HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 47. ÉVFOLYAM (2001)

2001 / 1. sz. - KÖNYVEK - VÉGSŐ ROLAND: Ina Scharbert: Englische Literaturgeschichte : eine neue Darstellung aus der Sicht der Geschlechterforschung

KÖNYVEK líratörténet, a történelmi regény és a fiktív ön­életrajzok kutatásának területeit öleli át (In Quest of the Other Person, 1990). Ezek mellett a feminis­ta irodalomtudomány és a recepcióesztétika áll érdeklődésének középpontjában. Legutóbbi út­törő munkája is ezen területek metszéspontjában íródott. Úttörő munka, hiszen amint arra köny­ve előszavában a szerzőnő felhívja a figyelmet, ez az első olyan irodalomtörténet, mely a „gender studies" szempontjából íródott (xi). Figyelemre­méltó szakfilológiai tudását elméleti jártassággal ötvözve olyan irodalomtörténetet tár elénk, mely nem csak az anglisták, hanem minden irodalom és kultúrtörténet iránt érdeklődő olvasó számára tanulságos olvasmány lehet, mely mintául szol­gálhat más nemzetek irodalomtörténetének újra­gondolásához is. Saját elméleti pozícióját könyve bevezetőjében körvonalazza (1-20). A nemi szerepek kulturális, tehát diszkurzív és történeti meghatározottságára helyezi a hangsúlyt. Ezzel bizonyos esszencialista, általa „kritikátlannak" nevezett (22) dekonstruk­tív és pszichoanalitikus orientáltságú feminista olvasatok hermeneutikai naivitását kívánja elke­rülni, melyek „anakronisztikus" értelmezéseiből a horizontelválasztás mozzanatát hiányolja. A kortárs horizont rekonstruálása végett mentalitás- és tár­sadalomtörténeti kutatások eredményeit hasz­nálja fel. A szerző külön hangsúlyozza, hogy az általa is képviselt „történeti feminizmus" fontos feladata az egyoldalúság elkerülése, azaz mind­két nem identifikációs stratégiáinak körülírása, melyet jelen könyvben pszichoanalitikus és sze­miotikai elméletek segítségével igyekszik feltárni a vágy ökonómiáját egy adott történelmi és tár­sadalmi kontextusban elemezve. Irodalomtörté­netének szervezőelve a különféle identifikációs stratégiák irodalmi megnyilvánulásának körül­írása, így természetesen szakít a nagy szerzők, nagy művek kronologikus felsorolásának és be­mutatásának módszerével, egyes szerzők portré­jának részletes megrajzolására sem tesz kísérletet, irodalomtörténete (többé-kevésbé) „szövegkörel­ben" zajlik. Könyve második fejezetében („Die Geschicht­lichkeit von Genus", 21­66) a kulturálisan meg­határozott nemi identitások angliai történetét fog­lalja össze, mely egyben az angol irodalom tör­ténetének vázlatát rajzolja meg. Schaert a nemi szerepek és az angol irodalom történetének a kora újkortól a viktoriánus kor végéig terjedő szeletét négy szakaszra osztja: Erzsébet kora és a XVII. század eleje (1560-1660); restauráció és felvilá­gosodás (1660-1760); a felvilágosodás utáni kor­szak (1760-1830); a viktoriánus kor (1830-1900). A kora újkor teleologikus férfiképe az ún. „one­sex model", mely egyetlen (természetesen a fér­fiúi) nem alapján definiálja a nemi szerepeket, amennyiben a nőt negatívan definiálja mint „hiá­nyos" férfit. A XVI. század végére a nő csökkent értékű férfiként való meghatározását a felvilá­gosodás filozófiáinak hatására egy egalitárius modell, az ún. „kartéziánus feminizmus" váltja fel, mely a nemek szellemi egyenlőségét hirdeti. A XVIII. században bekövetkezett társadalmi, gazdasági (polgárság fejlődése) és episztemoló­giai (a klasszifikáló tudományos gondolkodás előtérbe lépése) változások a nemek viszonyá­nak átértelmezéséhez vezettek. A század végére a nemek közötti biológiai különbség már nem mennyiségi (a nő mint hiányos férfi) hanem minőségi, azaz ontológiai különbségként értel­meződik (ez az ún. „two-sex model"). A viktori­ánus korban a nemek totalizált polarizációja a polgári ideológiában él tovább, melyet majd a tizenkilencedik század végére az ellentétes nemi szerepek androgün egymásra vetítése vált fel. Könyvét a XIX. század második felének vizsgá­latával (az úgynevezett „új nő" megjelenésével) zárja, mely a politikai egyenlőség felé vezető út első sikereit jelentette. Az Erzsébet kori irodalom vizsgálatának alap­ját a nemek középkorból öröklött, erősen forma­lizált keretek között folyó nyilvános vitája, az ún. „popular controversy" (68-71) képezi. Scha­bert ezen vita keretén belül olvassa Shakespeare bizonyos darabjainak és Spenser The Faerie Queen­jének nőellenes üzenetét. A szerző nagy hangsúlyt fektet a patronátus társadalmi intézményének vizsgálatára, melynek keretén belül igen gyak­ran került művészettámogató nemes nő és férfi szerző „munkaviszonyba". Schabert a patronálás intézményét, mint „kettős szerzőséget" igyekszik beállítani, és azt tárja fel, hogy mennyiben befo­lyásolhatta a nő a róla kialakított képet. Recep­ciótörténeti szempontból fontos mozzanat, hogy a női olvasó és patronálóközönség aktív recep­ciójának (112-122) jelentőségére hívja fel a fi­gyelmet. A nemek közötti vágy ökonómiájának elemzése során a kor szerelmi költészetét veszi

Next