Hadi és más nevezetes történetek, 3. kötet (1790)
a» **››ο•* nek. Látom, hogy ezen hibának meg orvoslására sok helyeken Magyar Nyelv’ Mestereket vesznek fel — e’ jó , de Tselédeket is Magyarokat kellene felvenni; mert külömben a’ mit építenek egy felől, azt más felől magok el rontják; a* mit nyernek a* réven, el vesztik azt a’ vámon. — Mennek is már némelly felföldi Uraságok e’ részben követésre méltó jó példával elöl, mert tsak magából Szathmár Vármegyéből, több Magyar Cseléd takarodott kívánságokra hozzájok 2oerig valónál. — Már tavaly, Eperjesen létemben, édes érzékenségekkel teltem el, midőn hallottam, melly tisztán beszéllnek magyarul a* Tábla Elölülője’ M. Sirmay Ur’ Fiai; és ez honnan volt? Nem onnan bizonmyára egyedül, hogy az úr és az Aszszony tökélletes Magyarok (mert hány Magyar Szüléknek Magzataik siketek a’ Magyar Nyelvnek értésére, és némák annak beszéllésére), hanem mivel több volt az említett Úr’ Házánál a’ Magyar, mint fém a’ Tót Tseléd. — Erre a’ Kérdésre: „Hát a’ Tót Tselédet hova tettzük?** könnyű a’ Felelet: „Le kell az Alföldre küldeni.** — De azt mondod: ha igaz az, hogy a’ Tseléd a* házi nyelvnek Mestere — félő, hogy a’ Tót Tseléd Debrecent, Ketskemétet vagy Kőröst is Tóttá ne tegye. Soha sem kell ettől tartani Barátom, mert csak úgy történhetne meg, ha a* Tót Tseléd nagyobb fiammal fogna ezentúl lenni az Alföldön, mint a Magyar — annyit pedig bajoskászól