HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 48. ÉVFOLYAM (2002)
2002 / 3. sz. - KÖNYVEK - KISANTAL TAMÁS: Hayden White: Figural Realism : studies in the Mimesis Effect
KÖNYVEK 369 abszolút realitás, vagyis a tökéletes gyilkosság, melynek kézzel fogható eredménye a szimuláción alapuló illúzió. Az illúzió világában eltűnik a szubjektum és tárgya közötti különbség, és ez átformálja a megismerés szabályrendszereit, melynek következményeként a folytonosan változó interpretáció és az irónia lesz a világ megismerésének és tanulmányozásának a módszere. A The Vital Musion Baudrillard korábbi írásaihoz hasonlóan nem könnyű olvasmány, nem csak a szimuláció elméletén alapuló gondolatiság különös nézőpontja, hanem a szöveg erőteljesen metaforikus megformáltsága miatt is, s habár a könyvvégi jegyzetek segítséget nyújtanak a bizonyos francia kultúrjelenségekben és kifejezésekben járatlan olvasó számára, ne várjunk annotáció jellegű megjegyzéseket. Ugyanakkor a könyv a szerző korábbi írásai során kialakított szimulakrumelméletébe koherensen illeszkedik, akkor is, ha a filozófiai hipotézisek és gondolatmenetek legvégső határáig jut el, melyek „szükségszerűen még kevésbé érthetővé és még rejtélyesebbé teszik a világot" (83.). GYURIS NORBERT Hayden White: Figurái Realism. Studies in the Mimesis Effect. Baltimore, The Johns Hopkins University Press, 1999. 205. Hayden White kétségkívül napjaink egyik legnagyobb hatású történelemteoretikusa. Ez még akkor is igaznak tekinthető, ha a szerző 1973-ban megjelent, nagy hatású Metahistory: The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe című könyve óta tulajdonképpen nem írt hosszabb művet. Azóta gyakorlatilag nagyjából tíz évenként egy az addigi cikkeiből kiadott kötettel vesz részt a (jórészt általa kirobbantott) történelemelméleti vitában (1978-ban jelent meg a Tropics of Discourse, 1987-ben pedig a The Content of the Form című tanulmánygyűjtemény). E szempontból új könyve sem kivétel, lényegében válogatást kapunk az 1987-99 között már máshol publikált írásaiból. A könyv nyolc szövegéből kettő magyarul is olvasható, A történelmi cselekményesítés és az igazság problémája White magyar nyelvű válogatáskötetében, A történelem terhében, a Formalist and Contextualist Strategies in Historical Explanation pedig Megjegyzések az újhistorizmusról címmel a Helikon 1999-es, Újhistorizmus számában található meg. Ami miatt a mostani könyv különleges lehet, és talán a történelemelmélettel foglalkozókon kívül szélesebb érdeklődésre is számot tarthat az, hogy White itt sajnálatos vizsgálati módszerét más területeken is alkalmazza: találhatók a kötetben irodalomelméleti és -történeti esszék, Freud Álomfejtésének tropológiai olvasata, valamint a kortárs zeneelmélettel foglalkozó tanulmány is. A szövegeket - mint White az Előszóban írja - egy dolog mégis összefűzi: mindegyik a mimézis fogalmát járja körül, pontosabban azt a problémát, hogy a figuratív nyelv miként utal a valóságra, illetve mi módon képezi azt le (maga a kötet címe Erich Auerbach: Mimézis című könyvéből való, s Auerbach irodalomtörténeti felfogását az egyik tanulmány behatóan elemzi). A szó szerinti, a valóságra közvetlenül irányuló és a figuratív nyelv közti hagyományos megkülönböztetés, melyből egy olyan, alapvetőnek tartott további oppozíció adódik, mint a tény és a fikció különbsége. White szerint nem eleve meglévő, hanem csupán egy adott korszak kulturális, diszkurzív kontextusának következménye. Vagyis a kötet tanulmányainak fő kérdése, hogy a XIX. században kialakult és számos diszciplínában mind a mai napig ható tudományos diskurzus hogyan, milyen poétikai, figurális eszközökkel próbálja a valóságot megragadni. E problémafelvetésben tulajdonképpen semmi újdonság nincs, hiszen már White korábbi kötetei is ezt a kérdést járták körül. Az olyan, jelen kötetben számos alkalommal elhangzó kijelentéseknek, miszerint például a történészek és egyáltalán a humántudományok művelői használta nyelv nem csupán egy passzív, áttetsző, a dolgok puszta reprezentációjára szolgáló semleges közeg, hanem e nyelv figuralitása és az általa képződő narratív struktúra révén munkájuk a retoricitás és a fikcionalitás felé tendál, a Metahistory keletkezésének idején még komoly „tétje" volt, ám manapság már szinte közhelyszámba mennek. White elemzési módszere sem sokat változott az idők folyamán. A tanulmányok fő témáit itt is a narrativitás és az annak mélyén lévő tropológia képezik. A Metahistoryban kialakított (pontosabban a XVI. századi reneszánsz retorikákból, valamint Vico filozófiájából átvett) négyes