Haditechnika 18. (1984)

1984 / 1. szám - KÖNYVSZEMLE

Nagy István György-Szentesi György A Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó haditechnikai kiadványainak sorában a legjellegzetesebb fegyvereket, fegyver­­rendszereket, haditechnikai eszközöket bemutató ún. típuskönyvek időszakon­kénti megjelentetése kiemelt helyen szere­pel. Ez a könyv a sorozat harmadik tagja. A haditechnika iránt érdeklődő olvasóink­kal már most közölhetjük, hogy 1985-ben a „Hadihajók. Típuskönyv" és 1986-ban a „Katonai repülőgépek, helikopterek. Típuskönyv II." és a „Lövészfegyverek. Típuskönyv" című munkát adjuk ki. Ilyen jellegű könyv a hazai könyv­kiadásban még egyáltalán nem jelent meg, s a rakétaelmélettel és technikával foglal­kozó magyar nyelvű munka is évtizednél régebben látott napvilágot. A könyv szerzői Nagy István György oki. gépészmérnök és Szentesi György mérnök alezredes - a téma kitűnő ismerői, a szakirodalom ismert művelői — a könyv első részében a rakéták, a rakétafegyverek történetét tekintik át. A történeti bevezetőt a rakétaelmélet és a technika fontosabb kérdéseinek áttekintése követi. Ennek szükségességét az indokolja, hogy az olvasó a típusismertetésben sok ismétlődő fogalommal (hajtómű, tolóerő, irányítás stb.) találkozik, ezek megismertetését szolgálja ez a fejezet. A következő fejezet a rakéták különböző szempontok szerinti osztályozása. A második rész a tulajdonképpeni típus­ismertetés. A szerzők öt fejezetben (hadá­szati rakétafegyverek, a szárazföldi harc rakétafegyverei, repülőgép- és hajófedél­zeti rakétafegyverek, légvédelmi rakéták, űrhajózási hordozórakéták), mintegy 250 rakétatípust mutatnak be a feladat, ezen belül a gyártó országok ábécésorrendjé­ben és a fejlesztés időrendjében. A függe­lékben csapásmérő robotrepülőgépek át­tekintése található. A rakétatípusok közül elsősorban azo­kat a rakétákat mutatják be, amelyek a kö­zelmúltban és jelenleg széleskörűen el­terjedtek vagy technikatörténeti szempont­ból jelentősek. A típuslapok az adott rakéta kifejlesztését, műszaki leírását és a legfontosabb harcászati-technikai, vala­mint hatásadatait tartalmazzák egy nézeti rajzzal és egy-két fényképpel együtt. A könyvet a valamennyi bemutatott típusra utaló tárgymutató teszi teljessé. Az igen sok rajzzal és fényképpel illuszt­rált könyvet a fegyveres erők és testületek tisztjeinek, tiszthelyetteseinek, a katonai főiskolák és az Akadémia tanárainak és hallgatóinak, valamint a haditechnika kérdései iránt érdeklődő olvasóknak ajánljuk. (Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1983. Ára 88.- Ft) Szabó Sándor Rakétafegyverek, űrhajózási hordozórakéták Típuskönyv Cikkpályázat az 1984. évre A Haditechnika szerkesztősége az elmúlt évek gyakorlatá­hoz hasonlóan ismét pályázatot hirdet haditechnikai ismeret­­terjesztő cikkek megírására. A pályázati feltételek az alábbiak: 1. Csakis eredeti, nyomtatásban eddig meg nem jelent munkákkal lehet pályázni. A pályázat témakörei nem kötöttek, a cikkek témáját a pályázók a haditechnika bármely szakterü­letéről szabadon választhatják. Elsősorban azonban az olvasók minél szélesebb körének érdeklődésére számottartó hadi­­technikai ismeretterjesztő jellegű cikkeket várunk. Különösen az olyan témájúakat, amelyekkel folyóiratunk eddig keveset, vagy egyáltalán nem foglalkozott. A szerkesztőség különös érdeklődéssel várja a hazai témájú, illetve a gyakorlati tevékenységet elősegítő, valamint a hazai haditechnika-történettel foglalkozó pályaműveket. Ezeket az elbírálás során a bíráló bizottság kiemelt figyelemmel kíséri, s a hasonló színvonalú anyagokkal szemben előnyben része­síti. 2. A pályamunkákat 1984. szeptember 1-ig a Haditechnika szerkesztőségéhez kell megküldeni. Postacím: Budapest, Pf. 26. 1525. 3. Mivel a Haditechnika nyílt terjesztésű, postai árusítású folyóirat, ezért a pályázatra csak nyílt, nyilvántartási szám nél­küli anyagokat fogadunk el. A beküldött, de a nyílt közlés fel­tételeinek nem megfelelő cikkek a pályázaton nem vehetnek részt. 4. A beküldött pályamunkák terjedelme a­­ szövegrészben - a papír egyik oldalára gépelve - ne haladja meg a 6-8 szab­vány oldalt. Egy szabvány oldalon 2-es sortávolsággal, nor­málbetűs géppel írva 30 sor legyen, soronként 60 leütéssel. Rajz, fénykép vagy táblázat száma nincs korlátozva. Kívánatos, hogy a pályaművek bőséges illusztrációs anyagot is tartal­mazzanak. Külföldi nyílt forrás esetében elegendő a képanyag lelőhelyének pontos megjelölése. A pályaművet irodalomjegy­zékkel kell kiegészíteni. Az illusztráció nélküli, vagy kevéssé illusztrált pályaművek az elbírálás során mindenféleképpen hátrányba kerülnek. 5. Csakis jeligével megjelölt anyagok vehetnek részt a pá­lyázaton. A pályázó nevét és címét a mellékelt - kívülről ugyan­csak jeligével ellátott - lezárt borítékban kell feltüntetni. Ma­gán a pályamunkán a szerző neve semmilyen formában sem szerepelhet. Ha a munka e feltételeknek nem felel meg, a pályázatban nem vehet részt, de a szerkesztőség közlésre be­küldött cikknek tekinti. A jutalmazásban vagy dicséretben nem részesített pálya­munkák jeligés borítékait felbontás nélkül, a pályamunkával együtt megsemmisítjük. Kéziratok, képek és rajzok megőrzésére és visszaküldésére nem vállalkozunk. A jutalmazott vagy dicséretben részesített pályamunkák közlési jogát a szerkesztőség fenntartja magának. A közlés szándékáról, valamint az esetleg szükséges változtatásokról, a kiegészítésekről a szerkesztőség a szerzőt értesíti. A pálya­díjtól függetlenül a közlésért a szerzőt tiszteletdíj illeti meg. A folyóiratunkban közlésre nem kerülő cikkek közlési jogával a pályázó szabadon rendelkezik. A pályamunkák elbírálása: A pályamunkákat a Haditechnika szerkesztő bizottságának elnöke által kijelölt bizottság bírálja el. A jutalmak odaítéléséről a bizottság dönt. Kitűzött jutalmak: egy első (5000 Ft), egy második (3000 Ft) és két harmadik (2000 Ft) díj. A díjazásban nem részesült, de közlésre alkalmas pályamunkák beküldői dicséretben és közlés esetén felemelt tiszteletdíjban részesíthetők. A szerkesztőség HADITECHNIKA 39

Next