HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 47. ÉVFOLYAM (2001)
2001 / 4. sz. - KÖNYVEK - FRIED ISTVÁN: A.S. Puskins Werk und Wirkung : Beiträge zu einer Göttinger Ringvorlesung / Hrsg. von Reinhard Lauer und Alexander Graf
KÖNYVEK 579 olyan, a szlavisztikát tanuló hallgatók számára szervezett előadássorozatban méltatta az orosz költő jelentőségét, amely e kötet címéhez híven egyfelől az életmű különféle aspektusból történő szemléletéhez, másfelől hatástörténetéhez szolgáltatott új kutatásokon alapuló szempontokat. A kötet érdekességét növeli, hogy valamennyi előadó-szövegközlő német egyetemeken tevékenykedik, illetőleg az, hogy valamennyi tanulmány az orosz irodalom alakulástörténetén belül marad, így a német irodalomtörténeti örökség az orosz irodalomelmélet és kritikatörténet problémakörével kezd rendkívül termékeny dialógusba. Olyaténképpen, hogy az első megközelítésben „külső"-nek tetsző elemző eljárásokról hamar kitetszik, hogy „belső"-vé válhatnak. Ez egyben a rendkívül rétegzett és gazdag német szlavisztika dicsérete; így például a Puskin műveinek kritikai kiadásában (összes műveiben) alkalmazott szövegközlési módszerhez és annak esetleges buktatóihoz is érdemben képes hozzászólni a göttingai Werner Lehfeldt, vagy a naturális iskola, majd a mimetikus esztétika lehetőségeit leszűkítő Csernisevszkij-kortársak Puskin- és Gogol-képét (illetőleg: Puskin versus Gogol értelmezését) az orosz kritikatörténet alapján elemzi a szintén göttingai Alexander Graf. Nem kevésbé érdekes az orosz formalisták és egy pszichologizáló irodalmi elgondolás alapján Puskin szituációját rekonstruáló értekezés a göttingai Reinhard Lauer tollából, amely emlékeztetve P. Schaffer színművére és az Amadeus című filmre a „mozartság" és „salieriség" között töprengő művész kettős önarcképét, ez önarcképek „megismételt tükrözéseit" (ez Goethe szava) prezentálja, a Puskin egyfelvonásos, a Mozart és Salieri művész-létre vonatkozó gondolatmenetét követve. Ulrike Jekutsch Greifswaldból történetírás és történeti dráma egybeeséseit és konfliktusait mutatja be a Borisz Godunovról szólva, részint a hivatalos-hivatásos historiográfia 'zavaros idők' felfogását hozva példának, részint Puskin Borisz-képének szöveg alapján történő elemzését végezve el. Ezen keresztül sikerül a szerzőnőnek érzékeltetni, miképpen formálja meg a drámaíró a maga különképét történelemfelfogásról és történelemalakulásról. A hamburgi Wolf Schmid Puskin narratológiájával foglalkozik, amelynek tárgyát a perspektívatanban és a szuzsétanban (Perspektivologie-Sujetologie) jelöli meg. Az első a kommunikációs folyamatban, a narratív instanciák, ezek hangjainak és a perspektívának vizsgálatában érdekelt, az utóbbi az elbeszélt történet keletkezését, valamint azt mutatja be, miképpen válik a történés átalakulása szöveggé. Ezért ezúttal az alábbi kérdésekre válaszol a dolgozat: mely narratív eljárásokkal élt Puskin, miféle narratív lehetőségeket használt (ki), és melyek iránt mutatott alig érdeklődést? A würzburgi Andreas Ebbinghaus arról gondolkodik, mit jelentett Puskin számára a „nemzeti irodalom" fogalma; annak orosz létrejötte hogyan kapcsolódik Puskin munkásságához? (Egyébként Németh László Puskinban „irodalomalapító"-t értékelt.) A Puskin-életmű kanonizálódásának állomásairól olvasunk a hamburgi Thomas M. Martinnál, aki Annyenkov 1855-ös Puskin-biográfiájának születésével és tendenciájával ismertet meg, hogy a frankfurti Andreas Meyer-Frantz már a hagyományos Puskin-felfogás dekonstrukciójáról számoljon be Demythisierung durch Remythisierung című értekezésével, amelyben A. G. Bitov Puskin-esszéinek, műveinek legendafoszlató-legenda (anti-legenda)-konstruáló vonásaira figyelmeztet. A göttingai Peter Scheiber a szlovén romantika poétájának, France Preserennek kanonizációs processzusát kíséri nyomon, XIX. századi anyagra támaszkodva, egyúttal sugallva, hogy a nemzeti költő ideája a romantikában születik meg, ám majd egy pozitivista, pozitivizmusba hajló szemlélet teremti meg a szükséges feltételeket a teljes érvényű kanonizációhoz, s ez természetszerűleg függ össze az irodalom(történet) intézményesedésével. A kurta ismertetőből kitetszhet: tartalmas kötettel ajándékozta meg a nemzetközi szlavisztikát a német irodalomtudomány. Mindegyik értekezésben akad a szűkebben vett tárgyon túlmutató gondolat, elméleti szempont, így ajánlható azoknak is, akik éppen Puskinnal kevésbé, de a nemzeti költő problémakörével annál inkább foglalkoznak. FRIED ISTVÁN