HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 49. ÉVFOLYAM (2003)

2003 / 4. sz. - KÖNYVEK - KÁDÁR JUDIT: Szalay Edina: A nő többször : neogótika és a női identitás a mai észak-amerikai regényben

KÖNYVEK éppen hozzáférhető magyarázó modellek felől. A valóság tehát Rigney szemében a reprezentál­hatóság kérdéseként jelentkezik. Míg Rigney 1990-es könyve főként mások ál­tal elővezetett elbeszélés-elméleti belátásokat al­kalmazott, addig az Imperfect Histories-ban már saját teoretikus álláspontot kialakítva veszi szem­ügyre az általa „romantikus historicizmus"-nak nevezett észjárás örökségét. A könyv központi fogalma a tökéletlenség-befejezetlenség elve (prin­ciple of imperfection). E fogalom Rigney számára azt jelenti, hogy a történetírói elbeszélések elke­rülhetetlenül tévesek, s elfogadottságuk hason­lóképp elkerülhetetlenül csupán időleges lehet. A történetírást ez a vonása különbözteti meg Rigney szemében az irodalomtól. Ebből követ­kezik az a megjegyzése is, amely szerint a törté­nelmi regény sajátszerűsége abban a feszültség­ben áll, hogy művészi alkotásként változatlan­ságot, míg a történelmet értelmező szövegként vál­tozékonyságot sugall. Rigney-nek ez a megálla­pítása nem vet számot azzal, hogy a „szépiro­dalmi" művek végérvényességének eszményét nem pusztán az értelmezéstörténet, de a szövegvál­tozatokat vizsgáló filológia is kérdésessé teheti, míg másfelől bizonyos történeti szövegek iga­zságértéküktől függetlenül is „állandósulhattak" -éppen mint „szépíróivá" lett alkotások. A „principle of imperfection" magyar fordí­tásban csak körülírással adható vissza, hiszen az angol kifejezés egyaránt sugallja a tökéletlenség és a befejezetlenség jelentését. A tökéletlenség mint részlegesség abban áll, hogy az egyes törté­nelmi eseményekről adott kép nem esik egybe azzal a történelemmel, amit elképzelünk vagy elvárunk. A befejezetlenség pedig bizonyos múltra vonatkozó értelmezéseknek az előbbi inkongruen­ciából adódó időlegességét jelöli, vagyis az ér­telmezések időbeli cseréjét illetve egyidejű konf­liktusait. Rigney szemében az imperfekció e két jelentésével leírható meghatározottságok gerjesz­tik a történelemről szóló beszédmódok változa­tosságát és változékonyságát. Egyszóval, a törté­nelemről folytatott viták jótékony dinamikája a történelemről való beszéd eredendő kudarcában rejlik. A történetírás innen nézve éppen eredendő kudarcra ítéltségének köszönheti azt, hogy sike­res műfajnak számít az európai kultúrában. HITES SÁNDOR Szalay Edina: A nő többször. Neogótika és női identitás a mai észak-amerikai regényben. (Orbis Litterarum - világirodalmi sorozat 10.) Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2002. 205. A Nobel-díjra jelölt kanadai Margaret Atwood kivételével Magyarországon meglehetősen isme­retlen kortárs írónők, a szintén kanadai Alice Mun­ro, illetve az amerikai egyesült államokbeli Gail Godwin és Joy Williams regényeinek neogótikus vonásait vizsgálja könyvében a fiatal amerika­nista Szalay Edina. Hipotézise szerint a négy írónő az angol gótikus regény hagyományaihoz visszanyúlva „és azokat radikálisan újraértelmezve, neogótikus szövegeket" írt (16.). Mivel azonban maga is úgy véli, hogy az elemzett szerzőknél „nem ennyire nyilvánvaló a gótika jelenléte, legalábbis ami a műfajt alapszinten azonosító eszköztárat illeti", ezért azt kívánja bizo­nyítani, hogy az írónők „gótikus szenzibilitással át­itatott, több műfajú szövegeket" hoztak létre (17.). Kötete konklúziójában végül mégis neogótikus re­gényeknek minősíti az elemzett műveket (199.). E bizonytalanság oka talán az lehet, hogy a „gó­tikus", de különösen a „neogótikus" regény ka­tegóriái a közelmúltban túl képlékenynek bizo­nyultak. A többnyire (ál)gótikus kastélyokban játszódó erőszakkal, nem ritkán perverz erotiká­val (például vérfertőzés), kísértetekkel, borzal­makkal teli tizennyolcadik századi eredetű rém­regényfajtaként meghatározott gótikus regény művelői közé huszadik századi feminista irodal­márok utólag Charlotte és Emily Brontot is felvet­ték, s az 1960-as években divatba jött „neogótikus" irodalomba is nemegyszer néhány, a gótikából eredeztetett vonást kiemelve soroltak be (férfi irodalmárok is), úgy tűnik, szinte tetszés szerint bárkit. Irvin Malin szerint például az általa a kortárs amerikai szépirodalom főáramának mi­nősített neogótika fő jellemzője a hősök gyakran groteszk nárcizmusa, ahol a saját álomvilágukba merült szereplők képtelenek a kommunikációra, s kísérteties házaikba bezárkózva élnek, vagy destruktív utazásaik során ide-oda vetődnek a társadalom számukra idegen világában (New Ame­rican Gothic, Southern Illinois UP, 1962). E jellem­zők alapján minősül aztán még J. D. Salinger is neogótikus írónak (a Zabhegyező hősének New York-i bolyongása eszerint tipikus neogótikus ma­gatartás).

Next