HELIKON - IRODALOM- ÉS KULTÚRATUDOMÁNYI SZEMLE 66. ÉVFOLYAM (2020)
2020 / 2. szám - KÖNYVEK - Bartha Judit: Mark Fisher: The Weird and the Eerie
290 KÖNYVEK ben különbözik a weirdtől és az eerie-től. Freud ugyanis amikor az unheimlich fogalmat annak ellentéte, a heimlich (ismerős, bizalmas, otthonos) felől magyarázta, az unheimlichban rejlő különöst a külsőből a belsőbe helyezte. Ennek komoly tétje volt számára: bizonyítani akarta, hogy borzongató élményeink végső soron mind olyan elfojtott (egykor a heimlich területéhez tartozó) infantilis komplexusokra vezethetők vissza, amelyek valamilyen trauma hatására aktivizálódtak, s ezáltal lehetőséget adnak a pszichoanalitikus vizsgálatra. Ezzel szemben Fisher azt állítja, hogy igenis létezik a különös (akár borzongató) élményeknek egy olyan spektruma, amely a külsőre vonatkozva nem találkozik a meghittséggel. Vagyis míg Freud unheimlichja feltételezi, hogy a külsőt a belső felől szemléljük, addig Fishernél a weird és az eerie azon alapul, hogy a belsőt a külső perspektívájából látjuk. Ezzel együtt a weird és az eerie nagyon különbözőek is, miként azt a könyv e fogalmakkal jelzett két nagy fejezete irodalmi, filmes és zenei alkotások hosszú során át igazolja. Fisher definíciója szerint a weirdet annak jelenléte idézi elő, amit sehová nem tudunk elhelyezni. Mivel azonban olyasmit hoz az ismerősbe/otthonosba, ami azon túl van, jelenléte valamiféle rendellenességnek tűnik. „A weird az, ami nem tartozik sehová." (10) „A weird entitás vagy tartalom olyan különös, hogy azt az érzést kelti, hogy nem kellene léteznie, vagy legalábbis nem itt kellene léteznie." (15) Ilyen módon megkérdőjelezi mindazon kategóriáink érvényességét, amelyeket mostanáig a világ értelmezésére használtunk. Fisher itt hangsúlyozza, hogy a weird megjelenése nem hiba, sokkal inkább a mi hiányos ismeretünk az, ami elégtelennek bizonyul a megragadásához és leírásához. Fisher hatalmas weird példatárának fontos szereplői Howard Phillips Lovecraft, a The Fall együttes és David Lynch. A lovecrafti mitikus weird az ősi múltból érkező istenekkel való találkozások során, az időstruktúrában végbemenő bizarr csavarokban vagy módosult tudatállapotokban jelenik meg. De a belsőnek a külsővel való szembesítése nem a rémület, hanem a pszichotikus elragadtatottság érzését váltja ki, amely azonban a hősöket az idegösszeomlás, a degenerálódás vagy a teljes pusztulás felé viszi. Ezt az elragadtatottságot Fisher a Jacques Lacan által leírt rouissance egyik formájának tekinti, amelyben az extrém, felfoghatatlan és kifejezhetetlen élvezet az öröm és a fájdalom elválaszthatatlanságában mutatkozik meg. A The Fall 1980-as évekbeli számaiban, például a Grotesque (After the Gramme) (1980) című albumán a szerző, a narrátor és a hősök kibogozhatatlanul összekuszált nézőpontja és ontológiai státusa, a felvétel folyamatának átszűrődő zaja, a Lovecraftot és más szépírókat idéző töredékes palimpszesztek a posztpunk hangzásvilág erőszakos jellegével társítva egy lehetetlen kompozítumban mutatják fel a groteszk weirdet mint alapvető létállapotot. Lynch 2000-es évek elején készült misztikus thrillerjeiben, a Mulholland Dűve-ban (2001) és az Inland Empire-ben (2006) az ontológiai furcsa hurkok (például a sokszorosan egymásba ágyazódó és állandó széteséssel fenyegető valóságos, álombéli és fiktív világok, a kibogozhatatlan labirintusokat nyitó küszöbök, vagy a saját illuzórikus tükröződéseikként megmutatkozó szubjektumok) szembesítenek minket a világba betörő ismeretlen külső erők idegenségével. A Lynch és a The Fall által kínált példák itt egyszersmind Fisher azon elképzelését is alátámasztják, hogy a weirdnek leginkább megfelelő művészi formák egyike a szürrealista/experimentalista montázs és kompresszió, amelyek több, egymással össze nem tartozó dolog akár rendellenesnek tűnő öszszekapcsolásával, illetve sűrítésével jelzik, hogy meglévő konvencionális formáink idejétmúlttá váltak. Az eerie Fisher meghatározása szerint ezzel szemben az, amit a jelenlét hiánya vagy a távollét hiánya hoz létre. „Az eerie érzete vagy akkor keletkezik, ha valami jelen van ott, ahol semminek sem kellene lennie, vagy akkor, ha semmi sincs jelen, amikor valaminek lennie kellene." (61.) Az eeme ezáltal a létezéssel és a nemlétezéssel kapcsolatos legalapvetőbb metafizikai kérdéseket érinti, amelyek egy ismeretlen természetű, mögöttes hatóerő létére engednek következtetni: „Miért van itt valami, amikor semminek sem kellene lennie? Miért nincs itt semmi, amikor valaminek lennie kellene?" (12). Ez az érzés a távollét hiányaként gyakran szokatlan állathangokhoz (például madarak rikoltása), míg a jelenlét hiányaként elnéptelenedett tájakhoz és romokhoz társul (például kietlen skót tengerpart, Stonehenge).