HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 56. ÉVFOLYAM (2010)
2010 / 4. sz. - KÖNYVEK - TÜSKÉS GÁBOR: Bernard Bray: Épistoliers de l'âge classique : L'art de la correspondance chez Madame de Sévigné et quelques prédécesseurs, contemporains et héritiers
KÖNYVEK sói számára. A kötetet névmutató és gazdag irodalomjegyzék zárja, segítve a további tájékozódást. CHOVÁN ISTVÁN Bernard Bray: Epistoliers de l'âge classique. L'art de la correspondance chez Madame de Sévigné et quelques prédécesseurs, contemporains et héritiers. Études revues, réunies et présentées avec la collaboration de Odile Richard-Pauchet. Tübingen, Gunter Narr Verlag, 2007, 5041. (Études Littéraires Françaises, 71) Mintegy száz évvel azt követően, hogy Gustave Lanson pszeudo-műfajnak minősítette és lényegében kizárta az irodalom köréből a levelezéseket, a levél új módszereket kifejlesztő és alkalmazó, önálló kutatási területté vált az 1990-es években francia nyelvterületen. Az irodalomtörténészek mellett módszeresen foglalkoznak vele a kommunikációelmélet, a retorika-, mentalitás- és társadalomtörténet, a pszichológia és a pszichoanalízis képviselői. Association Interdisciplinaire de Recherche sur l' Épistolaire néven tudományos társaság létesült, s forráskiadások, monográfiák, tanulmánykötetek, tematikus folyóiratszámok, konferenciák és egyetemi szemináriumok sora, valamint önálló folyóirat jelzi a megerősödött érdeklődést. A fordulatot lényegében Jean Rousset Une forme littéraire: le roman par lettres c., 1962-ben megjelent tanulmánya indította el, s ma már a jobb francia irodalomtörténetek többnyire önálló fejezetet szentelnek a műfajnak (vö. pl. Benoît Melançon: Diversité de l'épistolaire , Histoire de la France littéraire, publié sous la direction de Michel Prigent, Tome 2: Classicismes XVII-XVIII' siècle, dirigé par Jean-Charles Darmon, Michel Delon, Paris, Quadrige / PUF, 2006, 823-837.). Bernard Bray az 1950-es évek közepétől kezdve állította kutatásai középpontjába a műfajt, s több monográfia szerzőjeként, számos forráskiadvány sajtó alá rendezőjeként és az említett társaság tiszteletbeli elnökeként 2010. júniusában bekövetkezett haláláig ő volt a terület doyenje. Kellőképpen indokolt és következetesen alkalmazott módszertani kiindulópontja, hogy a számtalan kölcsönhatás és érintkezés miatt nem választja el élesen egymástól a misszilis és a fiktív levél műfaját, s a kettőt együtt vizsgálja. Első eredményei már a hatvanas években ismertté váltak Magyarországon: a Törökországi levelek kritikai kiadásában Hopp Lajos hivatkozott egyik megállapítására, majd 1974-es tanulmányában részben az ő ösztönzésére kezdte meg a magyar levélíró hagyomány, az irodalmi levélforma változatainak, a levélírás elméletének és az irodalmi levél alkalmazásainak módszeres feltérképezését. A hagyatékában található dokumentumok tanúsága szerint személyes kapcsolatban is álltak egymással. Ebben a kötetben Bray azokat az 1959 és 2003 között készült, különböző helyeken megjelent tanulmányait gyűjtötte egybe, amelyek a misszilis levél franciaországi történetének kora újkori fejezeteit vizsgálják. A levélregény műfajával kapcsolatos dolgozatok az előszóban megfogalmazott elvárás szerint előreláthatóan külön kötetben kapnak helyet. Az öt tematikus csoportra osztott, közel negyven tanulmány összesen több mint húsz levélírót mutat be, jórészt a XVII. és a XVIII. századból, alkalomszerű kitekintéssel a korábbi és későbbi időszakokra. Az első részben a műfajra vonatkozó elméleti reflexiók kaptak helyet, a második részben a levélírás társadalmi, kulturális és materiális összefüggései állnak a középpontban. A harmadik, negyedik és ötödik részt az egyes levélírók munkásságát tárgyaló elemzések alkotják, Mme de Sévignéhez viszonyított kronologikus elrendezésben. Ez a szerkezet jól mutatja Bray fő célkitűzését: a hagyomány folyamatában megjelenő, abból különféleképpen részesülő, azt sokféleképpen variáló levélírók egyéni vonásainak módszeres feltárását. A Sévignéné előtti időszakból külön tanulmányok foglalkoznak például Roland de Lassus, Tristan L'Hermite, Guez de Balzac és Guillaume Colletet leveleivel. Mme de Sévigné kortársai közül több dolgozat vizsgálja Bussy-Rabutin, Mme de Maintenon és Charles d'Aubigné levelezését, míg az ezt követő időből Edme Boursault, Saint-Évremond, Voltaire, de Ligne herceg, Julie de Lespinasse és Isabelle de Charrière kapott önálló elemzést. A tanulmányok közös kiindulópontja, hogy a levelezés egyszerre párbeszéd, társadalmi gyakorlat és személyes szövegalkotás eredménye, s a dokumentatív jelleg és az irodalmi érték rendszerint együtt van jelen a misszilisekben. Bray minden esetben külön megvizsgálja a levélíró és a címzett