HELIKON - IRODALOM- ÉS KULTÚRATUDOMÁNYI SZEMLE 65. ÉVFOLYAM (2019)
2019 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Genette, Gérard: Fikcionális elbeszélés, faktuális elbeszélés
Gérard Genette Fikcionális elbeszélés,aktuális elbeszélés Ha a szavaiknak van jelentésük (még ha több is), úgy a narratológiának mindenfajta elbeszéléssel (akár fikcionális, akár nem) foglalkoznia kellene, legyen szó a narratológia tematikus megközelítéséről, amely a narratív diskurzus tanulmányozásával foglalkozik, vagy tematikus megközelítéséről, amely az e diskurzus által elbeszélt esemény- és cselekvéssorok elemzésével. Márpedig a narratológia két ága mindeddig csupán a fikciós elbeszélés módozatainak (allure) és tárgyainak szentelte szinte kizárólagos figyelmét; mindez pedig nem egyszerű empirikus választásból fakad, mely előítéletek nélkül, szándékosan és időlegesen hagyna figyelmen kívül bizonyos aspektusokat, hanem a fikciós elbeszélés implicit kiemeléséből, par excellence elbeszélésként, minden elbeszélés ideáljaként való hiposztazálásából. Az a néhány kutató - mint például Paul Ricœur, Hayden White, Paul Weyne - aki érdeklődéssel fordult a történelmi elbeszélés alakzatai és cselekményei felé, más-más tudományág perspektívájából tette: az időbeliség filozófiája, a retorika, az episztemológia felől; amikor pedig Jean-François Lyotard egy aktivista halálának zsurnalisztikai elbeszélését vizsgálta Az elbeszélő diszkurzus kategóriáival,s akkor inkább a fikció határait igyekezett felszámolni. Márpedig kétséges - akármilyenek legyenek is jelenlegi fázisunkban a fikcionális narratológia érdemei és hiányosságai -, hogy mellőzhetnénk a faktuális elbeszélés specifikus tanulmányozását. Az mindenesetre bizonyos, hogy a narratológia nem mentesülhet a végtelenségig az alól, hogy eredményeinek, sőt módszereinek alkalmazhatóságát egy mind ez idáig valójában fel nem tárt területen vizsgálja, amelyet korábban bármiféle tanulmányozás és indoklás nélkül csendesen bekebelezett. Ezzel az állítással értelemszerűen saját vétkemet is belátom, hiszen egykor 1 Ezt már Paul Ricœur is megállapította: Paul Ricœur, Temps et Récit, 3 t. (Paris: Éd. du Seuil, 1984), 2:13. Ezt a helyzetet fényesen szemlélteti két, nagyjából egyidejű Roland Barthes-szöveg: Roland Barthes, „Bevezetés a történetek strukturális elemzésébe" [1966], ford. Lőrincz Judit, in Szóművészet - társadalom: Válogatott tanulmányok, műelemzések, szerk. Lőrincz Judit, 21-26 (Budapest: Múzsák Könyvkiadó, 1993) és Roland Barthes, „Le discours de l'histoire" (1967), in Roland Barthes, Le bruissement de la langue: Essais critiques IV, 163-177 (Paris, Ed. du Seuil, 1984). Az első, kimondottan általános címe ellenére kizárólag fikciós elbeszéléseket vesz figyelembe, míg a második a „történelmi elbeszélés" és „fiktív elbeszélés" kezdeti antitézise ellenére teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a történelmi elbeszélés narratív aspektusait, amelyek in fine a 19. századra jellemző devianciaként vetendők el (Augustin Thierry), és amelyeket annak a francia iskolának az esemény-ellenes (anti-„événementiel") elvei nevében becsültek le - ami azóta... 2 Jean-François Lyotard, „Petite économie libidinale d'un dispositif narratif" (1973), in Jean-François Lyotard, Des dispositifs, pulsionnels, 179-224 (Paris: Bourgeois, 1980). 3 E korántsem kifogástalan melléknevet jobb híján használom (hiszen a fikció is tények láncolataiból áll), a tagadó (nem-fikció, nem-fikcionális) szókapcsolatok szisztematikus használatát elkerülendő, e szókapcsolatok ugyanis pontosan azt a kiváltságot tükrözik és tartják fenn, amelyet tanulmányozni szeretnék.