HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 44. ÉVFOLYAM (1998)

1998 / 1-2. sz. - A RENESZÁNSZ KIHÍVÁSA - LOUIS A. MONTROSE: A reneszánsz mint hivatás. A kultúra poétikája és politikája

118 A RENESZÁNSZ KIHÍVÁSA végét tették kérdésessé, és kiváltják azt a vádat, hogy a történelmet - ahogy Perry Anderson nemrég sugallta - az objektivista determináció és a szubjektivista sza­bad játék antinómiájában oldják fel, nem adva lehetőséget az individuális vagy kollektív emberi szubjektumok történeti cselekvőképességének.11 A „szubjek­tum" mint egyszerre grammatikai és politikai terminus nem csupán „Az Indivi­duum" divatos szinonimájaként lett széles körben használatos, hanem pontosan annak hangsúlyozása érdekében, hogy „Az Individuum" fogalma maga is törté­netileg a nyelvben és a társadalomban van megalkotva. Az úgynevezett burzsoá idealizmus szabadon önalakító és világalakító Individuuma mára - legalábbis elméletben - elhunyt. A történelem ágensének ostromlott kategóriájával szemben az Elmélet versengő hadseregei ma a strukturalista determináció és a poszt­strukturalista véletlen esemény szellemeit állítják (az utóbbit jellemezte Ander­son úgy, mint „szubjektum nélküli szubjektivitást" [In the Tracks of Historical Materialism, 54.]). Egyik kezünkben a kérlelhetetlen kódot, a másikban a sikamlós jelölőt tartják - a Predesztináció és a Fortuna kortárs megfelelőit. Anderson em­lékeztet, hogy „a nagy probléma, amely körül minden versengő fél kering" a kortárs társadalomelmélet csatamezején, az „a struktúra és a szubjektum közötti kapcsolatok természete az emberi társadalomban és történelemben." (33.) (E probléma variációi állíthatnak szembe rendszert, totalitást vagy hegemóniát stratégiával, gyakorlattal vagy emberi lehetőséggel.) Én hiszek abban, hogy el kell utasítanunk annak a reduktív tendenciának elkerülhetetlenségét, amely az ilyen terminusokat mint bináris oppozíciókat tételezi, és ehelyett mint kölcsönö­sen konstitutív folyamatokat kell megalkotnunk őket. Ezután már el tudjuk fo­gadni azokat a prepozíciókat is, miszerint a szubjektivizáció és a strukturalizáció kölcsönösen egymástól függő folyamatai elkerülhetetlenül társadalmiak és törté­netiek; hogy a társadalmi rendszerek individuumok és csoportok interaktív tár­sadalmi gyakorlatai során termelődnek és termelődnek újra; hogy a cselekedetek mintái mindig társadalmilag és történetileg szituáltak, mindig lehatároltak és lehatárolok; és hogy nincs szükségszerű kapcsolt a cselekvő intenciói és cseleke­deteik eredménye között. Így amikor a „Szubjektum" terminus segítségéhez folyamodom, a szubjektiváció folyamatának kétértelműségét sugallom ezzel: egyrészt az egyént mint a tudatosság és a cselekvés kezdeményezésének helyét alakítja ki - akinek megadatott a szubjektivitás és az ágensként való cselekvés lehetősége; és másrészt elhelyezi, motiválja és kényszeríti - alá­veti azokat [subjecting them to] a társadalmi rendszereknek és kulturális kódoknak, amelyek végül meghaladják felfogó- és ellenőrzőképességüket.12 11 A strukturalizmus s posztstrukturalizmus éles marxista kritikáját Id. PERRY ANDERSON: In the Tracks of Historical Materialism. Chicago, Univ. of Chicago Press 1984. 32-35. - Andersonnak ma­gának a dekonstrukciót sommásan elutasító kritikája marxista bírálatára pedig ld. TERRY EAGLETON: Marxism, Structuralism, Post-Structuralism. = Diacritics 1985. 15/4 tél, 2-12. 12 A szubjektivizáció folyamata mint az alávetés [subjecting to] látszólag vitathatatlan folyamata központi jelentőségű Michel Foucault munkái nagy részének. Ld. például: The Subject and Power. ”

Next