HELIKON - IRODALOM- ÉS KULTÚRATUDOMÁNYI SZEMLE 67. ÉVFOLYAM (2021)

2021 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Mary k. Holland: Realizmusok a posztmodernizmus idején és után

MARY­­. HOLLAND­­ REALIZMUSOK A POSZTMODERNIZMUS IDEJÉN ÉS UTÁN 237 dülállók századunkban és amelyekkel kapcsolatban a reprezentáció korábbi módjai inadekvátnak bizonyulnak.”10 Pam Morris „metonimikus realizmusa” ugyancsak új értelmezését nyújt­ja annak, hogyan változtatta meg a modern (vagy „kísérleti”) írásmód a rea­lizmus működését. Morris - inkább Hume-ot, mint Descartes-ot követve - térképezi fel a „felvilágosodás-ellenes diskurzust”, mely az identitást inkább viszonylatokba állítva, „beágyazódva”is érti, mintsem magányos lényként, s ennek eredménye egy új realista episztemológia, mely új esztétikát igényel. Morris Woolf Mrs. Dallowayát hozza fel példának, amikor amellett érvel, hogy a viszonylatokba állított szelf és világ reprezentációját nyújtó realiz­mus metonimikus, vagyis az individuális tárgyak és események nagyobb társadalmi struktúrákra mutatnak rá, ily módon gyakorolva kritikát felet­tük. Nem teljesen eltávolodva a realizmus ilyen felfogásától, a jelen könyv hasonló keretek között értelmezi a realizmust, vagyis mi is úgy látjuk, hogy ahogyan a szelf és a világ változik, úgy adaptálódnak hozzá a realizmus struktúrái és módszerei. S próbálunk részletes és átfogó magyarázatot adni az újonnan bevezetett formális eljárásokra, miért és hogyan használjuk őket (leginkább a negyedik és ötödik fejezetben, mely a kvantum-realizmussal foglalkozik). Az új realizmusokról való beszéd során némely kritikusok mély gyászt éreznek a régi realizmus halála miatt. James Wood gyalázatos „recenziója” Zadie Smith 2000-ben megjelent Fehér fogak című regényéről kiváló példa erre a taktikára. Ez egy igazi támadás nemcsak Smith, hanem Salman Rush­die, Thomas Pynchon, Don DeLillo és Wallace ellen is­­ annak a posztmo­dern irodalomnak nyújtja rövid összefoglalását, amely óvatosan átlépi a gen­der, a rassz és nemzet határát. Wood a „hisztérikus realizmus” fogalmát talál­ta ki arra, hogy leírja ezt az újonnan „megerősödött” műfajt, amelyen belül a regények a burjánzó történetmesélést „grammatikaként” konstruálják meg, a realizmusra hivatkoznak, noha „láthatóan kerülik a realizmust”, „inhumán” történeteket mesélnek, nem túl meggyőző karaktereket használnak, és mind­kettőt túlzásba viszik. Azt állítja, hogy ez a „fölösleg” a töréspontig feszíti a realizmust, hogy az - talán freudi módon - elrejtse a középpontjában tátongó ürességet. Wood érdekes módon azt várja olvasóitól, hogy tökéletesen egyet­­értsenek vele, dacára a fenti szerzőkre irányuló bőséges kritikának (talán a legkevesebbet Pynchon kapott, de még DeLillónak is jutott belőlük), ráadásul 10 Uo., 41-42. 11 Pam Morris, „Making the Case for Metonymic Realism”, in Birke and Butter, Rea­lism in Contemporary Culture..., 13-32, 16.

Next