Háború-Krónika, 1877-1878 (1-87. szám)
1877 - 1877 / 31. szám
Szenvedtek, úgy, hogy összes számuk nem tehető többre 10 ezer embernél. Ily körülmények közt csakis a parancsnok képessége segíthetett volna a váron. Husszein Hamiferik pasa a vár jelenlegi parancsnoka Beisz Ahmed Fazil pasa után foglalta el ez állását, midőn elődje Janiklárnál megsebesült. Akkor elég jól védte a várat, ami nem is volt oly nehéz, mert az ellenség támadása is gyönge volt. De midőn arról volt szó, hogy az ellenség erejéről és szándékairól szerezzen tudomást, hogy az ellenségnek lehetőleg legnagyobb erejét kösse le a vár falai alatt, és az ellenségnek minél több kárt okozzon : erre Husszein Hami erőtlennek bizonyult, ámbár akkor elég helyőrség fölött rendelkezett, és legyőzetlen, habár gyönge sereg táborozott közelében, oly szándékkal, hogy fölmentse a várat. Husszein Hami már akkor se volt képes kielégíteni a legszerényebb kívánalmakat sem, melyeket oly vár parancsnokától lehetett várni,mint Karsz; ezt annál kevésbbé lehetett most várni, midőn a viszonyok hasonlítatlanul súlyosabbakká lettek.» Egy angol lap Karsz eleste alkalmából ezt írja : Karsz ázsiai hírneves erős hely. Ismerik azt a Kaukázus havas bérczeitől Arábia déli széléig , a Középtengertől a Gangesig. Hajdan a nagy események híre lassan terjedt el. Most egy pillanat alatt villámsebesen repül a hir a világ egyik részéről a másikig, és mindenki, legyen az nagy vagy kis ember, egyszerre kapja meg a hírt. Kétségkívül Karsz elestét tudják már Teheránban, Kabulban és Benaresben ép oly jól, mint Londonban vagy Szt.Pétervárott. Északra újabb ösztönt fog az nyújtani a hódítási vágynak ; keleten azt fogják ebből következtetni, hogy Anglia napja lenyugvóban van; hogy régi bátorsága elvész; hogy nem mer szembeszállni Közép-Ázsia hódítójával, és hogy közéig az idő, midőn mindenkinek magára kell gondolni. S nem is lehet tagadni, hogy Anglia mostani politikája okot ad erre. A kelet tudni fogja azt, hogy Oroszország alázott meg minket, nem a pasák. És igy uralmunk alapja szép lassan aláaknáztatik. Ösztönszerüleg érezni fogják azt, hogy mi megszűntünk politikai hatalom lenni, s hogy sentimentális nép lettünk, mely büszkeségét helyezi ugyan abba, hogy van nagy birodalma, de hiányzik nála a bátorság és a belátás, hogy hatalmát fentarthassa. Ilyen értelme van a «feltételes semlegességnek», ha az még továbbra is összefont karokkal nézi, mikép osztozik meg a három császár Törökországon, s mikép készül ezek egyike oly állást elfoglalni, melyről halálos sértést tehet a britt birodalmon. Ha az angol nép fel akarja adni hírnevét s messze terjedő uradalmait, pusztán azért, mert Törökországot nem kormányozzák jobban mint Oroszországot, akkor hasztalan az írás a falra, ezzel nem menthetjük meg. De ha az angol nemzetből a gazdaság, félelem és fényűzés még nem ölte ki a régi fajtulajdonokat, akkor azonnal tudatnia kell akaratát, nehogy későn legyen okos. Oroszország virtuálisan már meghódító Armeniát; Persia uralma alá esik, a keletnek, nyugatnak és délnek menő utak nyitva vannak előtte. India elfojtott izgalomtól fog remegni, melyet semmiféle éhségleirás nem csillapíthat le ; a czár a Dardanellákhoz vezető úton van és a Nelsonok s Pittek Angolországa nyugodtan szemléli a drámát sentimentális habozó állapotban!» * Karsz vára eleste alkalmából érdekes adatot említenek föl a török erősségnek a krími háború idejében történt ostroma idejéből. «Karszot nem lehet rohammal bevenni», ez volt akkor az axioma barát és ellenség szájában. Csakhogy akkor Karszot oroszlánok védelmezték. Kursid pasa (Guyon tábornok) teljes öntudattal viselte e nevet (mely szó szerint oroszlánt jelent), Iszmail pasa (Kmethy) derék társa volt neki s Williams angol tábornok Karsz védelméhez Anglia becsületét kötő. Magyarok és lengyelek, kik a hazájuk elvesztése fölött nem ismertek más érzelmet mint a rabló elleni gyűlöletet, mind úgy harczoltak, mint olyan emberek, kiknek nincs mit elveszteniök többé, de elpusztulások előtt boszut akarnak állani életük boldogságának elrontóján. Karszot nem lehet rohammal bevenni; ezt kénytelen volt elismerni Muravieff is, ki nem sok teketóriát csinált akkor, midőn katonái életének föláldozásáról volt szó. A czártól azonban parancs érkezett, hogy Karszot be kell venni. A történelem ismeri az 1855. szept. 27-iki napot, midőn a Takma erődre intézett roham az oroszok 12.000 embernyi veszteségével visszavezetett. Ki ismeri azonban Topál Musztafa nevét, azon sánta török parasztot, ki az oroszok e vereségének közvetett okozója volt ? Musztafa Azad falubeli lakos volt, ki az oroszok elől nem menekült be Karszba, mint a községbeliek, hanem megmaradt házában. Azad nemsokára főhadiszállásuk jön az oroszoknak, s Musztafát az egyetlen törököt apró szolgállattételre használták a főhadiszállás tisztei. Mint ilyennek, nem maradt előtte ismeretlen a fő támadás napja és helye. Musztafa csak azon gondolkozott, hogyan jusson be Karszba; az őrök a muszka tábor körül mindenütt meg voltak kettőztetve, s senkinek élve ki nem lehetett jutni. A fővezér sátora elé egy segédtiszt érkezett egykor, s Musztafa elősietett, hogy lova kantárát megfogja. A török észrevétlenül tüzes taplót dugott a ló fülébe s az állat dühödten rohant ki egyenest a karszi síkságra. Musztafa teljes erővel futott utána. A belső őrök még kieresztek, de a külsők már szigorúbban vették a parancsot, s lelőtték a futó lovat. Musztafa azonban annál jobban szaladt. Golyók fütyültek körülötte, de ő nem gondolt velük. Egy golyó lába ikrájába fúródott, elvitte magával az első török őrsig, honnét aztán félholtan szállították a szegényt Kursid pasa elé. Musztafa Topái (ki ettől fogva kapta a topái — sánta melléknevet) elmondá Guyonnak, amit tudott, s így történt, hogy a tervezett orosz támadás óriási veszteséggel visszavezetett.» Franklin-Társulat nyomdája. Dél.