HELIKON - IRODALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 60. ÉVFOLYAM (2014)
2014 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Palkó Gábor: Archivológia. Wolfgang Ernst archívumai
318 TANULMÁNYOK tiszta térbelisége mellett érvel, az ellentét összeomlásának lehetőségét mégsem tudja egészen száműzni. Az emlékezet klasszikus művészete (ars memoriae) helyszínekből indul ki, sokkal inkább térhez, mint időhöz kötött. Az archívum egy bahtyini kronotoposz, és éppen különböző korokból származó dokumentumainak egyidejűsége miatt izgalmas. Ezt a szinkronitást csak az író munkája alakítja időbelivé tett történetté. (127.) Nehéz volna a térbeliség elsődlegességét és az időbeliség utólagos leválasztottságát ennél ambivalensebb érvvel alátámasztani. [A] mi szempontunkból az a lényeges, hogy e terminus egyértelműen kifejezi a tér és az idő (vagyis a tér negyedik dimenziójaként fölfogott idő) egymástól való elszakíthatatlanságát. [...] Az idő tulajdonságait a tér tárja föl, a tér viszont az időn méretik meg és töltődik föl tartalommal. E kereszteződések, a tér- és időbeli ismérveknek ez az összeolvadása határozza meg a művészi kronotoposz jellegét.11 Ha Ernst a kronotoposz irodalmi vonatkozását a (történettudományi) irodalomra alkalmazná, sokkal hatásosabb érvet kapna, Bahtyin maga is mindenekelőtt epikai kronotoposzok vizsgálata közben fejti ki a megidézett terminus köré szerveződő elméletet. Ha viszont, amint Ernst (nagyon is heurisztikusan, bár önellentmondó módon) az archívum térbeliségét jellemzi kronotoposzként, akkor le kell(ene) mondania a tér és az idő szembeállításának sematikus modelljéről. Ha ugyanis az archívum kronotoposz, akkor térbelisége már az előtt időbeliséget hordoz, hogy egy (időben, térben) rajta kívüli megszövegeződés temporalitással ruházná fel. Ahogyan Ernst az idő - a narratív történetírással azonosított - elvét elvitatja az archívum rendjétől és anyagától, ugyanígy jár el az azzal szinte azonosként kezelt fiktív minőséggel is. „A történelem diskurzusa olyan alakzatokat működtet, amelyek a narratív írásmódhoz, azaz a fikcióhoz közelítenek..." (129.). Közben azonban egy olyan történész érvelését idézi fel, aki - éppen ellenkezőleg - a fiktív helyét keresi az archívumban. Bármikor olvasom is ezeket ezeket a királyi kegyelmi és bocsánati leveleket - a francia levéltárak tele vannak velük - mindig rácsodálkozom e szövegek irodalmi minőségére, vagy, hogy úgy mondjam, „fiktív" karak 11 Mihail Bahtyin: A tér és az idő a regényben. Ford. Könczöl Csaba. In: M. B.: A szó esztétikája. Budapest, Gondolat, 1976, 257.