Haditechnika 28. (1994)

1994 / 2. szám - Dr. Solymosi József: Korszerű sugárvédelmi mérőrendszerek I.

Korszerű sugárvédelmi mérőrendszerek I. Dr. Solymosi József, Budapesti Műszaki Egyetem, Fizikai Kémia Tanszék A Magyar Honvédség és a társ fegyveres testületek technikai eszközrendszerének tervezett korszerűsítése megköveteli, hogy elméletileg és műszaki-gazdasági szempontból is jól megalapozott, világszínvonalú eszköz- és eljárásrendszerek lépjenek a régiek helyébe. Szerkesztőségünk - folytatva a mérgező harcanyagok kimutatásával elindított sorozatot (ld.: XXVI. évfolyam, 4. szám) - ezúttal a korszerű sugárvédelmi mérőrendszerek bemutatására vállalkozva kérte fel a tapasz­talt szerzői hármast: Deme Sándort, a fizikai tudomány kandi­dátusát, a KFKI AEKI Sugárvédelmi Laboratórium helyettes vezetőjét, Solymosi Józsefet, a had(műszaki)­tudomány dok­torát, a BME Fizikai Kémiai Tanszék Izotóplaboratóriumának vezetőjét és Virágh Elemért, a fizikai tudomány kandidátusát, a Paksi Atomerőmű Rt. sugárvédelmi osztályának vezetőjét. Mindhárman több évtizedes alkotói tapasztalattal rendelkez­nek a sugárvédelem gyakorlati alkalmazása területén. A szerzők által a „civil” sugárvédelemben elfogadott rend­szerezés alapján összeállított ismertető anyag - szándékunk szerint - jó szolgálatot tehet az MH és a társ fegyveres testületek (BM TOP PV) részére a korszerű sugárvédelmi (eszköz- és eljárás) rendszerek kifejlesztésének ésszerű meg­tervezéséhez. A Szerkesztőség Bevezetés A reguláris szervezetek (fegyveres testületek) sugárzásmérő eszközeit alapvetően ugyanolyan rendszerezésben vizsgál­hatjuk, mint a „civil” sugárvédelem felépítését, eszköz- és módszertárát. Célját tekintve mutatkozik némi különbség, hiszen a „kato­nai” sugárzásmérő rendszerek rendeltetése alapvetően a nukleáris baleset-elhárítás feladatkörébe tartozik. Rendszer­­technikailag azonban ez nem jelent elvi különbözőséget (su­gárvédelmi szempontból), csupán az eszközök konstrukciója („strapabírása”) és tervezett alkalmazása tekintetében mutat­kozik némi eltérés. Mindezt a katonai rendszerek felépítésénél kell figyelembe venni. A katonai sugárzásmérés „eredeti” rendeltetése - a hatva­nas évektől kezdve Csernobilig - az ún. tömegpusztító fegyve­rek elleni védelem. Ezen belül konkrétan az atomfegyver másodlagos hatásai közül a prompt sugárhatás (neutron- és kemény gamma-sugárzás) mérése és értékelése, a nagy kiterjedésű, kontaminált területek prognosztizálása, a sugár­felderítés végrehajtása, az elnyelt dózisok mérése, az ésszerű tevékenység megtervezése (előre megadott dóziskorlátokkal), ill. kontrollált végrehajtása - képezték a fő feladatot. Csernobil óta jelentősen megváltozott és átértékelődött a katonai sugárvédelem célja, rendeltetése, helye és szerepe. Első helyen mindjárt nem is Csernobil, hanem a vele időben egybeeső világpolitikai változások következményét, nevezete­sen az enyhülést kell említeni. Ezzel a katonai sugárvédelem alapvető rendeltetése a nukleáris (atomerőművi) baleset-elhá­rítási feladatok végrehajtása lett. Csernobil közvetlen hatásaként általában a katonai mérő­műszerek ún. „érzékenységnövelését" szokták emlegetni. Ez azonban véleményünk szerint csak egy - bár nagyon fontos -, a HADITECHNIKA 1994/2 de mégsem egyedüli üdvözítő alkotóeleme a „Csernobil­­szindrómának” a sugárzásmérésben. (Bár szindrómának in­kább azt lehetne nevezni, ha a szólás szerinti tábornokok gyanánt „az előző háborúra készülnénk”.) Ez azonban távol áll tőlünk. Ezért a katonai sugárvédelem egészét a „civil” sugárvédelem integráns részeként vizsgáljuk, hiszen ez Csernobil legfőbb tanulsága számunkra: nincs és nem létezhet két vagy több, egymástól független sugárvédelmi (sugárzásmérő) rendszer, csakis egy és egységes létezhet egy országban. Az pedig csak akkor lehet életképes és adott esetben „ütőképes”, azaz kritikus helyzetben is működőképes, ha azonos elvek alapján, egy és egységes rendszer részeként épül fel. Helytálló ez a megállapítás akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy pl. az atomerőművi gyakorlatban a „civil” sugárvédelem tagozódása: munkahelyi és környezeti, illetve a szervezeti tagozódás: üzemi és hatósági. A katonai sugárvédelem szervezeti tagozódását, alárendelt­ségi viszonyait pedig rendeletek, utasítások és parancsok szabályozzák. A dolognak ez a része nem a mi asztalunk, ezzel nem kívánunk foglalkozni. Ami viszont a sugárvédelem szakmai részét illeti, a tevé­kenységi rend, az eszközök és módszerek rendszere - mindez nem nélkülözheti a „civil” sugárvédelem területén, főként az atomerőművek üzemeltetési gyakorlatában felhalmozódott óriási tapasztalatot. Vizsgálatunk tárgya tehát a sugárvédelem rendszere, esz­köz- és módszertára, amelyeket az atomerőművek üzemelte­tése és a nukleáris környezetvédelem bőségesen szolgáltat. Reméljük, hogy az így rendszerezett és példákkal illusztrált anyag jó szolgálatot tesz a katonai sugárvédelem, ezen belül a sugárzásmérő rendszerek korszerűsítése konkrét és ésszerű megtervezéséhez és véghezviteléhez. Ha csak valamelyest is sikerül ehhez hozzájárulni, úgy a szerzők fáradozása nem volt hiábavaló. Ehhez kívánunk a döntésre jogosultaknak és a végrehajtók­nak nagyon sok sikert, és legalább annyi türelmet. A műszaki áttekintést az alábbi felosztásban adjuk közre: I. Légi és földi sugárfelderítés (Solymosi József) II. Személyi dózismérés, gamma-dózisteljesítmény méré­sek, felületi szennyezettségmérés (Virágh Elemér) III. Telepített távmérőhálózatok, mozgó laboratóriumok (Deme Sándor) I. A légi és földi sugárfelderítés A légi- és földi sugárfelderítés célja alapvetően a légtér és a talajfelszín radioaktív kontamináció gamma-sugárzásának fel­derítése, a térbeli eloszlás feltérképezése. Ezen belül napja­inkban megkülönböztetjük: a) az izodózisgörbék felderítését, és b) az izotópszelektív (gamma-spektroszkópia) felderítést.

Next