HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 44. ÉVFOLYAM (1998)
1998 / 1-2. sz. - ELMÉLETI ALAPOK - SZŐNYI GYÖRGY ENDRE: Az újhistorizmus és a mai amerikai Shakespeare-kutatás
SZŐNYI GYÖRGY ENDRE / AZ „ÚJHISTORIZMUS" ÉS A MAI AMERIKAI... 23 hetkor esetében az, hogy az akkori irodalom, s különösen a nyilvános színház [public theater] szándékosan produkált szubverziót annak érdekében, hogy elfojtsa azt. Greenblatt egyébként nem érvel azzal, hogy ez a fajta biztonsági szerepfunkció minden kor minden színházára kötelezően jellemző lenne. Gondolkodásmódja lényegéhez tartozik, hogy óvakodik az általános szabályok sugalmazásától - szerinte a jelzett szerep egy adott kultúra partikuláris céljait szolgálja; „ez a kultúra nem rendelkezett az ellenőrzés és az elnyomás kifinomult intézményeivel, ehelyett egy olyan uralkodóra épült, kinek hatalmát és dicsőségét teátrális ünnepségek reprezentálták, dicsőségének ellenségeit pedig teátrális kegyetlenséggel intézték el."21 IV. Az utóbbi idézetből az Erzsébet-kori hatalmi politika és a public theater viszonyának dialektikája sejlik fel. Az újhistorikusok másik jelentős egyéniségét, Louis Adrian Montrose-t ugyancsak (az Erzsébet-kori) hatalmi viszonyrendszer és az azt dicsőítő irodalom érdekli. Montrose számára az irodalomnak közvetítő s dialektikus szerepe van. Szerinte az udvari pasztorálköltészet például felfedi azt „a dialektikát, melynek során a költői erő segít megteremteni és fenntartani a politikai hatalmat, melynek alárendeltje".22 A figyelemre méltó ebben a megfogalmazásban az, ahogyan Montrose arról beszél, miként teremti és tartja fenn a felépítmény a politikai alapstruktúrát, tehát a szövegek termelésének mikéntjéről jóval összetettebb módon gondolkozik, mint a „tükrözéselméletet" valló marxista esztétika. Lukács gondolatainak ellenében itt Althusser hatására ismerhetünk.23 A pasztorál dialektikáját Montrose ott ragadja meg, ahol az agrár és az udvari világ találkozik, nevezetesen abban a paradoxonban, hogy a rusztikus pasztorálvilágot egy olyan uralkodó réteg termeli, mely az agrárosztályok elnyomásából él, hiszen az udvari költők legtöbbje feudális arisztokrata volt. A helyzetet természetesen bonyolítja, hogy nem feudális, középosztálybeli költők, mint Spenser vagy Peele is művelték a pasztorál műfaját - ez bizonyítja Montrose számára, hogy a szövegek mindig „több szólamban" beszélnek, s ezért bírálja a hagyományos marxizmust, mely redukcionista módon többnyire direkt megfeleléseket keresett a művek és az ideológia, illetve a társadalmi alapstruktúrák között. 21 GREENBLATT, 1981.57. 22 MONTROSE, 1980. 168. - vö. GOLDBERG, 1982. 525. 23 Amerikában rendkívül nagy hatásúnak bizonyult Althusser esszéje: Ideology and Ideological State Apparatuses. ( Lenin and Philosophy and Other Essays. New York, 1971.); az angol kutatók közül gondolatait elsősorban Terry Eagleton, majd a kulturális materialisták, Linfield és Dollimore munkásságát befolyásolták.