Hadifogoly Híradó, 1998 (7. évfolyam, 1-5. szám)

1998-10-01 / 5. szám

Említést tett az augusztus 20-i Mátyás templomban megtar­tott ünnepi miséről és koszorúzásról. A nemzetközi - már meglévő és fejlődő - kapcsolatokról Tarczai Béla elnökhelyettes szólt. A Nemzetközi Szövetség elfogadta jelentkezésünket. Felvételünk esetén az évi tagdíj 60-70 ezer forintnak megfelelő deviza lenne. A szövetség jogot kapott a hadifogságban eltöltött idő igazo­lására. A Hadisírgondozó Intézet szerint Magyarországon jelenleg 16 helyen van németek által gondozott katonateme­tő. Palotás Mihály közölte, hogy új jogszabály szerint a hadi­fogságban elhaltak hozzátartozói - feleség, gyermek - egy­szeri juttatásban részesülhetnek. Ezidáig a szövetségben mintegy 40-50 ilyen igazolást adtak ki. A „nyugati” hadifoglyok debreceni találkozójáról Köves Imre adott tájékoztatót, amihez a továbbiakban többen hozzá­szóltak, de megerősítették azt az álláspontot, hogy a szö­vetség tagságának - és vezetőségének - álláspontja: „nem teszünk különbséget nyugati és keleti hadifogoly között''. Többen szóltak pezsdülésről (Borsod, Békés megyei), de ugyancsak többen arról, hogy az emberek egyre fáradtab­bak, érdektelenek, vezető szerepet nem vállalnak (Nagykáta, Somogy). Dr. Papp Tibor beszámolt a dokumentum-kötet kéziratának elkészültéről és nyomdába adásáról. Továbbá a megyei szer­vezetek adatait kérte szövetségünk megalakulása és műkö­dése feldolgozásához. A továbbiakban megállapította: „lük­tető fázisba" került a szövetség tevékenysége. „Vagyunk, létezünk, kiléptünk az ország határain túlra, és még most jön a világszervezethez való csatlakozásunk." A résztvevők szinte valamennyien hozzászóltak a napirendi pontokhoz, illetve a beszámolóhoz és a nemzetközi kapcso­latok kiszélesítéséhez - amit mindenki helyeselt. Az egyéb feltevések között megemlítendő, hogy Debrecen­ben október végén megtartandó közgyűlésen dől el, legyen­­­ továbbra is szervezet. A békéscsabaiak „regionális össze­jöveteleket" tartanának helyesnek. Borsodban rendkívül élénk a hadifogoly társadalmi élet, a békési példát pedig a jelenle­vők „példaértékűnek” tartották (nők, fiatalok bevonása a klub életébe.) Cseh József elnök bejelentette, hogy ebben az évben még egy értekezletet kell tartani, amin remélhetőleg újabb ered­ményekről lehet számot adni. Antalfy István Visszapillantás augusztus 20-i nemzeti ünnepünkre és a hadifogoly „EMLÉKMISÉRE” Mivel a Híradó legutóbbi száma augusztus első napjaiban jelent meg, nem tájékoztathatott az augusztus 20-i nemzeti ünnepünkről. Ennek pótlásaként jelen sorokban kíván Bajtársi Szövetsé­günk ennek eleget tenni, hiszen augusztus 20-a ma már hivatalosan is alkotmányos nemzeti ünnepünk sorába emel­tetett és nemcsak Szent István első királyunk ünnepe, ha­nem a magyar államiság alkotmányos megteremtésének is ünnepe. Hogy a kettő egybeesik, az külön adománya nem­zeti létünknek. Szent István karizmatikus egyénisége, sze­mélyes nagysága és igazi államférfiúi bölcsessége tette le­hetővé, hogy a kalandozások során megfogyatkozott ma­gyarság új hazájában, itt, a Kárpát medencében az európai népek sorába beilleszkedjék. Reálpolitikai érzéke tudta, hogy csak a kereszténység felvételével tudja népét átmenteni a jövőbe, megkezdte hát nagy munkáját a magyarság keresz­tény hitre térítését. Ez volt az alap, amelyre építhetett. Hatal­mas munka volt, hiszen a magyarság közül, a nép vezetői közül is voltak nagyon komoly ellenzői a keresztény hit fel­vételének. Azonban István legyőzte valamennyijüket. Ebben bizonyára segítette származástudta, hiszen élt a Turul mon­dán kívül a hun hagyomány és Attila örökének tudata. Az augusztus 20-i ünnepséghez kapcsolódóan, mi, volt ha­difoglyok a Bajtársi Szövetség rendezésében, Pál Lajos litkei bajtársunk kezdeményezésére és javaslatára e napon déle­lőtt 11 óra után a Budapesti Mátyás templomban tartott ün­nepi szentmisével emlékeztünk meg a hadifogságból való hazatérésünk 50 éves évfordulójáról. Ez az 50 éves évfor­duló ugyan csak egy jelképes dátum, mivel a fogságból való hazatérés 1945-től kb. 1954-ig tartott. Zömmel azonban a hazatérés az 1947 és az 1948-as években történt, így került sor a hazatérés átlag évének számítható 1998-as évre. An­nak ellenére, hogy előző Híradónkban még nem tudtuk ezt az évfordulót közhírré tenni, az ünnepi misén megjelent baj­társak és hozzátartozóik megtöltötték a templomot és így igazi, bensőséges ünneppé formálódott ez a megemléke­zés. Ezért elsősorban ismételten köszönetet kell mondanunk Pál Lajos litkei bajtársunknak. A Mátyás templomban tartott istentisztelet befejezésével a Bajtársi Szövetség vezetői, számos tagtársunk és hozzátar­tozóikkal együtt a Hadtörténeti Múzem udvarában lévő „Ha­difogoly Emlékműhöz vonultak és megkoszorúzták az ugyan­csak Pál Lajos által adományozott babérkoszorúval az em­lékművet. Palotás Mihály Bajtársaink megnyilatkozása szóban, írásban Részlet egy hosszabb tanulmányból, amelyet - más céllal, más felhívásra - Megyer Szabolcs bajtársunk írt, aki a Hír­adó szerkesztője is volt, amíg vissza nem vonult. „1993 márciusában - hívó szóra - beléptem a Volt Hadifog­lyok Bajtársi Szövetségébe. Egyben a szövetség lapjának, a Hadifogoly Híradó szerkesztőségének is tagja lettem. Itt ta­lálkoztam azzal a korosztállyal, amelyet kötelező katonai szol­gálatra bevonulásom idején ismertem meg. Az elég gyakori közgyűlések, vezetői értekezletek azt mutat­ják, hogy az 50 évvel ezelőtt halk és szűkszavú legényekből bőbeszédű, elhallgatni szinte nem is kívánó, koros urak let­tek. Olyanok, akik szeretnek javaslatokat tenni, többször is felszólalni, hevesen vitatkozni, a lap számára írni még kész­ségesebbek." „A bőbeszédűség általában az idős kor velejárója. De más­ként beszél a szovjet fogságban éhező, szomjazó, gyenge­ségtől szenvedő, éppen csak életben maradt ember, aki nem érte el a tiszti rendfokozatot és így került fogságba. És másként az értelmiségi bajtársra jellemző választékosság, gazdagabb szókincs.” „Idős bajtársaim - sorstársaim - közül sokan az élő szó helyett szívesebben írnak 3-8 évig tartó pokoljárásukról, mert élményanyaguk van bőven, és várva várt hazatérésük, ha sok esetben csonkán, betegen is, valóra vált. „Írnak szívesen, hiszen megjelent cikküket büszkén muto­gatják az Isten háta mögötti kis falujukban. Képesek, talán reszketeg kézzel, akár 20 oldalt is papírra vetni, netán há­romszázat legépeltetni. Arra is akad példa, hogy egyszerű,­ ­ 1998. október

Next