HELIKON - IRODALOM- ÉS KULTÚRATUDOMÁNYI SZEMLE 67. ÉVFOLYAM (2021)

2021 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Blakey Vermeule: Elbeszélés, érzelmek és a megérdemelt sors elmélete

BLAKEY VERMEULE/ ELBESZÉLÉS, ÉRZELMEK ÉS A MEGÉRDEMELT SORS ELMÉLETE 407 Az a magyarázó erő, amelyet a történetek kínálnak, gyökeresen más jellegű, mint az oksági magyarázatoké, és radikálisan eltérő megértést eredményez. Valójában az elbeszélés oly mértékben különbözik a ka­uzális indoklástól, hogy nem is lenne szabad magyarázatnak hívni, mi­vel ez csak fokozza az imént említett projekciós hibát.22 A projekciós hiba abban rejlik, hogy tévesen úgy tekintjük a történet érzel­mi feloldásából eredő megelégedésünket, mint a valós események oksági meg­értését. Welleman szerint ha az emberekben erősítjük az ilyen protekciós hibát - például amikor manipuláljuk az érzelmeiket egy politikai beszédben, vagy ha a történetmesélés naiv ünnepét üljük a tárgyalóteremben, esetleg kijelent­jük (Hayden White módjára), hogy a történelem objektivitása valójában fikció -, akkor alig szembetűnő, mégis olcsó trükkel élünk. Víziója tehát tágas és etikus. A jó élet olyan, mondja, „amelyben sikerül összebékítenünk a racioná­list a jelentéstelivel, vagy legalábbis minimálisra csökkentenük a közöttük ki­alakuló ellentmondást” - azt az ellentmondást, ami az aktuális történések megértése és a történtekkel kapcsolatos érzelmeink között feszül. Az utóbbi típusú jelentést - a narratív jelentést - egyáltalán nem szabad leértékelni (mi­ként ezt a „projekciós hiba” terminus sugallja). A narratív magyarázat a meg­értésnek egy másik területéhez tartozik, mint az oksági kapcsolatok, ez utóbbi ugyanis, ahogy Welleman helyesen jegyzi meg, anélkül is szoros mintázattá formálható, hogy egy jól formált történetet adna ki. Röviden: a jó történeteket a zsigereinkben érezzük. Vagy a kognitív hajla­mokról szóló irodalom közhelyével fogalmazva: azokhoz az automatikus fo­lyamatokhoz tartoznak, amelyeket nem vagyunk képesek tudatosan kontrol­lálni. Ám amennyiben Vellemannak igaza van, sokkal többet lehetne és kelle­ne arról a különös érzelmi hatásról beszélnünk, amelyet az elbeszélések keltenek bennünk. Milyenek azok a történetek, amelyek zsigeri hatással van­nak ránk? És pontosan honnan ered ez a zsigeri hatás? Napjainkban már erre is irányulnak kutatások. A has - vagyis azok az automatikus folyamatok, ame­lyekre csak halványan és időszakosan figyelünk fel - valójában hatalmas fa­lánk szörnyeteg. Önműködő feldolgozó kapacitásaink sokkal kiterjedtebbek és erősebbek, mint csekély képességeink nyalábja, amelyet észnek nevezünk, és amelyhez az oksági gondolkodást hagyományosan hozzárendeljük. Sokáig elfogadott metafora volt a józan észt a jéghegy csúcsának tekinteni, azonban 22 Uo., 32-33.

Next