HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 44. ÉVFOLYAM (1998)
1998 / 1-2. sz. - SZEMLE - WAPPEL MÓNIKA: Hawthorn a kortárs irodalmi vitákról
SZEMLE „kontextuálisan informált olvasása" (50) a célja. A Történetek a történelemről alcímű fejezet a fikcionális és faktuális szövegek közötti bármiféle különbséget tagadó nézetek visszautasításának megismétlése, továbbá a történelem3 (azaz: ami történt) és a történelem6 (kísérlet annak elmondására, ami történt) (181. passim) megkülönböztetésével egyrészt a szükségszerű önreferencialitást, másrészt a mindkét értelemben vett történelem egymást narratívan tételező voltát állítja, mivel mindkét regénynek (Nostromo, illetve Between the Acts) a „történelmet írni" kifejezés két jelentése áll a középpontjában. Hawthorn megmutatja, hogy „a Nostromo olvasója azáltal, hogy a fikcionálisat valósnak tekinti, kidolgozhatja annak háromrészes térképét, hogy mi történt (események), miért és hogyan történt (történet), és hogy a narratíva hogyan cselekményesíti ezt a történetet" (188.). Azáltal tehát, hogy az olvasónak ugyanazokat a lépéseket tulajdonítja, amelyeket Hayden White a történetírónak, a narratív analízis nyomán fény derülhet a regénynek a kétféle történelemről vallott álláspontjára - tartja Hawthorn. A (regény-)olvasó annak folytán is a történetíró helyzetébe kerül, hogy a szereplőkkel ellentétben, neki megadatik a „mi történt" mindent átfogó megértése, azaz a történelem megértése. A narratívákról való vizsgálódások és a történetírás Hayden White-i, eleve a narrativitásra alapozó felfogásának összekapcsolása mégsem harmonikus Hawthorn Nostromo-olvasatában. Az események megítélésében a narratológusok által azok manipuláltságának kezelésére bevezetett szempont, a gyakoriság azon alapul, hogy valami hányszor történt meg és hányszor meséltetik el, s amely ennek következtében kulcsfontosságú abban a tekintetben, hogy mi számít eseménynek és mi nem, valamint hogy az olvasat képes-e az eseménysor össze(vissza)állítására, vagy sem. Hawthorn könnyedén elintézi ezt a szempontot, megelégedvén azzal, hogy más értelmezőkkel ellentétben szerinte könnyedén megállapítható, hogy mi is történt, valamint azt is, miért és hogyan történt mindaz. A gyakorisággal leírható jelenségek szerinte csak az olvasó félrevezetését szolgálták, de „amint vége van a regénynek" (Once the novel is over [189.]), az olvasó könnyűszerrel rekonstruálhatja mindkét történelmet, amely(ek)ről, lévén figyelmes, (sőt, ideális esetben: újra-)olvasó, olyan átfogó megértése van, mely egyetlen szereplőnek sem lehet. Ez a megértés viszont utólagos, csakúgy, mint a történelem3 rekonstruálása - az első olvasás során az olvasó, éppúgy, mint bármelyik szereplő, képtelen a történelem3 logikájának megalkotására, mely aztán lehetővé tenné az események pontos előrejelzését. Ez az előrejelzés a marxizmussal való analógiához volna szükséges. A marxizmusnak a kulturális materializmus mai gyakorlatában való alkalmazásához a legfontosabb hozzájárulás az alapfelépítmény merev dialektikájának oldása, nem utolsósorban magának Marxnak erre vonatkozó gyengítő megállapításainak segítségével (a művészetekre vonatkozó kijelentések a Bevezetés a politikai gazdaságtan kritikájáhozból származnak [66.], melyeket két meglehetősen eltérő angol fordítás összevetésével használ fel a gondolatmenetben Hawthorn, anélkül, hogy a hiteles szövegváltozatig eljutna. A marxizmus tehát lehetővé teszi a történelmi fejlődés