Haditechnika 28. (1994)
1994 / 2. szám - Dr. Solymosi József: Korszerű sugárvédelmi mérőrendszerek I.
Korszerű sugárvédelmi mérőrendszerek I. Dr. Solymosi József, Budapesti Műszaki Egyetem, Fizikai Kémia Tanszék A Magyar Honvédség és a társ fegyveres testületek technikai eszközrendszerének tervezett korszerűsítése megköveteli, hogy elméletileg és műszaki-gazdasági szempontból is jól megalapozott, világszínvonalú eszköz- és eljárásrendszerek lépjenek a régiek helyébe. Szerkesztőségünk - folytatva a mérgező harcanyagok kimutatásával elindított sorozatot (ld.: XXVI. évfolyam, 4. szám) - ezúttal a korszerű sugárvédelmi mérőrendszerek bemutatására vállalkozva kérte fel a tapasztalt szerzői hármast: Deme Sándort, a fizikai tudomány kandidátusát, a KFKI AEKI Sugárvédelmi Laboratórium helyettes vezetőjét, Solymosi Józsefet, a had(műszaki)tudomány doktorát, a BME Fizikai Kémiai Tanszék Izotóplaboratóriumának vezetőjét és Virágh Elemért, a fizikai tudomány kandidátusát, a Paksi Atomerőmű Rt. sugárvédelmi osztályának vezetőjét. Mindhárman több évtizedes alkotói tapasztalattal rendelkeznek a sugárvédelem gyakorlati alkalmazása területén. A szerzők által a „civil” sugárvédelemben elfogadott rendszerezés alapján összeállított ismertető anyag - szándékunk szerint - jó szolgálatot tehet az MH és a társ fegyveres testületek (BM TOP PV) részére a korszerű sugárvédelmi (eszköz- és eljárás) rendszerek kifejlesztésének ésszerű megtervezéséhez. A Szerkesztőség Bevezetés A reguláris szervezetek (fegyveres testületek) sugárzásmérő eszközeit alapvetően ugyanolyan rendszerezésben vizsgálhatjuk, mint a „civil” sugárvédelem felépítését, eszköz- és módszertárát. Célját tekintve mutatkozik némi különbség, hiszen a „katonai” sugárzásmérő rendszerek rendeltetése alapvetően a nukleáris baleset-elhárítás feladatkörébe tartozik. Rendszertechnikailag azonban ez nem jelent elvi különbözőséget (sugárvédelmi szempontból), csupán az eszközök konstrukciója („strapabírása”) és tervezett alkalmazása tekintetében mutatkozik némi eltérés. Mindezt a katonai rendszerek felépítésénél kell figyelembe venni. A katonai sugárzásmérés „eredeti” rendeltetése - a hatvanas évektől kezdve Csernobilig - az ún. tömegpusztító fegyverek elleni védelem. Ezen belül konkrétan az atomfegyver másodlagos hatásai közül a prompt sugárhatás (neutron- és kemény gamma-sugárzás) mérése és értékelése, a nagy kiterjedésű, kontaminált területek prognosztizálása, a sugárfelderítés végrehajtása, az elnyelt dózisok mérése, az ésszerű tevékenység megtervezése (előre megadott dóziskorlátokkal), ill. kontrollált végrehajtása - képezték a fő feladatot. Csernobil óta jelentősen megváltozott és átértékelődött a katonai sugárvédelem célja, rendeltetése, helye és szerepe. Első helyen mindjárt nem is Csernobil, hanem a vele időben egybeeső világpolitikai változások következményét, nevezetesen az enyhülést kell említeni. Ezzel a katonai sugárvédelem alapvető rendeltetése a nukleáris (atomerőművi) baleset-elhárítási feladatok végrehajtása lett. Csernobil közvetlen hatásaként általában a katonai mérőműszerek ún. „érzékenységnövelését" szokták emlegetni. Ez azonban véleményünk szerint csak egy - bár nagyon fontos -, a HADITECHNIKA 1994/2 de mégsem egyedüli üdvözítő alkotóeleme a „Csernobilszindrómának” a sugárzásmérésben. (Bár szindrómának inkább azt lehetne nevezni, ha a szólás szerinti tábornokok gyanánt „az előző háborúra készülnénk”.) Ez azonban távol áll tőlünk. Ezért a katonai sugárvédelem egészét a „civil” sugárvédelem integráns részeként vizsgáljuk, hiszen ez Csernobil legfőbb tanulsága számunkra: nincs és nem létezhet két vagy több, egymástól független sugárvédelmi (sugárzásmérő) rendszer, csakis egy és egységes létezhet egy országban. Az pedig csak akkor lehet életképes és adott esetben „ütőképes”, azaz kritikus helyzetben is működőképes, ha azonos elvek alapján, egy és egységes rendszer részeként épül fel. Helytálló ez a megállapítás akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy pl. az atomerőművi gyakorlatban a „civil” sugárvédelem tagozódása: munkahelyi és környezeti, illetve a szervezeti tagozódás: üzemi és hatósági. A katonai sugárvédelem szervezeti tagozódását, alárendeltségi viszonyait pedig rendeletek, utasítások és parancsok szabályozzák. A dolognak ez a része nem a mi asztalunk, ezzel nem kívánunk foglalkozni. Ami viszont a sugárvédelem szakmai részét illeti, a tevékenységi rend, az eszközök és módszerek rendszere - mindez nem nélkülözheti a „civil” sugárvédelem területén, főként az atomerőművek üzemeltetési gyakorlatában felhalmozódott óriási tapasztalatot. Vizsgálatunk tárgya tehát a sugárvédelem rendszere, eszköz- és módszertára, amelyeket az atomerőművek üzemeltetése és a nukleáris környezetvédelem bőségesen szolgáltat. Reméljük, hogy az így rendszerezett és példákkal illusztrált anyag jó szolgálatot tesz a katonai sugárvédelem, ezen belül a sugárzásmérő rendszerek korszerűsítése konkrét és ésszerű megtervezéséhez és véghezviteléhez. Ha csak valamelyest is sikerül ehhez hozzájárulni, úgy a szerzők fáradozása nem volt hiábavaló. Ehhez kívánunk a döntésre jogosultaknak és a végrehajtóknak nagyon sok sikert, és legalább annyi türelmet. A műszaki áttekintést az alábbi felosztásban adjuk közre: I. Légi és földi sugárfelderítés (Solymosi József) II. Személyi dózismérés, gamma-dózisteljesítmény mérések, felületi szennyezettségmérés (Virágh Elemér) III. Telepített távmérőhálózatok, mozgó laboratóriumok (Deme Sándor) I. A légi és földi sugárfelderítés A légi- és földi sugárfelderítés célja alapvetően a légtér és a talajfelszín radioaktív kontamináció gamma-sugárzásának felderítése, a térbeli eloszlás feltérképezése. Ezen belül napjainkban megkülönböztetjük: a) az izodózisgörbék felderítését, és b) az izotópszelektív (gamma-spektroszkópia) felderítést.