HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 44. ÉVFOLYAM (1998)

1998 / 1-2. sz. - ELMÉLETI ALAPOK - HAYDEN WHITE: Megjegyzés az újhistorizmushoz

36 ELMÉLETI ALAPOK És hasonlóképpen, nem annyira az újhistorista megközelítésmód formalizmu­sa, mint inkább a konkrét formalizmus fajtája (geertzi, de­mani, derridai, fou­cault-i) az, ami bántja a különböző „kulturális materialistákat" (Newton, Tho­mas, Klancher, Pecora). Ezen kritikusok számára az újhistoristák egyszerűen nem eléggé „materialisták" formalizmusukban. Eszerint úgy tűnhet, hogy az újhistoristák egyszerre túl historisták és mégsem eléggé azok; túl formalisták és mégsem eléggé azok, attól függően, hogy a történelemírás elméletének vagy az irodalomelméletnek mely irányzata alapján kritizálják őket. Nos, sok jó indok hozható fel kultúra, társadalom vagy egy adott korszak ta­nulmányozásának textualista megközelítésmódja ellen, ám az az állítás, hogy a textualizmus alapvetően történelmietlen vagy történelemellenes volna, nem tar­tozik ezek közé. Függetlenül attól, hogy a „történelmet" egyszerűen „a múlt­ként" értelmezzük vagy ezen múlt dokumentáris emlékeiként vagy a múltról szóló megbízható információk hivatásos történészek által elrendezett egészeként, nincsen olyan kitüntetetten „történelmi" módszer, amelynek segítségével tanul­mányozni lehetne ezt a „történelmet". Valójában a történelemtudományok törté­nete bőséges bizonyítékkal szolgál arra nézve, mennyire szükségszerű az elmé­leti modellek, az analitikus módszerek és a reprezentációs stratégiák behozatala más tudományágakból ahhoz, hogy az elsősorban történelmi természetűnek tar­tott struktúrákat és folyamatokat elemezhessük. Elvben tehát nincsen semmi kü­lönlegesen történelmietlen vagy történelemellenes abban, hogy modelleket, mód­szereket és stratégiákat hoznak be, amelyeket a geertzi kulturális antropológiá­ból, a foucault-i diskurzuselméletből, a derridai vagy a de­mani dekonstrukció­ból, a saussure-i szemiotikából, a lacani pszichoanalitikus elméletből vagy a ja­kobsoni poétikából kölcsönöztek. Természetesen ezeket a modelleket, módszere­ket és stratégiákat használva, a történelemnek másmilyen változatát fogják kap­ni, mint amit a marxista dialektika vagy a valaha „új társadalomtörténetnek" nevezett módszerek alapján dolgoztak ki. De nem lesz kevésbé „történelem­szerű" történelem, föltéve, ha a „múlt" valamilyen aspektusát választja kutatása tárgyának, különbséget tesz eme tárgy és annak különböző kontextusai között, periodizálja az ezek közötti viszonyt meghatározó változások folyamatát, ezeket a folyamatokat irányító különleges ok-okozati erőket tételez föl, és a tanulmá­nyozás számára így kijelölt történelmet viszonyok komplex rendszzreként mutat­ja be, amely viszonyok bármelyik adott pillanatban integráltak, és ugyanakkor ilyen pillanatok sorozata alatt fejlődnek és változnak. Természetesen az, hogy a történelmi tanulmányok eligazításához inkább kulturologikus modellt használnak a szociologikus modellel szemben, kifejezet­ten ideologikus következményeket rejt magában. Ezeket az implikációkat részle­tezi Vincent Pecora, Brook Thomas, Betsy Fox-Genovese, Jon Klancher és Frank Lentricchia, az újhistorikusok konkrét kritikai gyakorlatát különböző mértékben véve figyelembe. De ezeknek a következményeknek az azonosítása, mint ahogy történelmietlenekként való elutasításuk alapja is, a fenti kritikusok ideológiai

Next