HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 47. ÉVFOLYAM (2001)
2001 / 1. sz. - KÖNYVEK - VÉGSŐ ROLAND: Ina Scharbert: Englische Literaturgeschichte : eine neue Darstellung aus der Sicht der Geschlechterforschung
KÖNYVEK líratörténet, a történelmi regény és a fiktív önéletrajzok kutatásának területeit öleli át (In Quest of the Other Person, 1990). Ezek mellett a feminista irodalomtudomány és a recepcióesztétika áll érdeklődésének középpontjában. Legutóbbi úttörő munkája is ezen területek metszéspontjában íródott. Úttörő munka, hiszen amint arra könyve előszavában a szerzőnő felhívja a figyelmet, ez az első olyan irodalomtörténet, mely a „gender studies" szempontjából íródott (xi). Figyelemreméltó szakfilológiai tudását elméleti jártassággal ötvözve olyan irodalomtörténetet tár elénk, mely nem csak az anglisták, hanem minden irodalom és kultúrtörténet iránt érdeklődő olvasó számára tanulságos olvasmány lehet, mely mintául szolgálhat más nemzetek irodalomtörténetének újragondolásához is. Saját elméleti pozícióját könyve bevezetőjében körvonalazza (1-20). A nemi szerepek kulturális, tehát diszkurzív és történeti meghatározottságára helyezi a hangsúlyt. Ezzel bizonyos esszencialista, általa „kritikátlannak" nevezett (22) dekonstruktív és pszichoanalitikus orientáltságú feminista olvasatok hermeneutikai naivitását kívánja elkerülni, melyek „anakronisztikus" értelmezéseiből a horizontelválasztás mozzanatát hiányolja. A kortárs horizont rekonstruálása végett mentalitás- és társadalomtörténeti kutatások eredményeit használja fel. A szerző külön hangsúlyozza, hogy az általa is képviselt „történeti feminizmus" fontos feladata az egyoldalúság elkerülése, azaz mindkét nem identifikációs stratégiáinak körülírása, melyet jelen könyvben pszichoanalitikus és szemiotikai elméletek segítségével igyekszik feltárni a vágy ökonómiáját egy adott történelmi és társadalmi kontextusban elemezve. Irodalomtörténetének szervezőelve a különféle identifikációs stratégiák irodalmi megnyilvánulásának körülírása, így természetesen szakít a nagy szerzők, nagy művek kronologikus felsorolásának és bemutatásának módszerével, egyes szerzők portréjának részletes megrajzolására sem tesz kísérletet, irodalomtörténete (többé-kevésbé) „szövegkörelben" zajlik. Könyve második fejezetében („Die Geschichtlichkeit von Genus", 2166) a kulturálisan meghatározott nemi identitások angliai történetét foglalja össze, mely egyben az angol irodalom történetének vázlatát rajzolja meg. Schaert a nemi szerepek és az angol irodalom történetének a kora újkortól a viktoriánus kor végéig terjedő szeletét négy szakaszra osztja: Erzsébet kora és a XVII. század eleje (1560-1660); restauráció és felvilágosodás (1660-1760); a felvilágosodás utáni korszak (1760-1830); a viktoriánus kor (1830-1900). A kora újkor teleologikus férfiképe az ún. „onesex model", mely egyetlen (természetesen a férfiúi) nem alapján definiálja a nemi szerepeket, amennyiben a nőt negatívan definiálja mint „hiányos" férfit. A XVI. század végére a nő csökkent értékű férfiként való meghatározását a felvilágosodás filozófiáinak hatására egy egalitárius modell, az ún. „kartéziánus feminizmus" váltja fel, mely a nemek szellemi egyenlőségét hirdeti. A XVIII. században bekövetkezett társadalmi, gazdasági (polgárság fejlődése) és episztemológiai (a klasszifikáló tudományos gondolkodás előtérbe lépése) változások a nemek viszonyának átértelmezéséhez vezettek. A század végére a nemek közötti biológiai különbség már nem mennyiségi (a nő mint hiányos férfi) hanem minőségi, azaz ontológiai különbségként értelmeződik (ez az ún. „two-sex model"). A viktoriánus korban a nemek totalizált polarizációja a polgári ideológiában él tovább, melyet majd a tizenkilencedik század végére az ellentétes nemi szerepek androgün egymásra vetítése vált fel. Könyvét a XIX. század második felének vizsgálatával (az úgynevezett „új nő" megjelenésével) zárja, mely a politikai egyenlőség felé vezető út első sikereit jelentette. Az Erzsébet kori irodalom vizsgálatának alapját a nemek középkorból öröklött, erősen formalizált keretek között folyó nyilvános vitája, az ún. „popular controversy" (68-71) képezi. Schabert ezen vita keretén belül olvassa Shakespeare bizonyos darabjainak és Spenser The Faerie Queenjének nőellenes üzenetét. A szerző nagy hangsúlyt fektet a patronátus társadalmi intézményének vizsgálatára, melynek keretén belül igen gyakran került művészettámogató nemes nő és férfi szerző „munkaviszonyba". Schabert a patronálás intézményét, mint „kettős szerzőséget" igyekszik beállítani, és azt tárja fel, hogy mennyiben befolyásolhatta a nő a róla kialakított képet. Recepciótörténeti szempontból fontos mozzanat, hogy a női olvasó és patronálóközönség aktív recepciójának (112-122) jelentőségére hívja fel a figyelmet. A nemek közötti vágy ökonómiájának elemzése során a kor szerelmi költészetét veszi