Haditechnika 27. (1993)
1993 / 1. szám - HADITECHNIKA-TÖRTÉNET
A japán haditengerészet repülőgép-hordozói I. A japán haditengerészeti repülés kezdeteit - a brit flottához hasonlóan - 1912-re tehetjük. A haditengerészet három hadnagya Franciaországban, kettő az Egyesült Államokban, a Glenn L. Curtiss repülőiskolán kezdte meg repülőkiképzését. Egyikük az a Csikuhei Nakajima volt, aki később megalapította a nagy hírű, haditengerészeti repülőgépeket gyártó Nakajima céget. Időközben a haditengerészet megvásárolt két brit építésű Maurice Farman repülőcsónakot és egy amerikai Curtiss kétfedelű repülőcsónakot. 1912. november 2-án az újonnan végzett tengerészpilóták végrehajtották első repülésüket a Jokoszuka haditengerészeti bázis közelében. 1913-ban a repülők megkapták a 7600 ts VAKAMI JAMARU haditengerészeti teherszállító hajót. Vízi repülőgépeket ellátó bázishajónak alakították át, nevéből elhagyták a „maru” szót, így a hajó igazi hadihajóvá vált, már nevében is. Felépítését és üzemeltetési rendszerét tekintve leginkább az amerikai AV-osztályú vízi repülőgép-segédhajókhoz hasonlítható. Összesen négy vízi repülőgép (repülőcsónak) szállítására, illetve üzemeltetésére volt képes. A nyílt tengeri vízirepülőgép-kiképzés még 1913-ban megkezdődött. A VAKAMIJA és repülőgépei 1914. szeptember 1-jétől részt vettek a Német Császári Haditengerészet elleni hadműveletekben. Német repülőgépek hiányában a „totális” légi fölény a japánok birtokában volt. Egy német aknarakó hajót el is süllyesztettek a Csingtao körüli vizeken. A japán haditengerészet vezetői ismerték fel legkorábban a repülőgépek fontosságát a tengeri harcokban, ennek ellenére a világon csak másodikként (a brit HMS HERMES után) kezdtek repülőgéphordozó építésébe. A repülőgéphordozóépítési program mellett igen jelentős helyet foglalt el (brit mintára) a vízirepülőgép-anyahajók építési programja is, melynek révén a világ második legnagyobb anyahajóflottáját hozták létre. I. Japán vízirepülőgép-anyahajók és -szállítók A már említett VAKAMIJA vízirepülőgépsegédhajón kívül 1924-re szolgálatba állították a NOTORO és a CUKUMI anyahajókat; 1933-ban a KAAMOI, 1938-ban a CSIJODA és CSITOSZE testvérhajókat; 1939-ben a MIDZUHO, 1942-ben a NISSZHIN és AKICUSIMA anyahajókat. A második világháború idején, a repülő- 1993/1 HADITECHNIKA 47