstruál egy szabályt. Az adatok így a magyarázattal együtt egy lehetséges világot rajzol­nak ki. Az abdukció, amely több eredetiséget kíván a puszta dedukciónál és me­részebb távolságokat áthidaló, mint az indukció (amely már a priori tökéletlen következtetési mód) - legjellemzőbben a zseni sajátja, legyen az tudós vagy mű­vész. A hűvös intelligenciát ekképpen semmi sem különíti el a romantikus alkotó géniusztól, de ha az ecoi példákat következetesen szemléljük, akkor a fehér ba­bok származásán töprengő hétköznapi önmagunktól sem - kivéve talán a prob­lémaválasztás léptékét, így a konjektúra konjunktúrája már egy univerzalitás igényű „alkalmazott szemiotika". 7 UMBERTO ECD: Hat séta a fikció erdejében. Budapest, Európa 1995. 183.

Next