HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 44. ÉVFOLYAM (1998)

1998 / 1-2. sz. - A RENESZÁNSZ KIHÍVÁSA - LOUIS A. MONTROSE: A reneszánsz mint hivatás. A kultúra poétikája és politikája

120 A RENESZÁNSZ KIHÍVÁSA jelöli. Most már látható, hogy az ideológia működésével kapcsolatos efféle elméleti álláspont nem csak azok számára lehet gyanús, akik az individuális öndetermináció liberális humanista ideálját dédelgetik, hanem azok számára a kulturális kritikusok számára is, akik oly erősen érdekeltek abban, hogy saját diskurzív gyakorlatukat az ideológiai újratermelésbe való közvetlen beavatkozásként alakítsák ki. Ami engem illet, úgy gondolom, a terminusok, amelyekben az ideológia problémáját megfogalmazták, és amelyek ma a reneszánszkutatás terültén köz­szájon forognak - nevezetesen a „magában foglalás" és a „felforgatás" közti op­pozíció - annyira leegyszerűsítőek, polarizáltak és annyira nem dinamikusak, hogy kevés fogalmi használati értékük lehet. A zárt és a statikus, az egyedüli és a homogén ideológiaszemléletet heterogénnel és nem stabillal, permeábilissal és folyamatjellegűvel kell felváltani. Hangsúlyozni kell, hogy az ideológiai domi­nanciát korlátozza az individuális kultúratermelők (például költők és drámaírók) hivatásbeli, osztály- és személyes érdekeinek specifikus összekapcsolódása; a nézők, hallgatók és olvasók specifikus, bár sokszorosan összetett társadalmi elhe­lyezettsége, akik különféle módon fogyasztják a kulturális termékeket; és az al­kotás alatt álló kulturális médium viszonylagos autonómiája, lehetőségei és kor­látai. Más szóval: elégséges teret kell biztosítani annak a sokféle közvetítésnek, amelyek részt vesznek az ideológiai dominancia létrehozásában, leképezésében és kisajátításában, az állampolgárok [state's subjects] kollektív és individuális cselekedetének [agency] és az általuk használt leképezési formák (pl. műfajok vagy retorikai formák) specifikus jellegének és konvencióinak.14 Ebben az értelemben minden szöveg ideológiailag jelölt, akármilyen multiva­lens vagy inkonzisztens legyen is ez az inskripció. Ha egyrészt az ideológia csak oly módon létezhet, hogy egyedi kulturális formákban és gyakorlatokban nyil­vánul meg - beleértve azt is, amit „irodalom"-ként kategorizálnak -, akkor más­részről egy adott „irodalmi alkotás" ideológiai státusa szükségszerűen túlde­terminált és instabil. Ha például a The Faerie Queene-t vagy a Hamletet „komplex" szövegként jellemzem, akkor nem az új kritika esztétikájának eszencialista termi­nusaihoz térek vissza, hanem úgy írom le a szöveg státusát, mint a történelem­ minden képet és megnyilatkozást egyetlen nagy diskurzusba integráljunk. ... Még azok az irodalmi szövegek is, amelyek a leghevesebben igyekeztek egy monolitikus hatalom érdekében szólni, meg­közelíthetőek úgy mint intézményi és ideológiai viták színterei. (2-3., magyarul: 356.) ,4 V6. PIERRE BOURDOU: Symbolic Power. Ford. Richard Nice.­­ Critique of Anthropology 1979. 4. nyár, 77-85.: „Amikor azt állítjuk, hogy az ideológiák mindig kétszeresen determináltak, hogy legspecifikusabb jellemzőiket nem azoknak az osztályérdekeknek vagy osztályfrakcióik érdekeinek köszönhetik, amelyeket kifejeznek, hanem legalább annyira azoknak a specifikus érdekeinek, akik termelik őket, és a termelés mezejének specifikus logikájának (amelyeket általában az »alkotó« és az »alkotás« ideológiájába alakítanak át), akkor egyben fenntartjuk annak a lehetőségét, hogy elkerül­jük az ideológiai termékeknek az általuk kiszolgált osztályok érdekeire történő durva redukcióját ... anélkül, hogy abba az idealista illúzióba esnénk, hogy az ideológiai termékeket mint önálló és önger­jesztő totalitásokat kezeljük, mint amelyek a tiszta, a tisztán benső elemzés jogkörébe tartoznak." (81-82.)

Next